A Mandiner Stratéga című műsorában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a modern magyar politikatörténet egyik legnagyobb botrányának nevezte a Tisza Párt aktivistáinak adatainak kiszivárgását. A miniszter Magyar Péter korábbi kijelentésére reagált, miszerint az oroszok „már nem...
2020 tavaszától 2025 őszéig Magyarország gyakorlatilag egyetlen napot sem töltött normál alkotmányos működésben. Valójában két külön, de egymást követő veszélyhelyzetről van szó, és ez gyakran keveredik a sajtóban is.A sorrend így néz ki pontosan COVID–19 járvány miatti veszélyhelyzet (202...
Félre a tréfával – Digitális Polgári Kör Fals, erős csúsztatásokat tartalmazó magyarázó posztokkal operál a Fideszhez köthető 28 Patrióta Facebook oldal. Megjelent tartalmában a valóságot elferdítve próbálja becsapni az olvasóit. Az említett oldal a következőt közli állításként, hiva...
Szárnyas Hangya Nagyon úgy tűnik, hogy nem fog hamarosan felépülni a betegségéből. Tudniillik fordítva ül a lovon. Hollik számomra sosem volt mérvadó egyéniség. Hát most sem lett nagyobb az ázsiója. Hollik István: a magyar baloldal továbbra is úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül A szankciókr...
Az ember, aki a Te pénzeden is tanult. Deák Dani, akiről nem tudok másként fogalmazni, mint úgy, aki azért van, mert nem volt jobb dolga a Teremtőnek. Deák Dániel Új szintre lép a háború: Putyin holnap aláírási ünnepséget tart, melynek során négy megszállt ukrán megyét csatolnak az Oroszor...
Szívbe markoló, Istenhez és a kereszténységhez ragaszkodó szabadságküzdelem és megmaradás és fennmaradásért küzdő magyar harc mindenért. Persze ez egy nagy f…szság, hiszen a magyar 2022-ben csupán élni szeretne méltó és tisztességes körülmények között. Hogy a párt és kormány hű állam...
Vártam néhány napig, tán két hétig is, míg le nem csendesednek a kedélyek, kijön a végleges választási eredmény és a politikai, illetve közéleti újság írók is megmondják a tutit mind két oldalon, hogy miért történt, és egyáltalán mi történt. Mindenkinek van alapigazsága a végeredmény magya...
Kárt okoz „a királyaink és szentjeink emlékezetének” az a kavarás a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás körül ami Káslerék tesznek. „Tudományos közösséget alkotunk. Sok tekintetben más lehet az értékrendünk, a vérmérsékletünk, mások lehetnek a politikai preferenc...
Egy újszülöttnek minden vicc új, így ez is. A hatalmat birtokoló kormány folyamatosan mantrázza azokat a nyilvánvaló hazugságokat, amiket már mindenki tud. Folyamatosan bombázzák alattvalóik egy jól meghatározó szegmensét, hogy a baloldali kormány bizony elvette a 13. nyugdíjat, de ők most...
Szeptember 13. és október 12. között az ellenzéki pártok saját pénzből összesen 262 millió forintot költöttek az egymással való versengésre az előválasztások okán. A miniszterelnöki jelöltek közt Karácsonyék költötték a legtöbbet, a sorrend utánuk pedig: Dobrev Klára, Fekete-Győr András, J...
Fekete-Győr András bizalmi szavazást indított maga ellen és alul maradt. Talán várható volt, csak nem látom értelmét. Nem lehet mindenki első egy megmérettetésen. Nem rajta múlt, hogy nem lett belőle király. És most következik a fikció. Tegyük fel, hogy ez az egész egy remek játék része, a...
Tamáska megfeledkezik a lényegről. A tervezet azokra vonatkozik akik szándékosan, megrendelésre lejáratnak más politikai ellenfeleket nem zavartatva attól, hogy a bíróság számos esetben elítélte őket. Mert erre külön félretesznek a szerkesztőségben pénzt a későbbi büntetések kifizetésére. ...
Anatolij Franc Mindenre képes, de semmire sem alkalmas csepeli hős Debrecenben járt és tiszta erőből meghőmérőzte az iskola előtt katonás rendben felsorakozott hőmérendőzőket. Ahogy a koronavírus-járvány első szakaszában rendkívül fontos szerep hárult a Magyar Honvédségre, a második szaka...
A Péter Hadházy Ákos független képviselő ideje egy részét azzal tölti, hogy kormánytagokat kapjon rajta, miként herdálják a közpénzt. Szijjártóra is rájár a rúd. Egy szemtanú szerint a külügyér életében fontos szerepet játszanak az extrém közlekedési eszközök. A friss hírek szerint, most ...
