Párt hírek

Az MSZP tavaly százmilliókat veszített, a Jobbik tízmilliókat takarított meg
DK Jobbik MSZP Politika hírek

Az MSZP tavaly százmilliókat veszített, a Jobbik tízmilliókat takarított meg

Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly több mint 300 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ezzel szemben a Jobbik bevételei 50 millió forinttal meghaladták kiadásait. Az MSZP költségvetése szerint a szocialisták tavaly több mint 1,6 milliárd […]

Az LMP szerit a béremelés blöff
LMP Politika hírek

Az LMP szerit a béremelés blöff

Az LMP két oldalról is emelné a béreket a 2018-as költségvetésben, az ellenzéki párt egyfelől a nettó kereseteket növelné jelentősen az adók átrendezésével, másrészt teljes közszolgálati bérrendezést javasol. Az LMP az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett bevezetné a több sávos adózást. Adómentessé tenné a minimálbért, amelynek így 26 ezer forinttal nőne […]

Szabó Tímea ismét véleményt nyilvánított
PM

Szabó Tímea ismét véleményt nyilvánított

Tímea most sem tartotta lova száját. Erről  oldalán is hírt adott. A teljes magyar Országgyűlés, az egyházi méltóságok és a hazánkban tartózkodó diplomaták jelenlétében Áder pont azt kapta ma tőlem, amit megérdemel: a 15 perces beszédét a székemre felállva végigbáboztam egy Áder-bábuval. Áder bebizonyította, hogy nem a köztársaság elnöke, hanem […]

Paks nélkül teremtene energiafüggetlenséget az LMP
LMP

Paks nélkül teremtene energiafüggetlenséget az LMP

Az LMP a paksi bővítés alternatívájaként dolgozott ki programot az ország energiafüggetlenségének biztosítására. Minden családnak egymillió forintos támogatást adnának, és programjukkal 100 ezer munkahelyet teremtenének a számításaik szerint. Ebben a magyar családoknak nyújtatnának egyenként 1 millió forintos támogatást, amelyből számításuk szerint 40-50 százalékos energiahatékonyság lenne elérhető – mondta pénteki tájékoztatóján […]

Fotó és forrás: hirtv.hu
A főpolgármester Párt hírek

Sávot kapott Tarlós a III. kerületben

“Tarlóssáv” feliratot festettek reggel a felmart „BUSZ” feliratok helyére a Komjádi uszoda előtt az Együtt politikusai. Azért tiltakoztak így, mert úgy látják, a főpolgármester tönkreteszi Budapest közlekedését, kénye-kedve szerint szünteti meg a buszsávokat, hozza hátrányba a villamosokat, ahelyett, hogy fejlesztené a közösségi közlekedést. Miközben pedig a tömegközlekedést használókat, és még […]

DK: Rogán 2018 után másfél milliót fog visszafizetni betelepítettenként!
DK

DK: Rogán 2018 után másfél milliót fog visszafizetni betelepítettenként!

A Magyar Nemzet szúrta ki azt a szerződést, amelyből kiderül, hogy Kosik Kristóf, Rogán Antal jobbkeze betelepített személyenként másfél millió forintot kap az egyik letelepedési kötvénybizniszben utazó offshore cégtől. A betelepítési bizniszt megálmodó propagandaminiszter így csak ezen a cégen keresztül 6 milliárd forinthoz juthatott a 4700 letelepedési kötvény után. Tehát […]

Sarkadi már soknak tartja amit Vona tesz
Jobbik Politika hírek

Sarkadi már soknak tartja amit Vona tesz

Én mindent értek, tehát semmit. Itt ez a Sarkadi gyerek Pomázról, aki csalódva mond le tisztségéről és párttagságáról,  mert meglátása szerint Vona a demokráciát védi. Vagyis szerinte jobban, mint a keresztényiséget. Persze a demokrácia nem passzol a keresztényiséghez, hiszen a klerikális szellem nem éppen demokrata. De egy keresztény ember nem […]

Népszavazás a Liget Projekt ügyében?
Egyéb kategória MLP

Népszavazás a Liget Projekt ügyében?

A Liget Budapest projektet érintő népszavazási kérdést hitelesített a Fővárosi Választási Bizottság (FVB). A Moldován László, VII. kerületi LMP-s képviselő által eredetileg beadott három kérdés közül a bizottság által jóváhagyott így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy módosítsa a városligeti építési szabályzatot, hogy a Városliget közpark megengedett […]

Nem a hazudozó fideszesekre, hanem a betegekre szakadt rá a plafon – Zajlik a DK aláírásgyűjtése a Péterfy kórház felújításáért
DK

Nem a hazudozó fideszesekre, hanem a betegekre szakadt rá a plafon – Zajlik a DK aláírásgyűjtése a Péterfy kórház felújításáért

(OS) –  A magyar sajtóban fotók jelentek meg arról, hogy beszakadt a Péterfy Sándor utcai kórház mennyezete. Az Orbán-kormány évek óta tudja, hogy borzalmas állapotban van a kórház, ottjártamkor én is tájékoztatást kértem ezügyben a kórház igazgatójától. Ahhoz, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház ne omoljon a betegek fejére, legalább […]

A NÉGYPÁRTI EGYEZTETÉSEK MEGSZŰNÉSÉNEK OKAIRÓL
Modern Magyarország

A NÉGYPÁRTI EGYEZTETÉSEK MEGSZŰNÉSÉNEK OKAIRÓL

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) 2017. február 4-i közgyűlésének határozata alapján felszólította a tavaly november-decemberben sikeresen együttműködő demokratikus ellenzéki pártokat (MSZP, DK, Párbeszéd), hogy február 15-ig jelezzék, hajlandóak-e visszaülni a tárgyalóasztalhoz, kívánják-e a demokratikus ellenzéki erők szövetségét a Fidesz-önkényuralom mielőbbi sikeres leváltása érdekében. Felhívásunkra azonnal és írásban válaszolt a Demokratikus […]

KÓSA LAJOS: MÁRCIUSBAN NYÚJTJÁK BE A JAVASLATOT A CIVILEK ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL
Fidesz

KÓSA LAJOS: MÁRCIUSBAN NYÚJTJÁK BE A JAVASLATOT A CIVILEK ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL

A Fidesz-frakció várhatóan márciusban nyújtja be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy biztosítsa a külföldi szervezetek magyarországi fiókszervezeteinek átláthatóságát – közölte Kósa Lajos, a kormánypárti képviselőcsoport vezetője pénteken a Visegrádon, a Fidesz-KDNP háromnapos kihelyezett frakcióülése utáni sajtótájékoztatón. A magyar választóknak tudniuk kell arról, ha az ilyen szervezetek külföldi […]

Kész Zoltán helyén indul Veszprémben Mesterházy
Hírek MSZP

Kész Zoltán helyén indul Veszprémben Mesterházy

Veszprémben indulna a 2018-as országgyűlési választáson Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke –abban a körzetben, ahonnan 2014-ben ellenzéki összefogással Kész Zoltán került a parlamentbe. A politikus az ATV-ben elmondta: azért döntött így, mert a főváros XI. kerületében, ahol most lakik, Molnár Gyula jelenlegi pártelnök akar indulni. Mesterházy viszont Veszprémben született, […]

Gyurcsány a gőzhenger, aki majd megcsinálja
DK

Gyurcsány a gőzhenger, aki majd megcsinálja

Az index összegyűjtötte Gyurcsány “elkúrtuk” Ferenc évértékelő beszédéből a miniszterelnököt minősítő kifejezéseket. Viktor, te vagy a felelős elenyészett életekért, reménytelenségért! Nem tisztelünk, hanem megvetünk, Viktor! Nem vezetőnek tartunk, hanem bűnözőnek! Nem miniszterelnök vagy, hanem beteg ember! Előtted jobb volt, utánad jobb lesz. A Fidesz lop, a miniszterelnök tolvaj, mint párttársaink […]

Demeter Márta független képviselőként akar tovább dolgozni
MSZP

Demeter Márta független képviselőként akar tovább dolgozni

Az MSZP-ből távozó Demeter Márta független képviselőként dolgozna tovább az Országgyűlésben. Az MSZP kedden tudatta, hogy Demeter Márta kilépett a parlamenti képviselőcsoportjukból, valamint a pártból. Demeter Márta szerdán az RTL Klub Híradójának azt mondta: nem ül át másik frakcióba, nem lép be más pártba. Kijelentette: 2014-ben arról a listáról szerzett […]

Kormányváltásra készül a DK
DK

Kormányváltásra készül a DK

Mostanában a korábbinál is gyakrabban állítanak meg utcán, közértben, hogy zavarjuk már el ezeket, csináljunk már valamit, nagyon drukkolnak nekünk, ránk fognak szavazni, és hogy mire készül a DK? Természetesen: kormányváltásra. Nincs olyan óra a DK életében, kivéve, persze, amikor alszunk, hogy ne a kormány-, sőt rendszerváltásnak rendelnénk alá minden […]

Önkéntes honvédséget szeretne a Jobbik.
Jobbik

A Jobbik a szilvásváradi lovasközpont-beruházást firtatja

A Jobbik visszaéléseket feltételez a szilvásváradi lovasközpont-beruházásban és részletekre kíváncsi a miniszterelnöktől. Szűcsné Major Ildikó, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a projekt jól példázza, hogy a kormány számára nem a kivitelezés fontos, hanem az abban rejlő korrupciós lehetőség. Szóvá tette, hogy a költségek 2013 óta folyamatosan […]

Fotó: LMP sajtó
Hírek LMP Politika hírek

Az LMP kormányváltást akar és új irányt a politikában

Az LMP célja a kormányváltás 2018-ban és az, hogy a politika új irányt vegyen a jelenlegi és az elmúlt 25 év kormányainak politikájához képest – mondta a párt frissen megválasztott két társelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták az LMP országos elnökségének tagjait. Szél Bernadett pártja tisztújító kongresszusának szünetében hangsúlyozta: az […]

Belviszály az LMP-nél?
LMP Politika hírek

Belviszály az LMP-nél?

Hadházy Ákos a párt társelnöke, továbbra is úgy gondolja, hogy valamiféle együttműködésre lenne szükség a baloldali pártokkal, vagyis egyértelműen nem zárja ki annak lehetőségét. A hétvégén tisztújító gyűlésé lesz az LMP-nek, ahol Szél Bernadettnek nincs, de Hadházynak akadt kihívója Csárdi Antal személyében. Hadházy tavaly lett az LMP társelnöke, miután Schiffer […]

Eltűnt Orbán szakdolgozata, ami a civilekről szólt
Fidesz Hírek Politika hírek

Eltűnt Orbán szakdolgozata, ami a civilekről szólt

Eltűnt Orbán Viktor civilekről szóló szakdolgozata, amely eddig elérhető volt a kormányfő honlapján. A szakdolgozatot azt követően vehették le, hogy kedden Németh Szilárd a magyarországi “álcivil” szervezetek “kitakarításáról” beszélt. Öt éve a Miniszterelnökség még közleményben tudatta, hogy a miniszterelnök szakdolgozata “mostantól teljes terjedelmében hozzáférhető”. Akkor Szijjártó Péter személyesen intézkedett, hogy […]

Fotó: LMP sajtó
Hírek MLP Politika hírek

Ungár: tenni kell a megnövekedett orosz befolyás ellen!

