Home / Választás 2018

Választás 2018

Schiffer András, az LMP alapító tagja úgy döntött, hogy befejezi kilép az LMP-ből. Minderről a Facebook profilján is írt. A pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendeljük alá a taktikai szempontokat és nem fordítva. A 2013-as újjászületésnél az...

A Figyelő birtokába jutott információk alapján Gulyás Gergely kancelláriaminiszterként folytatja politikai pályafutását, Rogán Antal pedig marad továbbra is kabinetminiszter. A harmadik Orbán-kormány miniszterei közül szintén pozíciójában marad Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Pinté...

Idiotizmussal vegyített tudatlanság. A sorban visszalépő, illetve visszaléptetett Fideszes miniszterek után Orbán Viktor kormányalakítása az idiotizmus határát súrolja. Ha már nem az. Ami a lényeg. A halálos betegségek 80 százaléka a tízparancsolat betartásával elkerülhető – figyelmeztette...

40 körzetben – vagyis minden olyan választókerületben, ahol jelöltjei indultak, de vesztettek – megtámadja a választás eredményét a Demokratikus Koalíció. Mint írták, az elmúlt héten „folyamatosan gyűjtötték az információkat”, amelyek alapján több szavazókörben tapa...

Arold Péter követése Lehet itt polemizálni azon, hogy voltak e választási csalások, vagy nem, tűntek e el szavazókörzeti eredmények, avagy sem? A Fidesz letarolta az egész országot. A miértje mindenkinek más és más. Mondják, hogy az ellenzék nem fogott össze, írják, hogy nincs arc, kire bá...

Egy kedves régi igaz barátom ezzel a levéllel tisztelt meg, melynek gondolatai magukért beszélnek. Drága barátom Péter! „Nem a kanál hajlik!” Vagyis: Nem a szavazóhelyiségekben keresendő az a bizonyos anomália! Talán tudod, Drága Tiborczunknak és testvérének, hatalmas szoftver ...

Akár az év benzinkútja is lehet az a benzinkút valahol egy autópálya mellett – a színekből kiindulva nem a MOL,  inkább az OMW – ahol  Vona Gábor egyeztetett Szél Bernadettel, de a 444.hu fotója szerint Hadházy is ott volt. Vona Gábor később a HírTV-n azt mondta, a tárgyalás jó...

Arold Péter Eldöntődött, hogy Kész nem kész az MSZP támogatására Veszprémben. Persze a Pesti Urak azonnal összefüggésbe hozta Kész Zoltán képviselő, az elmúlt években tett kijelentéseivel és persze szerintük mindenki liberális, akik nem vezérük eszméit vallja. (Ideje lenne valami más fenyí...

Két baloldali lista is lehet 2018-ban, több párt is kizárta az együttműködést egymással. Az Együtt nem kér az MSZP-vel és DK-val közös listából, a Liberálisokat pedig a DK vétózta meg. A Párbeszéd még mindig bízik az előválasztásban, a 106 egyéni jelöltön kívül, a listáról és a közös minis...

Magyarország nem mehet tovább azon az úton, amelynek legújabb állomása a Népszabadság kiadásának felfüggesztése! Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szombaton, pártja tüntetésén a budapesti Futó utcában – ahol eddig a lapot szerkesztették – úgy fogalmazott, „ma a Népszaba...