Szerdán (augusztus 19-én) hivatalosan is elfoglalta hivatalát Magyarország új köztársasági elnöke, Baka András, akit az Országgyűlés korábban megválasztott. A Sándor-palotában lezajlott váltással átvette a feladatokat az átmeneti időszakban államfői teendőket ellátó Forsthoffer Ágnestől. B...
Nézzük a tényeket, mert a politikai süketelésből és a jogi maszatolásból már mindenkinek elegendő. Május 31-e elmúlt, a határidő lejárt. Magyar Péter letette az asztalra a feltételeket, Sulyok Tamás pedig úgy döntött, hogy inkább bezárkózik a Sándor-palotába, és felolvas egy patetikus vide...
Az államfő immár harmadik alkalommal látogatott el az eseményre, amely a Kárpát-medence legnagyobb katolikus zarándoklata és pünkösdi szentmiséje (idén a becslések szerint több mint 330 ezer zarándok gyűlt össze a hegynyeregben). Íme a részletek, hogy pontosan mit csinált és hogyan zajlott...
A 2026-os választások történelmi eredménye után a politikai fókusz a Sándor-palotára irányult. Sulyok Tamás köztársasági elnök az elmúlt napokban fogadta a parlamenti mandátumot szerzett pártok vezetőit, hogy előkészítse az új Országgyűlés megalakulását és a kormányalakítás folyamatát. Alk...
A Sándor-palota csendje és a választók zaja: Sulyok Tamás ünnepi posztja alá omlott a kommentszekció
„A demokrácia ünnepe” – hirdeti Sulyok Tamás köztársasági elnök a választások előtti utolsó pillanatban. Ám míg az államfő a „magyar népszuverenitás közvetlen megnyilvánulásáról” beszél, a választók a kommentszekcióban a „szavazat áráról”, a közmunkával való zsarolásról és az elnök láthata...
Magyarországnak „elkötelezett, bátor, a hazához mindhalálig hűséges honvédekre van szüksége” – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Pristinában szolgáló magyar kontingens állománygyűlésén. Az államfő kiemelte: különösen azokban az időkben válik igazán értékké a katonai hivatás, a...
Van az országban egy hivatal, amit köztársasági elnöknek hívnak. Ez az ember elvileg a nemzet egységét jelképezi. Nem pártkatona, nem harcos, nem kampányfigura. Ő az, akinek méltóságot kellene sugároznia. Ehhez képest mit látunk?Sisak, egyenruha, fegyver, pózolás. Nem azért, mert ez az ő d...
A Telex járt urána, a válasz a kérdésük után hét órával meg is érkezett: „A bejegyzés szövegének módosítására azért került sor, mert az államfő hivatala még várta a hivatalos és részletes tájékoztatást, illetve megerősítést a Munkács elleni rakétatámadás körülményeiről, felelőseinek és vég...
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hagyományos nyári tábora Balatonfenyvest különleges településsé, egymás kölcsönös megajándékozásának kiemelt helyszínévé avatta – jelentette ki az államfő hétfőn a szeretetszolgálat ifjúsági mozgássérülttáborának megnyitóján. Sulyok Tamás azt mondta,...
Sulyok Tamás köztársasági elnök közösségi oldalán tett közzé egy rövid posztot, mely a Munkácsot ért orosz rakétatámadásról szólt. Igaz két alkalommal is. A különbség a két bejegyzés között egy kihagyott szó. Vajon szóltak neki?...
Novák Katalin köztársasági elnöki beiktatása után elég hamar begyűjtötte az első rosszpontot és persze Románia felől. Folytatva a Főnök stílusát a Facebook oldalán a Romániában élő magyar kisebbség felé közvetített ideológiai bejegyzése verte ki a biztosítékot. Köztársasági elnökként kieme...
Sulyok Tamás (1956–) jogász-bíró, 1980-ban végzett, majd ügyvédként dolgozott. 2014-től az 












