Mantra

Mantra

Pán “Síp” Péter

Csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Elindult a választási verseny. Ehhez mindkét oldal igyekszik felhasználni a pandémia mögött kialakult egészségügy tragédiát, ki-ki a saját fegyverével.

A Fidesz a szokásos módján a mantrát használja fel arra, hogy a tébláboló szavazókat maguk mellett tudják.

Minden csövük szájából a baloldal oltásellenes propagandája szól, amiről ők maguk is tudják, hogy nem igaz.

Az ellenzék többsége az EU által engedélyezett vakcinákat ajánlják, míg felkérik a kormányt, hogy a Európai Gyógyszerügynökség által még teljesen be nem vizsgált vakcinákkal ne oltsanak.

Ettől függetlenül a kormány média és a kormány szóhoz jutó tagjai – köztük Rétvári Bence – csúsztat. Nem kicsit. Nem az első megszólalásuk mögött van az ellenzék “gyilkos” hajlama, ami azt sugallja, hogy ha a baloldal lenne hatalmon – Gyurcsány – emberek ezrei haltak volna meg. Borítékolom, hogy a kormány ami/aki Orbán Viktor, az emelkedő halálozási arányt is az ellenzék nyakába fogja varrni, hiszen oltásellenes propagandájuk miatt sokan nem “oltakoznak”. Mondják és írják. Ez olyan hülye szó, amit szintén a Fidesz talált ki.

A kormány által ellenőrzött tájékoztatók, ami az elhunytak számát illeti, messze nem fedi a valóságot. De a kormány ezt soha nem fogja bevallani, mert akkor kiderülne, hogy valami el lett cseszve. Nem kicsit, nagyon.

Hirdetés

Az MTI-nek küldött “tájékoztató” Rétvári úr véleményéről

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára úgy látja, hogy a baloldalt a koronavírus-járvány harmadik hullámában is csak a pozícióharc, a hatalom és az osztozkodás érdekli, szerinte ezért versenyeznek egymással trágárságban és mondanak egyre durvábbakat a kormányról.

    Rétvári Bence a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott, a baloldalnak semmi sem szent, mivel “lefelé tartó spirálba” kerültek, az európai politikai stílust is lejárató kijelentéseket tesznek, amelyek látszólag ugyan a kormányoldal felé irányulnak, valójában azonban “egymást lökdösik”, hogy több listás helyet tudjanak szerezni maguknak a jövő évi választásra.


    Kiemelte, miközben a kormány azon az állásponton van, hogy “minél több oltást adunk be, annál több életet mentünk”, addig a baloldal stratégiája az, hogy minél súlyosabbak a koronavírus-járvány következményei, annál könnyebben ragadhatják meg a hatalmat.


    Rétvári Bence felidézte, Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, “Magyarországon sem kínai, sem orosz vakcinával nem lenne szabad oltani”.

Ha a védekezésben részt vevők közül bárki hallgatott volna Gyurcsány Ferencre, akkor ma már több mint egymillió emberrel kevesebben lennének beoltva, vagyis ennyivel többen lennének kitéve a koronavírus-fertőzés kockázatának, valamint többen is betegedtek és hunytak volna el – mondta a kormánypárti politikus.


    Közölte, a baloldal jogi eszközökkel is próbált fellépni az oltásokkal szemben, ezt bizonyítják azok a máig vissza nem vont parlamenti határozati javaslataik, amelyek a kínai és orosz vakcinák alkalmazását tiltanák. A baloldal emellett hiteltelen és képmutató is, mivel eközben “elmennek és maguknak szépen beadatják az oltásokat, akár soron kívül is” – mondta Rétvári Bence.


    A KDNP politikusa szerint a baloldal azt követően próbálja meg letagadni oltásellenes kijelentéseit, hogy látják, a magyar oltási program sikeres, Magyarország a második legeredményesebb ország az EU-ban.

Ezt is olvassa el!
Vajon mindent megtett-e Karácsony Gergely?

Vajon mindent megtett-e Karácsony Gergely, hogy Budapestet ne terítse le a vihar?’-ezt bírta kiizzadni mai cikke címében az Origó. Megértéssel Elolvasom

Farkasházy VS. Szijjártó

A. Péter Farkasházy Tivadar nem tartotta lova száját és rendesen, ráadásul közérthetően vezette le Szijjártó Péter adriai kiruccanását. Nekem is Elolvasom

A jó pap is holtig….

Anatolij Franc A jó pap is holtig tanul. De Bayer "Bádog" Zsolt se nem pap és nem is tanul. Semmiből. Elolvasom

Azok a bizonyos konzi ívek

Hamár Szemüvegkell "A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nem csak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is Elolvasom

Orbán kiakadt

A. Péter Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és Elolvasom

Minálunkék szólás szabi van! És kuss!

A Péter Szerencsénk van. Az amerikai óriásoknak simán gátat tudunk szabni. Mert nálunk a szólás az szabad Hála Istennek Varga Elolvasom

Borsodi fiaskó

Hadházy Ákos független képviselő véleménye a borsodi választások margójára. Miért is nincs rendes ellenzék a Fidesszel szemben. Néha vannak olyan Elolvasom

Tarlós véleménye 2022-ről és utána…

A. Péter Tarlós szerint, ha valami előre nem látható oknál fogva az ellenzék nyer 2022-ben, a következőkre lehet számítani. És, Elolvasom

“Free EÜ!”

A Péter Ezt, a mindenki számára érthető rövidke jelmondatot "tűzte" lufijára az egészségügy. "FREE EÜ." Az októberben  rohamtempóban elfogadott jogállási Elolvasom

Magyarázzák a bizonyítványt

Ejnye, ejnye, miniszterelnök úr, ez most ölég gyöngére sikeredett.Elismerem, a feladat nem volt könnyű. Meg kellett magyaráznia a híveknek, miért Elolvasom

Na idefigyeljenek Emberek!
Nemzeti konzultáció

A Péter A címben szereplő mondat Markos József alias Alfonzó szájából hangzott el először és azóta szállóige lett a köztudatban. Elolvasom

Soros már a gyerekeket molesztálja

A. Péter Írja Magyarország egyik "legfüggetlenebb" hírportálja a magyarnemzet.hu. Na nem testileg, hanem agyilag. Ő szerintük a Soros Alapítványhoz köthető  Elolvasom

Láttam, amit láttam

Arold Péter Mint ahogy saját profilomon ígértem, rámutatnék néhány téves gondolatra, ami az önkormányzati lakásokat illeti. Sokan élnek fedél nélkül. Elolvasom

Most komolyan?

A. Péter Új nevet választott magának egy bécsi gyógyszertár, mert a jogvédők aggályosnak találták az eddigi elnevezését. Az intézményt 1350-ben Elolvasom

Hogy állunk a “bocskorosokkal”?

A. Péter Magyarország kormánya folyamatosan magyarellenesnek állítja be a román kormányt - így is van - és ez a már Elolvasom

A liberalizmus jegyében
Miért nincs igazi baloldal?

A. Péter Röviden a Facebook -ról Mark Zuckerberg a Facebook közösségi oldal készítője, amelyet iskolatársaival alapított; Dustin Moskovitz, Eduardo Saverin Elolvasom

Hogyan gázolt Hadházy. Videóval

A. Péter Sok szeretettel küldöm azon félanalfabéta, a kormány propaganda oldalait olvasó polgártársaimnak ezt a videót, akik nem képesek az Elolvasom

Hogy is van ez?

Néhány gondolat a migrációról, Sorosról, a terrorizmusról, a menekültekről, egy olvasónk szemével. Miért is van az, hogy főképpen fiatalok jönnek Európába?! Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is.