Anatolij Franc A jó pap is holtig tanul. De Bayer „Bádog” Zsolt se nem pap és nem is tanul. Semmiből. „Ezredik” alkalommal akasztanak a nyakába ha nem is kötelet, de sajtópert és azt rendre meg is nyerik ellene. Most éppen Hadházy ráz ki belőle 300 kilót, egy felett...
A. Péter Lemondta a 2021-re tervezet Nemzeti Színház fesztiválon a német Berliner Ensemble színház a részvételt. Az ok egyszerű. Németország egyik leghíresebb színháza, melyet Bertold Brecht alapított, egyszerűen csak „támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és tanári...
A Péter „A 2011-es népszámlálás előzetes eredményei alapozva a magyar nemzetiségiek száma 1 237 746 főre tehető Romániában, ami a 2002-2011 időszakra 13,6 százalékos csökkenést jelent.” Ami érdekel. Ha több mint 1 millió magyar ajkú ember él Romániában és ki tudja hány él, dolg...
How to Share With Just Friends How to share with just friends. Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014 ...
A. Péter Kormányváltás Magyarországon Persze Magyar Gyuri is elmehet a sunnyogóba, de az egészet a Fidesz találta ki, és néhányuk igen jól megél belőle. Orbán tényleg nem lát az orránál tovább? Nem látja mit csinálnak a sajátjai? Nézzük: A magyar börtönviszonyok tudottan nem a kényelmi sze...
Beszélő Száj Orbán Viktor Tusványoson megint elmagyarázta, hogy kik és mikor fenyegetik a magyar demokráciát, a biztató pályát, miszerint az azon maradást nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély. Itt gondolom az FBI vizsgálatra is gondolt a Microsoft ügyben, amibe egy normál ország ...
Erre mondom én Néhány hónapja a 3 millió ember miniszterelnöke kijelentette: „Juncker úr a múlt, Weber úr a jövő” És így folytatta: „Világossá tettem, hogy mi végig támogatni fogjuk.” Alig kellett másfél hónap ahhoz, hogy gyökeresen megváltozzon a véleménye. Nem újdonság. A kormányváltás ó...
Állva gondolkodó Testünket és lelkünket rágja Soros, Juncker, Európa, az EP és nem utolsósorban a Fidesz. Plakátháború. A komfortérzet fontos dolog. De amikor szembe kell nézned egy kicsiny magyar faluban ha kilépsz a kertkapudon, hogy a lámpavason nem az lóg, akit ott szeretnél látni, h...
Tom Sawyer Nem, nem. Én nem bántok senkit, legyen az bárány bőrbe bújt farkas, vagy maga a farkas. Szeretem Törőcsik Mari színésznőt is a Kőrhintát is Soós Imrével együtt, de azért azt végkép nem értem, hogy ha valaki meglepetés szeretne okozni egy Kossuth nagy-díjjal, de úgy, hogy azt se...
Nincs kimondott politikai identitásom. Igazándiból nem is volt semerre felé sem. Igazából nem voltam és talán nem is leszek sem jobbra, sem balra húzó szavazó, hiszen a két politikai oldal létjogosultságát már nem tartom lényegesnek. Régi 1000 éves egymásnak feszülés, mint a vallási tézise...
Mondom én Lázár János teljes mellszélességével kiáll javaslata mellett – amit még nem adott be – hogy 2020-tól megtiltatná 18 év felettieknek, hogy dohányárut vásároljanak és szeretné elérni, hogy Magyarország legyen az első ország a világon, ahol nem dohányzik senki. Persze a ...
Arold Péter Két évvel ez előtt, „szerencsém” volt a munkámból adódóan, egy hajléktalan szálló kártevő mentesítéssel kapcsolatos munkálatok felmérésére. A szálló a Budafoki úton volt és 4 emelettel rendelkezett, abból két emelet állandó szállólakókkal, két emelet ideiglenes lakó...
Belső ellenség (most készül a Magyar Időknek) Most sajnos nem a nagy sikerű amerikai, hírszerzős sorozatra gondolok, bár a címet ez ihlette meg. Demeter Mártát sem hasonlíthatom a sorozat éles eszű ügynöknőjéhez, Carie Mathisonhoz, sajnos… A képviselő asszony nem csak hatalmas baklövést kö...


































