Megy a mantra

Egy újszülöttnek minden vicc új, így ez is. A hatalmat birtokoló kormány folyamatosan mantrázza azokat a nyilvánvaló hazugságokat, amiket már mindenki tud.

Folyamatosan bombázzák alattvalóik egy jól meghatározó szegmensét, hogy a baloldali kormány bizony elvette a 13. nyugdíjat, de ők most visszaadják. Persze az ország egy másik jól meghatározható része pontosan tudja, hogy a baloldali kormány (Bajnai Gordon) nem elvette, hanem felfüggesztette az adott gazdasági – világgazdasági – helyzet miatt.

Nos Bajnai nem lett újra miniszterelnök, persze nem is akart, Őt mint válságmenedzsert alkalmazta akkor a kormány. A helyzetet megoldva, erről még Matolcsy is beszámolt, jól kezelte a helyzetet, az országot megmentette a padlótól. Ezt is tudjuk. Sőt, ezt mindenki tudja.

Ettől elvonatkoztatva a Fidesz továbbra is ezt mantrázza, elfelejtve, hogy 2010-től ők “vezetik” – inkább megvezetik – ezt az országot és azóta eltelt 11 év. 2010-ben akár vissza is vonhatták volna a felfüggesztését, de nem tették.

A baloldal elvette és újra elvenné a tizenharmadik havi nyugdíjat – mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

    Dunai Mónika emlékeztetett, a kormány a jövő év elején a teljes 13. havi nyugdíjat kifizeti, így a nyugdíjprémium után újabb támogatás érkezik az idősekhez.
    “Sokat dolgoztunk az elmúlt években azért, hogy az időseknek is többet adhassunk” – mondta, hozzátéve, “ehhez jó szándék és jó gazdaságpolitika kell”.
    A baloldalban azonban “se a szándék, se a képesség nem volt és nincs meg ahhoz, hogy az időseket támogassa” – jelentette ki.
    “Emlékezzünk vissza, a Gyurcsány-Bajnai-kormány a válságban is csak elvett az idősektől”, miközben ők egyre gazdagodtak, “a nyugdíjasokat meg azzal etették, hogy nekik szorítaniuk kell a nadrágszíjon” – közölte Dunai Mónika.
    Kiemelte, a baloldal azzal hitegette az időseket, hogy “nem kell félni, nem fog fájni”.
    “Most ugyanezt a cinizmust halljuk a baloldaltól: Márki-Zay Péter egyenesen ellenzi és böszmeségnek tartja a tizenharmadik havi nyugdíj visszaadását, és gúnyosan még azt is üzeni az időseknek, hogy fűtsenek kevesebbet, és használjanak kevesebb áramot és vizet” – mondta a Fidesz politikusa.
    Dunai Mónika hangsúlyozta, “nincs két baloldal, egy baloldal van”.
    “A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal újra elvenné a tizenharmadik havi nyugdíjat is, ne hagyjuk ezt! Állítsuk meg őket!” – zárta nyilatkozatát a kormánypárti képviselő.

MTI