Az LMP szerint a kormány mindent elrontott, amit csak el lehetett rontani a 2014 és 2020 közötti európai uniós források elosztásánál, a rendszert a korrupció, a koncepció hiánya, a kiszámíthatatlanság, a függőség és a rossz intézményrendszer jellemzi.

    Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: pártja a kiszámíthatóság növelése érdekében hosszú időn át futó programok segítségével osztaná ki a forrásokat.
Az LMP növelné a pénzfelhasználás átláthatóságát, a kis- és közepes vállalkozások megerősítése érdekében kisebb összegű, de automatikusan járó normatív támogatást nyújtana számukra. Emellett csak olyan beruházáshoz biztosítanának forrásokat, amelyek nem növelik, hanem csökkentik a támogatott közösségek jövőbeli terheit, a forrást nyújtó intézményrendszert pedig úgy alakítanák át, hogy csökkenjen a hatalomkoncentráció.
Schmuck Erzsébet a korrupciót nevezte a legnagyobb problémának – “a pénzek nagy részét ellopják” -, fogalmazott.
Kifogásolta, hogy a kormányoldal már többször visszautasította az LMP kezdeményezését, amely évente kétszer számoltatná be az európai uniós források felhasználásáért felelős minisztert az Országgyűlés előtt.


MTI

Ezt is olvassa el!
Nem adott szót a kormány a polgármestereknek a 2021-es költségvetés tárgyalásán

Polgármesterek és szakszervezeti vezetők szerették volna elmondani véleményüket a 2021-es költségvetési tervről a Költségvetési bizottság szerdai ülésén, a kormányzati többség Elolvasom

Schiffer: Az ÁVH a DK szellemi elődje

Összeszólalkoztak az LMP politikusai a DK-s Varju Lászlóval a parlament sajtótermében. Schiffer András szerint a DK ugyanazt csinálja, mint szellemi Elolvasom

Itt tartunk

Személyeskedésektől sem mentes az a levél, amit Lovas István, a volt Magyar Nemzet valamikori volt brüsszeli tudósítója intézett az LMP Elolvasom

Ez elment vadászni, az meglőtte, a Fidesz hazavitte

Ronald J. Tromf Szél Bernadett az LMP részéről többször támadott politikus már egy ideje fontolgatja, hogy kilép a pártból és Elolvasom

„Barba-trükknek” nevezte a szavazást Harangozó

„Barba-trükknek” nevezte a Parlament mai szavazását a veszélyhelyzet megszüntetéséről Harangozó Tamás MSZP-s képviselő, és a kormány gazdasági válságkezelését ostorozta, mondván: Elolvasom

Behajtani tilos

Magyar Zoltánt (Jobbik) elzavarta a biztonsági személyzet Mészáros Lőrinc hansági villájától.

Volner is Facebookozik

Volner a Facebook oldalán szól be a Jobbiknak és Gyurcsánynak.  A poszt előzménye, hogy Jakab Péter pártelnök egy körlevélben „riasztotta” Elolvasom

Van még mivel lőni

Van még muníció és úgy tűnik a Fidesz kifogyhatatlan a Soros töltényből.

Kásler Miklós mondjon le!

A Demokratikus Koalíció Kásler Miklóst teszi felelőssé a koronavírus-fertőzés kórházi terjedéséért, ezért lemondásra szólította fel az emberi erőforrások miniszterét. A Elolvasom

Az LMP-s Hadházy Ákos nem vett részt az eskütételen.

Az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja minden vitán felül áll – jelentette ki Áder János köztársasági elnök kedden Elolvasom

Schiffer otthagyta az LMP-t

Schiffer András, az LMP alapító tagja úgy döntött, hogy befejezi kilép az LMP-ből. Minderről a Facebook profilján is írt. A Elolvasom

Választás 2018 – Karácsony: az igazság nem lehet ellenzékben

Karácsony Gergely szerint a mostani kormány a hazugság kormánya, és ő azért buzdít mindenkit, azért szeretne hitet adni, mert az Elolvasom

Az LMP szerit a béremelés blöff

Az LMP két oldalról is emelné a béreket a 2018-as költségvetésben, az ellenzéki párt egyfelől a nettó kereseteket növelné jelentősen Elolvasom

Népszavazás a Liget Projekt ügyében?

A Liget Budapest projektet érintő népszavazási kérdést hitelesített a Fővárosi Választási Bizottság (FVB). A Moldován László, VII. kerületi LMP-s képviselő Elolvasom

Az LMP kormányváltást akar és új irányt a politikában

Az LMP célja a kormányváltás 2018-ban és az, hogy a politika új irányt vegyen a jelenlegi és az elmúlt 25 Elolvasom

Belviszály az LMP-nél?

Hadházy Ákos a párt társelnöke, továbbra is úgy gondolja, hogy valamiféle együttműködésre lenne szükség a baloldali pártokkal, vagyis egyértelműen nem Elolvasom

LMP- meg kell oldani a budapesti lakhatási válságot

Az LMP szerint lakhatási válság van Budapesten Csárdi Antal elmondta: a fővárosban mintegy 40-50 ezer új Elolvasom

LMP: a kárpátaljai magyarok érdekében le kell zárni az ukrán csempészútvonalakat!

Az LMP kelet-közép-európai összefogást sürget az ukrajnai csempészútvonalak lezárása érdekében, azok üzemeltetése ugyanis szerintük az ország belső békéjét, így az Elolvasom

0

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Tags:

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .