c

Dr. Tóth Bertalan – MSZP

Ez amúgy várható volt. A belső leszámolás mindig megelőzi az efféle rendszerek bukását.
Ez például most úgy kezdődött, hogy kiderült: szakítani akar Mészáros Lőrinc cégeivel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a vasúti beruházások terén. A Szabad Európa információi szerint a két tárcának elege lett a drága, jellemzően nem határidőre elkészülő beruházásokból, amiken sokszor még az alvállalkozókat sem fizetik ki rendesen. Az NGM részéről állítólag egyértelművé tették, hogy Mészáros Lőrinc céges érdekeltségeit nem akarják a reptéri vasúti koncesszió fővállalkozói között látni.

A vasúti szakmában „elrettentő példaként” emlegetik a GSM-R2 vasúti informatikai fejlesztést, valamint a Belgrád–Budapest vasútvonalat, amelyeknél egy Mészáros-cég volt a fővállalkozó. A vasúti munkákat végző R-Kord több alvállalkozót még mindig nem fizetett ki, a munkák minőségét jegyzőkönyvekben kifogásolta a MÁV. Ráadásul több szakaszt valótlan tartalmú jegyzőkönyvek alapján adtak át, emiatt rendőrségi nyomozás is folyik.

Viccesnek tűnhet, de a két tárca most úgy próbálja „kiszorítani” Mészáros Lőrinc cégeit az állami közbeszerzésből, hogy bezárják az eddigi korrupciós kiskapukat: minden esetben pontos, reális, piaci ajánlati árat tüntetnek fel, ami azt jelenti, hogy a nyertes nagyjából tíz százalékos hasznot érhet el, ami töredéke annak a gyakran 30 százalékos árrésnek, amellyel a Mészáros-cégek dolgozni szoktak.

Ugyancsak egységesen kikötötték mindegyik közbeszerzésben, hogy a kivitelező nem hivatkozhat utólag árváltozásra – korábban ugyanis gyakran előfordult, hogy az állam azért fizetett jóval többet egy elvégzett munkáért, mert a kivitelező azt mondta, hogy megdrágult az anyagköltség.
Na, ez az igazi lebukás. Mert azzal, hogy hogy a két minisztérium most úgy próbál feltűnni, mintha a verseny és a tisztesség, átláthatóság és megvesztegethetetlenség bajnokai lennének, pont azt bizonyítják, hogy eddig a közpénzek intézményesített lenyúlása zajlott.
A fentiek alapján az már nem is meglepő, hogy sajtóértesülés szerint kormányzati körökben felmerült: Orbán Viktor a választások után (annak eredményétől függetlenül) „megszabadul” Mészáros Lőrinctől és másra bízza a Fidesz gazdasági hátországának irányítását.
A Fidesz korrupt rendszere úgy próbálja elkerülni a bukást, hogy felzabálja a saját gyermekét.
Ez már tényleg a NER végvonaglása. A hajó süllyed, és bár a haszonlesők még bizakodnak, csak idő kérdése, mikor kezd el közülük valaki beszélni.


  • Novák Katalin „munkába állt” – De ne aggódjanak, a rezidenciát továbbra is mi fizetjük!
    Úgy tűnik, a kegyelmi botrány utáni kényszerpihenő véget ért: Novák Katalin újra a munka világában próbál szerencsét. A hír hallatán sokan fellélegeztek: a volt köztársasági elnöknek a törvény értelmében le kell mondania a havi közel 5 millió forintos tiszteletdíjáról, amíg máshonnan kap fizetést. De mielőtt bárki azt hinné, hogy a volt államfő mostantól a saját
  • Lendvai Ildikó – De tojt-e nekem is a nyuszi?
    Ez az írás arról szól, mit tojt nekünk a kormánynyuszi húsvétra. A link a cikkhez itt olvasható. ” Most, hogy választást készül nekünk tojni a nyuszi, buzog a vér népünk költői vénájában. Mint hallom, a korlátozott fantáziájú verselők megelégednek azzal, hogy ,Zöld erdőben jártam, / legelő zebrát láttam’, amelyik természetesen szintén kölnire szomjúhozott. Ugyanebben a
  • Panyi Szabolcs segítséget kér – mi leközöljük
    KÖZLEMÉNY ÉS SEGÍTSÉGKÉRÉS LEHETSÉGES FORRÁSOKHOZ A magyar kormány kémkedés miatt tett feljelentést ellenem, legalábbis erről beszélt ma Gulyás Gergely a kormányinfón. Oknyomozó újságírók megvádolása kémkedéssel egészen példa nélküli a 21. században egy európai uniós tagállamtól. Ez tényleg a putyini Oroszország, Belaursz és a hasonló rezsimek sajátja. Mivel már több mint egy évtizede dokumentálom, hogyan hálózzák
  • Fekete-Győr András – Tovább dől a dominó
    Tovább dől a dominó: Ternyák András, a DK kispesti jelöltje is visszalépett az indulástól! Bár indoklást egyelőre nem fűzött a döntéséhez, a lépése így is óriási segítséget jelenthet Budapest 8-as választókerületének. Kispesten ugyanis különösen megosztott a mezőny: a regnáló képviselő, Kunhalmi Ágnes is újra megméretteti magát, és a Kutyapárt is rajthoz áll a Tisza jelöltje
  • Mérgező por és mentelmi jog: Mi zajlik a gödi akkumulátorgyár körül?
    A gödi Samsung-gyár ügye 2026 tavaszára az ország egyik legsúlyosabb környezetvédelmi és politikai botrányává nőtte ki magát. A feszültség februárban hágott a tetőfokára, amikor döbbenetes adatok láttak napvilágot: egyes mérések szerint a gyár területén a rákkeltő nehézfémek (például a nikkel és a kobalt) koncentrációja a levegőben az egészségügyi határérték 510-szeresét is elérte. Bár a hatóságok

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.