Erre mondom én, Vélemények

A jó pap is holtig….

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Anatolij Franc

A jó pap is holtig tanul. De Bayer “Bádog” Zsolt se nem pap és nem is tanul. Semmiből. “Ezredik” alkalommal akasztanak a nyakába ha nem is kötelet, de sajtópert és azt rendre meg is nyerik ellene. Most éppen Hadházy ráz ki belőle 300 kilót, egy felettébb gusztustalan – még tőle is – szövegéért, amit a satnya, csak a seggnyaló, no meg a röhögni vágyó olvasok követik.

 

Hirdetés

FÉLSZ A VÍRUSOKTÓL, BAKTÉRIUMOKTÓL?

Ez esetben válassz kombinált fertőtlenítési eljárást. Ózonos, Bio- és Nanotechnológiás megoldások egy helyen! Szakembereink egészségügyi fertőtlenítő és gázmesteri szakképzettséggel rendelkeznek!

 

Bayert – aki egyben a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa – blogján közölt írása miatt vonták felelősségre. 2017. október 31-én ugyanis többek közt azt írta:

át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: Hadházy geci, Szél Detti nyeli.

Majd, egy hónappal később, november 26-án azt írta,:

Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember.

A pofája is maradt akkora, hogy kijelentett, öt forintosokban fogja kifizetni a kártérítést és egy zsákban fogja behajítani a képviselő kertjébe

szedegesse csak össze szorgalmasan, és vegyen zoknit a büdös lábára

Hadházy (LMP) Facebook oldalán közölte a hírt és előrebocsátotta, ha  kell végrehajtást indít a “publicista” ellen, amennyiben két héten belül nem perkál.

Bayer Zsolt a Kúria döntése szerint is megsértette a becsülethez és emberi méltósághoz való személyiségi jogomat. A másodfokú ítélet után azt hazudta, hogy nem fog fellebbezni és ötforintosokat is gyűjtött a büntetés kifizetésére. Mégis felülvizsgálatot kért, hogy ne kelljen fizetnie, ha mégis, akkor kevesebbet… A Kúria viszont helybenhagyta az ítéletet, az eddigieken felül az államnak 70 ezer, nekem 15 ezer forint perköltséget is fizetnie kell.
Nem tudom, hogy a bíróságnak is ötforintosokkal akar-e fizetni, de ha nekem így szeretne, akkor üzenem a művész úrnak a következőket: 1) Társasházban lakom, közös udvarban két pedagógussal. Ők rendes emberek, gondolom, ha egy halom aprót találunk az udvarunkon, segítenek összesöpörni és megőrizni, amíg a tulajdonosa nem jelentkezik érte. 2) A nekem megítélt sérelemdíjat kérem két héten belül átutalni, amennyiben nem érkezik meg az utalás, kénytelen leszek végrehajtást indítani!
Nincs mit ezen gondolkodni. Bayer, egy lelkiekben üdvetlen és okvetlen büdös és mocskos szájú bértollnok, akinek amúgy semmi keresnivalója nincs azok között akik tollat ragadva véleményeznek innen, vagy onnan.
Ezt is olvassa el!
Hadházy Ákos – Tegyük ezt csendben helyre!

Hadházy Ákos Tegyük ezt csendben helyre! Rémisztő képződmény az, amikor feketék, fehérek, arabok, férfiak vagy nők, keresztények, zsidók vagy muszlimok, Elolvasom

A hatalomnak teljesen mindegy

Arold Péter A közmondás ismert A hazugság rég körbe járta a világot, míg az igazság még csak a csizmáját húzza. Elolvasom

Hogy is van ez?

Néhány gondolat a migrációról, Sorosról, a terrorizmusról, a menekültekről, egy olvasónk szemével. Miért is van az, hogy főképpen fiatalok jönnek Európába?! Elolvasom

Bent a bárány, kint a farkas

Tom Sawyer Nem, nem. Én nem bántok senkit, legyen az bárány bőrbe bújt farkas, vagy maga a farkas. Szeretem Törőcsik Elolvasom

Remélem, nem lesz belőle baja

Lendvai Ildikó a szokásosan higgadt de attól függetlenül ironikus véleményben fogalmazta meg gondolatait a rezsibiztos eltévedt mondataival kapcsolatban. Íme. Nincs Elolvasom

Vajon mindent megtett-e Karácsony Gergely, hogy Budapestet ne terítse le a vihar?

Vajon mindent megtett-e Karácsony Gergely, hogy Budapestet ne terítse le a vihar?’-ezt bírta kiizzadni mai cikke címében az Origó. Megértéssel Elolvasom

Unatkozunk? Unatkozunk?

Arold Péter Politikai hírek Mennyire unatkozhat egy országgyűlési képviselő, jelen esetben Vigh László, hogy unalmában a Facebook profilján összehasonlítási versenyt Elolvasom

Mint ha semmi nem történt volna

Gondolkodó ember A királyi televízió szokása szerint továbbra sem hajlandó tájékoztatni a nézőit, hogy a Pesti úti idősotthonban lezajlott az Elolvasom

A köpedék izgult

Arold Péter A szaros szájú blogster betyár, kinek oldalán, csak a tetszik gomb kapott helyet - nyilván azért, mert fél Elolvasom

Zaklatókormány

Lendvai Ildikó Igen kérem, ezt újabban egybe kell írni: „zaklatószínház”, „zaklatókormány”. Legalábbis a zaklatószínházat biztosan. Az írásmód a Fidesz frakcióvezetőjétől Elolvasom

Weber tévedésben van

MTI hír Budapesti találkozót kezdeményez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai Elolvasom

Tényleg nem tudom, hogy lehetünk ennyire sötét parasztok

Hírcsárda birtokába jutott az a felvétel, amit egy MSZP ülésen vettek fel és szivárogtattak ki. A felvételen jól felismerhető a Elolvasom

Bayer megint odamondott

„Vona nem buzi. Ez teljesen nyilvánvaló. A Tv2 mégis ezt állította róla. Ráadásul az állítás olyan valakinek a szájából hangzott Elolvasom

Miért legyél a tűz közelében?

Állva gondolkodó A kormány Lovagkereszttel kitüntetett megmondó embere is szeret olcsón lakni. A 24.hu információi szerint 32 ezerért bérel lakást  Elolvasom

Ennyi+annyi=nagyon sok. De Pintért megelőzni még nem tudta senki a kormányban

Hogy mik vannak! Örök elem Pintér bevallásában az 1995-ös Wartburg. Örökölte. Gondoljuk nem akartja csak úgy eladni, emlék. A hvg.hu Elolvasom

Csak Kásler menjen?

Csak nem képzeljük, hogy 36 ezer kórházi ágy kiürítését magától rendelte el? Ugyan! Kásler már el is tűnt. Valószínűleg komolyan Elolvasom

Elképesztő

Gondolkodó ember Egy elképesztő videóban meséli el az egri Fidesz alelnöke, hogy ő mit gondol a NER-ről és mire számíthat Elolvasom

Hihetetlen. A politikai morál legalja

A vezéri média újdonsült tagja mások segglukába matat. Terry Black-et is igénybe vették ehhez. Lassan itt az ideje, egy kiadós Elolvasom

5 1 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
hógolyó
8 napja

Hát, a papság már csak ilyen. 🙂