Anatolij Franc

Mindenre képes, de semmire sem alkalmas csepeli hős Debrecenben járt és tiszta erőből meghőmérőzte az iskola előtt katonás rendben felsorakozott hőmérendőzőket. 

Ahogy a koronavírus-járvány első szakaszában rendkívül fontos szerep hárult a Magyar Honvédségre, a második szakaszban is megkerülhetetlen a szerepe a védekezésben – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kedden Debrecenben.

Németh Szilárd és Ruszin Romulusz humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban járt, ahol megtekintette a hallgatók testhőmérséklet-mérését. Az államtitkár közölte: azért látogattak el az intézménybe, hogy megnézzék, egy olyan iskolában, ahol a katonai fegyelemnek nagy szerepe van, miként tudják megoldani az október 1-től kötelező hőmérőzést.

Debrecen, 2020. szeptember 29. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium bejáratában 2020. szeptember 29-én. A koronavírus-járvány második hulláma miatt október 1-jétől valamennyi köznevelési intézményben a belépéskor megmérik a diákok és a dolgozók testhőmérsékletét, hogy kiszűrjék a betegeket és ezzel csökkentsék a fertőzés kockázatát. MTI/Balázs Attila

Németh Szilárd az iskola épülete előtt katonás rendben, egymástól másfél méter távolságban felsorakozott, szájmaszkot viselő 202 hallgató előtt fontosnak nevezte, hogy üzenni tudjanak mindenkinek: “egy ilyen intézményben, ahol leendő honvédeket nevelnek, ahol hadapródok sorakoznak fel példás rendben, itt egy közös ellenség, a koronavírus ellen is hatékonyabban, gyorsabban és sokkal szakszerűbben lehet védekezni”.
Hozzátette: a járvány második szakaszában a közösségi terjedést kell megakadályozni, és ez épp az iskolákat érinti.
Az államtitkár emlékeztetett arra, az operatív törzs a kormány javaslatára olyan döntést hozott, hogy októbertől a közösségi védekezésben használni kell a testhőmérséklet-mérést, mivel ez az egyik olyan jel, ami arra utal, hogy valaki megfertőződött a koronavírussal.
Ennek a gyakorlását láttuk itt: 202 hallgató, rendkívül szervezetten, az iskola négy bejáratán át három és fél perc alatt bejutott az épületbe – jelezte Németh Szilárd, példamutatónak nevezve a tapasztaltakat.
Ezzel összefüggésben azt mondta, a magyar emberek mindig számíthatnak a Magyar Honvédségre, miként a honvédhallgatókra is. Felidézte, a védekezés első szakaszának leküzdésében ott voltak a katonák az idősotthonok fertőtlenítésénél, a határvédelemben, a járőrözésben, kiemelte a kórházparancsnoki rendszert és a létfontosságú vállalatok élén végzett munkájukat, majd hozzátette: most, a védekezés második szakaszában ugyanilyen megkerülhetetlen a honvédség.
A kedd reggeli rendezvénnyel azt szerették volna üzenni, mennyire nagy szükség van a leendő katonákat nevelő intézményekre – mondta a helyszínen az MTI tudósítójának Németh Szilárd.
Felidézte, hogy korábban csaknem húsz ilyen intézménye volt az országnak, az utolsó katonai kollégiumot 2007-ben zárták be. “A szocialista-liberális kormányok, a Gyurcsány-Vadai érában mindet megszüntették” – tette hozzá.
Az államtitkár közölte: eddig egyet, a debreceni Kratochvil honvédközépiskolát tudták visszaállítani, de abban gondolkodnak, hogy Hódmezővásárhelyen, Gyulán, Budapesten, Székesfehérváron és más katonahagyományokkal rendelkező városokban, ahol volt honvédkollégium és -középiskola, újra megnyitják azokat. 2030-ig több mint tíz ilyen iskolát terveznek megnyitni – jelezte Németh Szilárd.

Nem mondok semmit. Vagyis de. Erről egy régi Budapest TV mősor jut eszembe Anetkával. Came: Hőemelkedés Petivel

Ezt is olvassa el!
A demokráciáról

Nincs kimondott politikai identitásom. Igazándiból nem is volt semerre felé sem. Igazából nem voltam és talán nem is leszek sem Elolvasom

Vidnyánszky a mindenre nyitott liberális

A.  Péter Lemondta a 2021-re tervezet Nemzeti Színház fesztiválon  a német Berliner Ensemble színház a részvételt. Az ok egyszerű.  Németország Elolvasom

Ennyit a börtönbiznicről

A. Péter Kormányváltás Magyarországon Persze Magyar Gyuri is elmehet a sunnyogóba, de az egészet a Fidesz találta ki, és néhányuk Elolvasom

Ebédelni indul? Küldöm a helikoptert!

A Péter Hadházy Ákos független képviselő ideje egy részét azzal tölti, hogy kormánytagokat kapjon rajta, miként herdálják a közpénzt. Szijjártóra Elolvasom

Tusványos – Orbán Viktor: A biztató pályán maradást nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély

Beszélő Száj Orbán Viktor Tusványoson megint elmagyarázta, hogy kik és mikor fenyegetik a magyar demokráciát, a biztató pályát, miszerint az azon Elolvasom

Valami más lett

Szájer József

Aláírásgyűjtés Erdélynek

A Péter "A 2011-es népszámlálás előzetes eredményei alapozva a magyar nemzetiségiek száma 1 237 746 főre tehető Romániában, ami a Elolvasom

Nem is értem

Mondom én Mondom én Lázár János teljes mellszélességével kiáll javaslata mellett - amit még nem adott Elolvasom

Az én komfort érzetem

Állva gondolkodó Testünket és lelkünket rágja Soros, Juncker, Európa, az EP és nem utolsósorban a Fidesz. Plakátháború. A komfortérzet fontos Elolvasom

Az UFO hívő lecsapott

Belső ellenség (most készül a Magyar Időknek) Most sajnos nem a nagy sikerű amerikai, hírszerzős sorozatra gondolok, bár a címet Elolvasom

Utolérhetetlen!

  How to Share With Just Friends How to share with just friends. Posted by Facebook on Friday, December 5, Elolvasom

A jó pap is holtig….

Anatolij Franc A jó pap is holtig tanul. De Bayer "Bádog" Zsolt se nem pap és nem is tanul. Semmiből. Elolvasom

Hajléktalan kérdés
Miért nincs igazi baloldal?

Arold Péter Két évvel ez előtt, "szerencsém" volt a munkámból adódóan, egy hajléktalan szálló kártevő mentesítéssel kapcsolatos munkálatok felmérésére. A Elolvasom

Bent a bárány, kint a farkas

Tom Sawyer Nem, nem. Én nem bántok senkit, legyen az bárány bőrbe bújt farkas, vagy maga a farkas. Szeretem Törőcsik Elolvasom

Így múlik el Orbán dicsősége

  Erre mondom én Néhány hónapja a 3 millió ember miniszterelnöke kijelentette: „Juncker úr a múlt, Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments