Erre mondom én

Ennyit a börtönbiznicről

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Persze Magyar Gyuri is elmehet a sunnyogóba, de az egészet a Fidesz találta ki, és néhányuk igen jól megél belőle. Orbán tényleg nem lát az orránál tovább? Nem látja mit csinálnak a sajátjai?
Nézzük:
A magyar börtönviszonyok tudottan nem a kényelmi szempontokat tartja szem előtt és hát ugye az EP-nek vannak előirányzatai a rabtartással kapcsolatban.  Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2015-ben kimondta, hogy a magyar börtönök igénytelensége és zsúfoltsága az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján jogsértő, tehát, perelhető.
2016-ban egy törvénymódisítással a kormány (Orbán Viktor) kimondta,  inkább fizessünk, mint hogy a rabok Strasbourg-ig menjenek. Mert mentek és az ugye, megint egy fekete pont.
Szóval nem a börtönviszonyokon javítottak, hanem inkább fizettek. Nem keveset. Ezek persze bekerültek a nem kormány oldali orgánumok hasábjaira és netes portáljaira, így a nép felháborodott.
Mit tesz ilyenkor egy jó vezető? Igen, jól látod. Leállítja a kifizetést és vizsgálódni kezd, persze igyekszik rátolni az egészet a másik oldalra, mint egy kisiskolás.
Csakhogy hiba csúszott a számításba. A nagy vizsgálódásba rájöttek, hogy ugyan Magyar Gyuri a baloldal főügyvédjének cége is igen mélyen benne van a maga az államból kivert  544 milliós összegével, de így is “csak” a második helyre volt elég, ugyanis egy debreceni, mondhatni Kósa közeli ügyvédi iroda beelőzte, mégpedig 1880 ügyben 814 millió 580 ezer 718 forintottal.
Erre mondja a magyar: ezt beszopta.
Címlapfotó: A. Péter
Ezt is olvassa el!
Az én komfort érzetem

Állva gondolkodó Testünket és lelkünket rágja Soros, Juncker, Európa, az EP és nem utolsósorban a Fidesz. Plakátháború. A komfortérzet fontos Elolvasom

Hajléktalan kérdés
Miért nincs igazi baloldal?

Arold Péter Két évvel ez előtt, "szerencsém" volt a munkámból adódóan, egy hajléktalan szálló kártevő mentesítéssel kapcsolatos munkálatok felmérésére. A Elolvasom

Utolérhetetlen!

  How to Share With Just Friends How to share with just friends. Posted by Facebook on Friday, December 5, Elolvasom

Fidesz: az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a “börtönbizniszen”!

A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a "börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula a párt Elolvasom

Aláírásgyűjtés Erdélynek

A Péter "A 2011-es népszámlálás előzetes eredményei alapozva a magyar nemzetiségiek száma 1 237 746 főre tehető Romániában, ami a Elolvasom

Tusványos – Orbán Viktor: A biztató pályán maradást nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély

Beszélő Száj Orbán Viktor Tusványoson megint elmagyarázta, hogy kik és mikor fenyegetik a magyar demokráciát, a biztató pályát, miszerint az azon Elolvasom

Nem is értem

Mondom én Mondom én Lázár János teljes mellszélességével kiáll javaslata mellett - amit még nem adott Elolvasom

Bent a bárány, kint a farkas

Tom Sawyer Nem, nem. Én nem bántok senkit, legyen az bárány bőrbe bújt farkas, vagy maga a farkas. Szeretem Törőcsik Elolvasom

Valami más lett

Szájer József

Vidnyánszky a mindenre nyitott liberális

A.  Péter Lemondta a 2021-re tervezet Nemzeti Színház fesztiválon  a német Berliner Ensemble színház a részvételt. Az ok egyszerű.  Németország Elolvasom

A demokráciáról

Nincs kimondott politikai identitásom. Igazándiból nem is volt semerre felé sem. Igazából nem voltam és talán nem is leszek sem Elolvasom

Az UFO hívő lecsapott

Belső ellenség (most készül a Magyar Időknek) Most sajnos nem a nagy sikerű amerikai, hírszerzős sorozatra gondolok, bár a címet Elolvasom

Így múlik el Orbán dicsősége

  Erre mondom én Néhány hónapja a 3 millió ember miniszterelnöke kijelentette: „Juncker úr a múlt, Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

[…] ügyvédek hozzák nyilvánosságra, “mennyit kaszáltak a börtönbizniszen”. (Közben kiderült, hogy az éllovas egy Fideszhez köthető ügyvédi iroda) Budai Gyulát kérdezték Niedermüller […]