
Szili Katalin (Barcs, 1956. május 13. –) magyar jogász, humánökológus, politikus, országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke.
1994 és 1998 között a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára. 1998 és 2002 között az Országgyűlés alelnöke, 2002 és 2009 között annak elnöke, 1994-től az MSZP színeiben bejutott parlamenti képviselő. A 2009-es pécsi időközi polgármester-választáson az MSZP polgármesterjelöltje, de alulmaradt az fideszes Páva Zsolttal szemben. 2010 októberében kilépett az MSZP-ből, és saját pártot alapított Szociális Unió néven, melynek elnökévé is választották. Szintén elnöke volt a 2013 szeptemberében megalakult választási pártnak, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártnak. 2014 óta egyre inkább a Fideszhez kezdett kötődni.
1983 és 1989 között az MSZMP tagja, 1989-ben az MSZP alapító tagja. 1992 és 1994 között pécsi önkormányzati képviselő volt. Emellett 1993 és 1994 között az MSZP parlamenti frakciójának szakértője volt. Az 1990-es országgyűlési választáson mint képviselőjelölt, majd az 1994-esen mint egyéni képviselő (Baranya megye 2. választókerület) jutott be az Országgyűlésbe. 1998 és 2006 között minden alkalommal megnyerte választókerületét, a 2010-es országgyűlési választásokon viszont pártja Baranya megyei listájáról jutott a törvényhozásba.
2015. március 1-jétől az Orbán-kormány miniszterelnöki megbízottjaként tevékenykedik. Egy 2017-es interjúban visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint megalkudott volna a Fidesszel, elárulta volna a baloldalt, vagy hogy a Fidesz szocialista „díszpintye” lenne, mert szerinte a nemzetnek fontos munkát végez, 2010 óta nem tagja az MSZP-nek, és azok kritizálják, akiknek nemzeti ügyekben „rossz a lelkiismeretük”. A későbbi kis pártjai kudarcait az anyagi lehetőségek hiányával magyarázta. 2021 szeptemberében Harmincból tíz című, főleg kisebbségi nemzetpolitikával foglalkozó könyve kapcsán tartott könyvbemutatót, ahol egyebek mellett hangsúlyozta, hogy szerinte se az ellenzék, se az Európai Unió nem képviseli eléggé a nemzeti kisebbségek jogait.
Kitért arra is, hogy ugyanakkor korábbi pártjában ő képviselte a leghangsúlyosabban a lojalitást ezen kisebbségek felé. Az időközben hatályba lépett, egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok miatt 2023 februárjában lemondott miniszterelnöki megbízotti posztjáról, hogy megtarthassa a Pécsi Egyetemet fenntartó Universitas Qinqueecclesiensis Alapítványban betöltött kuratóriumi tagságát, ugyanakkor a neve ezek után miniszterelnöki főtanácsadóként tűnt fel, ami felvetette a jogszabály kijátszását. 2023. március 31-én bejelentette, hogy formailag is csatlakozik a KDNP-hez, ahová nyilatkozata szerint „mindig is tartozott”.