VALÓSZÍNŰLEG NEKED IS HALT MÁR MEG VALAKID, AKIN SEGÍTENI LEHETETT VOLNA…

„12 órát vártunk. Másfél napig nem láttam orvost, hisz belecsúsztunk a hétvégébe.” Csak egy a rengeteg, a beteg (általában rokon) halálával végződő történet közül. És az, hogy ilyen történetet szinte minden nap olvashatunk, nem szükségszerűség…
Azt hiszed, túlzok, amikor azt mondom: életekbe kerül az, hogy a kormány nem hajlandó az egészségüggyel foglalkozni? Akkor nem árt, ha tudod: évente több mint 30 ezer életről van szó, és ezt nem más, mint a kormány ismerte be.
Tavaly látott napvilágot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ koordinálásával készített teljesítményértékelési jelentés, amiből kiderült, hogy az egész EU-ban csak két rosszabb egészségügyi rendszer működik a miénknél. Ennek tudható be, hogy az összes haláleset 26 százaléka, ami 2014-ben 32 ezret jelentett, megelőzhető, elkerülhető lett volna – csak éppen az ellátórendszer miatt ez lehetetlenné vált.
A 65 évesnél fiatalabbaknál még durvább ez az arány: itt minden második haláleset elkerülhető lett volna, ha időben a megfelelő beavatkozásokat képesek elvégezni az orvosok.

Könnyű lenne az orvosokat hibáztatni, igaz?

Hiszen ha egy szeretted úgy hal meg a kórházban, hogy szerinted megmenthető lett volna, amennyiben az orvosok mindent megtesznek érte, könnyű rájuk irányítani a keserűséget, haragot.
Nem azt mondom, hogy nincsenek hanyag orvosok – azt mondom, hogy a probléma rendszerszintű.
Mert tudjuk azt is, hogy szinte minden területen kritikus az orvoshiány. Egyre több háziorvosi praxis ürül meg, így a kapuőri rendszer működésképtelen, és az előrejelzések szerint ez pár éven belül még sokkal rosszabb lesz, mert rengetegen mennek nyugdíjba.
A sürgősségiken a szükséges szakorvosok töredéke igyekszik napi több ezer embert ellátni. Egész kórházi osztályok zárnak be, mert egyszerűen nincsenek szakorvosok, akikkel üzemeltetni tudnák azokat.

Ehhez képest szinte minden évben egyre kevesebbet és kevesebbet költünk az egészségügyre. Mármint nem mi, állampolgárok, hanem az állam, a KSH szerint ugyanis 2014 óta folyamatos a csökkenés. Legutóbb a GDP 7,1%-át mutatták az adatok, pedig még 2003-ban is 8,1% volt.
A kormány ígérget, néha ötletszerűen egy-egy területnek ad pár milliárdot, de eszébe sem jut, hogy hosszabb távú, átfogó reformra lenne szükség. A kórházak szétesnek, de mindegy is, mert felszerelés vagy orvos már alig van bennük…
Ilyen körülmények között üdítő olyan személyes felajánlásokat látni, mint Steinmetz Ádámé, aki ha megválasztják, a Marcali Kórháznak adja majd éves képviselői fizetését. Hasonlóan cselekszik Varga-Damm Andrea is, ő képviselői fizetéséből orvosnak tanuló egyetemisták számára hozna létre ösztöndíjat.
A Jobbik részéről nagyon biztató hozzáállás az, hogy eleve egy átfogó, ciklusokon átívelő reformot képzelnek el, amely egy önálló egészségügyi minisztérium létrehozásával kezdődne. Náluk találkozhatunk olyan elképzelésekkel, mint hogy a külföldre költözött orvosokat ösztöndíjjal és egyéb ösztönzéssel hozzuk haza – más csak magasabb fizetést ígérget, azt pedig, hogy ebből mennyi valósul meg, láttuk már a Fidesz és MSZP ciklusai alatt.
Ha azt akarjuk, hogy a szeretteink rendszerhibából eredő halála elkerülhető legyen a kórházakban, valóban alapvetően kell az egész ágazatot átalakítani, eleve a szemléleten változtatni. Mert az egészségügyet most a kormány egyszerűen olyasminek tekinti, amire költeni kell, de azt nem fogják fel, hogy miért és hogyan. Nyűgnek, amit jobb a szőnyeg alá söpörni.