Novák Előd selyemzsinórja
Novák Előd selyemzsinórja

Megküldte a selyemzsinórt Vona Gábor a Jobbik radikális alelnökeinek, miután a párt vezetője a mai elnökségi ülésen bejelentette, a következő, nyári tisztújításon vétózni fogja Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását, így azután már nem lesznek tagjai a Jobbik elnökségének. Vona terveit már délelőtt megírtuk, cikkünkben azt is egyértelműsítettük, az alelnökök kirúgása miatt akár két táborra is szakadhat a Jobbik. Utóbbit támasztja alá azon mostani értesülésünk, miszerint Dúró Dóra, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese, a parlament kulturális bizottságának elnöke ma levelet írt Vona Gábornak, amelyben azt írja, ha a párt elnöke nem gondolja meg magát, akkor a képviselői mandátuma kivételével minden jobbikos tisztségéről lemond. A PestiSrácok.hu-nak Apáti István is megszólalt, aki nyomatékosította, bár tudja a végeredményt, de elindul az alelnöki posztért. “Jobb meghalni farkasként, mint kutyaként élni” – szögezte le Apáti

Folytatás itt


Erre mondom én. Dúró Dóra, Előd felesége. Ez a tette logikus. De az, hogy minden posztjáról lemond, kivéve a mandátumáról, azt sejteti, hogy lére szüksége van. Egy kutya.

Vona kormányozni akar, ezért természetesen komoly tisztogatásokba kezdett. Ezt megmondta előre. Legalább akkora formátum pártjában, mint Orbán a sajátjában. Nem is említve a valamikori közös platformot. Messze a legerősebb párt a kerál után, de nem „Európa patent”

Magyarország Marine Le Pen-je. Kormányozni akarunk? Akkor vissza kell fogni az agarakat. Ez a kutyás fotóival kezdődött. Most már csak arra vagyok kíváncsi, meddig megy el.

A. P.

 

Ezt is olvassa el!
Medgyessy megmondta a tutit

Medgyessy Péter szerint nem kell itt finnyáskodni, össze kell állnia a baloldalnak a Jobbikkal. A ma esti ATV Magánszféra című Elolvasom

Az LMP szerit a béremelés blöff

Az LMP két oldalról is emelné a béreket a 2018-as költségvetésben, az ellenzéki párt egyfelől a nettó kereseteket növelné jelentősen Elolvasom

1,3 milliárd forint adósságot engedett el a kormány a roma önkormányzatnak

Úgynevezett „speciális támogatásként” 1,3 milliárd forintot kap a kormánytól az Országos Roma Önkormányzat még ebben az évben. A roma szervezet Elolvasom

Fodor megint bekavart. Kinyírta a Párbeszéd frakcióját

Most mondjátok meg, de tutiba. Mi ez, ha nem szándékos kibaszás? Mi ez, ha nem a Fidesz szekerének tolója? Szabó Elolvasom

Az MSZP tavaly százmilliókat veszített, a Jobbik tízmilliókat takarított meg

Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly Elolvasom

A Magyar Narancs információja

Állampolgárok egy – művészekből és közismert értelmiségiekből álló – csoportja kezdeményezi dr. Majtényi László megválasztását. A magukat „Elnököt a köztársaságnak” Elolvasom

Majtényinak nem mindegy

Dr. Majtényi László közleménye a jelöltség elfogadásáról  

Toroczkai felháborodása

Ismerjük be. Van benne igazsága. Amikor büntetlenül - legalábbis a magyar törvénykezés szerint - lehet esetlegesen mások vallási hovatartozását ily módon Elolvasom

Belviszály az LMP-nél?

Hadházy Ákos a párt társelnöke, továbbra is úgy gondolja, hogy valamiféle együttműködésre lenne szükség a baloldali pártokkal, vagyis egyértelműen nem Elolvasom

Ellenállt az ellenzék

Hátráltatja a járvány elleni védekezést az ellenzék - írta a XXI. Század Intézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében. Kiemelték: bár Elolvasom

Az LMP kormányváltást akar és új irányt a politikában

Az LMP célja a kormányváltás 2018-ban és az, hogy a politika új irányt vegyen a jelenlegi és az elmúlt 25 Elolvasom

Civil kör: A Momentum a fő veszély

Nagyon sok vonatkozásban profi módon kormányoz a kormány, hiszen például gazdaságilag egy aranykor van, ugyanakkor súlyos probléma, hogy a Fidesz Elolvasom

Bajnai visszatér?

Tíz éve, hogy Bajnai Gordont kormányfővé választotta a parlament. A 168 Óra ebből az alkalomból a Frontsebészet – A köztársaság Elolvasom

Bemutatták az MSZP két győri parlamenti képviselőjelöltjét

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 28. Őszirózsa fesztiválon Győrben, a szocialista párt székháza előtt 2017. szeptember 24-én. A rendezvényen Elolvasom

Ungár: tenni kell a megnövekedett orosz befolyás ellen!

Fotó: LMP sajtó A Lehet Más a Politika (LMP) külpolitikai szakszóvivője szerint az elmúlt hat évben Elolvasom

Választás 2018 – Karácsony: az igazság nem lehet ellenzékben

Karácsony Gergely szerint a mostani kormány a hazugság kormánya, és ő azért buzdít mindenkit, azért szeretne hitet adni, mert az Elolvasom

Bödőcs Tibor és az új év

Tibor, kiváló humoristánk összegezte a köztévé híradójában a 2018-as év fontosabb híreit. Íme:   Hirdetés

Magyar György Facebook bejegyzése nem kis port kavart

Orbán Viktor 2018 márciusi (dátum és iktatószám nélküli) miniszterelnöki kampánylevelében álhírnek minősítette azokat az aggodalmakat, miszerint a választások után megszüntetik Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments