Tömegével intettek be az iskolák a Kliknek
263 iskola jelezte, hogy nem kérnek abból, hogy diákjaikat politikai színezetű rendezvényre buszoztassák. Az iskoláknak szétküldött levélben toborzott diákokat a….
263 iskola jelezte, hogy nem kérnek abból, hogy diákjaikat politikai színezetű rendezvényre buszoztassák. Az iskoláknak szétküldött levélben toborzott diákokat a….
Lázár János felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához a Fővárosi Ítélőtábla korábbi külföldi utazásait érintő csütörtöki döntése kapcsán. A Miniszterelnökséget vezető….
Hagyó Miklós semmilyen törvénytelenségre nem utasított, neki semmilyen pénzt nem adtam át – ezt mondta ma a bíróságon az a….
Az ezeréves lengyel-magyar barátságról és a szabadságharc lengyel hőseiről szól majd a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú….
Budapest rendezi meg a 2017-es vizes vb-t, amelytől Mexikó visszalépett. Budapest a 2021-es vébé rendezését is elnyerte már, de arra….
A Jobbikos Sneider Tamás egy nemrég nyilvánosságra került felvételen arról beszélt, hogy „Kedves, aranyos gyereknek kell mutatniuk magukat”, azért, hogy….
Windisch László MNB-alelnök szerdán ezt nyilatkozta a parlament illetékes bizotsága előtt: Az MNB kompromisszumok nélkül folytatja le a célvizsgálatokat a….
Brüsszel, 2015. március 12., csütörtök (MTI) – Leállította az Európai Unió a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött 12 milliárd eurós….
A közoktatásban és a felsőoktatásban is alulfinanszírozottak az intézmények, több forrást valódi termelői munkahelyek létrehozásával lehetne biztosítani – mondta a….
Egyesületek és CÖF-aktivisták húzták fel magukat azon, hogy a váci Madách-gimnázium nem küldi el diákjait a március 15-i állami ünnepségekre.….
Fidesz-frakció kifizetési listáján szereplő Gerilla Press Kft-hez tartozó Pesti Srácok portál oldalán akár 100 ezer forintot is hajlandó fizetni egy….
Lejárató videót tett közzé Hadházy Ákosról a Fidesz-frakció kifizetési listáján szereplő Gerilla Press Kft-hez tartozó Pesti Srácok portál. Az LMP-s….
Pusztaföldvár vezetője megszünteti Fidesz-tagságát és mérlegeli Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait, ezt követően határoz esetleges lemondásáról. Baranyi István az….
Nem volt Magyarországon olyan időszak,amire azt lehetett volna mondani, hogy kommunizmus. Egyperces néma felállással emlékeztek volna meg a kommunizmus áldozatairól….
Papíron egyáltalán nem létezik Kósa Lajos, volt debreceni polgármester debreceni garázsa. Egykori munkahelye, a debreceni önkormányzat nem zavartatta magát, amikor….
Bármennyire igyekszik a Fidesz „harmadik szocialista brókerbotrányként” beállítani a Quaestor csődjét, tagadhatatlanul van kapcsolat a kormánypárt és a cégbirodalom között….
Februárban 1,8 milliárd euróval csökkentek a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékai, de még így is magas szinten járunk – a….
Versenyfelügyeleti eljárás indult hét hulladékfeldolgozó cég ellen, köztük van az 53 milliárdos vagyonával a 11. leggazdagabb magyar, Kasza Lajos cége….
Az ajkai munkahelyekhez a Fidesznek nincs köze – reagálás a Fidesz ajkai sajtótájékoztatójára. Az ajkai munkahelyekhez a Fidesznek nincs köze.….
Hétfő este öncsődöt jelentett a Questor csoporthoz tartozó Quaestor Financial Hrurira. Magyarázatként a Buda-Cash-botrány okozta pánikot említette meg a Quaestor….
Az Együtt-PM véleménye szerint a Fidesz képviselői pénteken bejelentették, hogy végképp szeretnék tönkretenni Budapestet és elcsalni az önkormányzati választást –….
Orbán Viktor nem akar vitatkozni Bajnai Gordonnal, amit magyarázhat az, hogy nincsenek egy súlycsoportban, de akár az is, hogy Orbán….
„Az Egyesült Államokat nagyon fontos partnerünknek tartjuk, amellyel közösen veszünk részt meghatározó ügyekben, így a NATO békefenntartó tevékenységében. Nagyon komoly….
A munkaügyi tárca szerdán bejelentette: több olyan programot indít, amellyel a munkahelyek megőrzését és az új állások létrehozását segíti. A….
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelet írt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének; azt kéri tőle, hogy „az ország, az emberek és a magyar vállalkozások….
Tegnap kiderült, hogy nem tudjuk, milyen feltételekkel írja majd alá a kormány a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. Kiderült még az….
Kósa Lajos és Sólyom László a legnépszerűbb, Horváth Ágnes és Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb magyar politikus. A debreceni polgármester a….
A kormányváltás.hu politikai portál az APEV Média MR3.hu tagja
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |