Jakab nem tagadja a tényeket, viszont az eltusolását igen

Mint ismeretes, egy vidéki pártrendezvényen (Jobbik) az egyik párttag meg akarta erőszakolni Szilágy György a Jobbik alelnökének élettársát.

A Jobbik részéről Jakab Péter a párt elnöke a következőket mondta:

„Aljas, habonyi hazugságokkal teletűzdelt lejáratási kísérlet zajlik a tisztújításra időzítve, ami a szokásos végeredménnyel fog zárulni: a hazug fideszes lap pert fog veszteni és megfizet a koholmányaiért.

A cikkben állított hazugságokkal szemben a valóság az, hogy a Jobbik és annak etikai és fegyelmi bizottsága az ügy kivizsgálását a beadvány megérkezése után azonnal elindította, és erről a beadványozót is értesítette. A hazugságokkal szemben a szükséges jogi lépéseket ezúttal is megtesszük.”

A telex.hu elérte telefonon Szilágyi Györgyöt, aki megerősítette a Telexnek, hogy a történet igaz abban a formában, ahogyan a lapokban megjelent. Azt is elmondta, jó ideig valóban nem indult belső vizsgálat a pártban az esettel kapcsolatban, hiába kezdeményezte ő magánbeszélgetéseken, hogy foglalkozzon ezzel az elnökség. „Még csak elnökségi ülés sem volt december óta”

– mondta. Miután a személyes közbenjárás ily módon kudarcba fulladt, a sértett úgy döntött, hogy párt etikai bizottságához fordul, ez 10 nappal ezelőtt történt meg, a rendőrségi feljelentés pedig a mostani hét keddjén.