A Lehet Más a Politika (LMP) külpolitikai szakszóvivője szerint az elmúlt hat évben nőtt az orosz befolyás Magyarországon, ami ellen tenni kell. Ungár Péter vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján szomorúnak és elfogadhatatlannak nevezte az ország szuverenitásának csökkenését. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy az oroszok “dezinformációs háborút” folytatnak a világban, ezt tették […]

Ehhez képes Kunhalmi ipari tanuló :-)
A pofátlanság teteje Egyéb kategória Fidesz Hírek

Ehhez képes Kunhalmi ipari tanuló :-)

A fideszes képviselőt, államtitkárt és egyben NAV-elnököt arról faggatták, miért drágult többszörösére a 45 szobás mezőkövesdi sportszálló, ami Tállai focicsapatának új stadionjához épül. Eredetileg ugyanis 500 millióra becsülték a költségét, aztán előbb rájöttek, hogy 70 millióval drágább lesz, decemberre pedig már 900 millióval kúszott fel az ára. A többletköltségekből félmilliárdot […]

Mutassuk meg a KÉP-es felünket végre!
Hírek KÉP

Mutassuk meg a KÉP-es felünket végre!

Nem könnyű év van mögöttünk. A magyarországi politikai légkör soha nem volt annyira kevéssé belélegezhető, mint 2016-ban. Országunk polgárainak boldogulása, és jó közérzete egyre távolabbinak tűnik ebben a közéletnek nevezett adok-kapokban. Az önös érdekek és hatalmi csatározások közepette eltűnni látszik a mindennapok békéje, és a jövőnk is egyre sötétebbnek mutatkozik. […]

Jóléti programot jelentett be az MSZP
Hírek MSZP

Jóléti programot jelentett be az MSZP

Megfizetné az emberek munkáját az MSZP a Fidesszel ellentétben – közölte az MSZP. A szocialisták ezért bejelentettek egy négypontos ígéretcsomagot, amelyben a minimálbér növelését, dupla nyugdíjemelést, rezsicsökkentést és áfacsökkentést ígérnek, amennyiben 2018-ban kormányra kerülnek. A Fidesz-KDNP kormányzása alatt több mint 50%-kal nőtt a dolgozói szegénység, a 7 év alatti gyermekek, […]

1,3 milliárd forint adósságot engedett el a kormány a roma önkormányzatnak
A pofátlanság teteje Egyéb kategória Fidesz Gazdasági hírek Hírek Politika hírek

1,3 milliárd forint adósságot engedett el a kormány a roma önkormányzatnak

Úgynevezett „speciális támogatásként” 1,3 milliárd forintot kap a kormánytól az Országos Roma Önkormányzat még ebben az évben. A roma szervezet mintegy kétmilliárdos adósságát így konszolidálja a kormány. Az erről szóló döntés már meg is jelent a Magyar Közlönyben. A Magyar Közlönyben szerdán megjelent, a Kormány 1812/2016. (XII. 20.) , az […]

Bejegyezte a Bíróság
KÉP

Bejegyezte a Bíróság

A Fővárosi Törvényszék 77.Pk.286/2016/8. sz. végzésével bejegyzett Közös Értékek Pártját, mely mérsékelt baloldali beállítottságú emberek hozták létre és elképzelésük közé tartozik az elérhető jólét megteremtése.     Az alábbiakban bemutatkozásukból kivonatosan: …A Közös Értékek Pártjának tagjai érzékelve a ma már a köznapokban is jelentkező történelmi törésvonalakat, korszaklezáró váltópontokat és a […]

Az ébredő erő?
Hírek KÉP Politika hírek

Az ébredő erő?

Valami egészen újra bukkantam a neten. “Az anyagi biztonság alapfeltétele a családi boldogságnak, a jó egészségnek és a szellem szabadságának.” Ez a mottója annak a pártnak, mely nem is olyan régen, talán ősszel alakult. Magukat mérsékelt baloldalinak valló emberekből áll, akik azt az űrt szeretnék kitölteni, ami manapság hiányzik a […]

Kinézte a sorból
Jobbik

Dúró Dóra bedobta a törölközöt

, hogy a Fidesz 2018-ban ne nyerhesse meg a választást. Úgy érzi, hogy a Jobbik-ot egyre több tanult ember bátorítja erre és neki ott lesz dolga, hiszen a mostani posztján helyettesíthető. Azért emlékezzünk. Az ATV kérdésére Dóra a következőt válaszolta: „Rettenetesen nehezen. Nagyon nehezen. És nekem még ma sem sikerült. […]