Szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Lehet Más a Politika (LMP) 2017-2018-as gazdálkodásában.

Az ÁSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt írta: az LMP a gazdálkodását szabályozó környezetét a 2017. évre “nem szabályszerűen alakította ki, így nem biztosította a szabályszerű működés és gazdálkodás feltételeit”.
A párt 2018-ra “a gazdálkodására vonatkozó belső szabályozási környezetét a jogszabályi előírások alapján kialakította” – áll a közleményben.
Az ÁSZ szerint a párt 2017-ben és 2018-ban a könyvviteli nyilvántartásait nem az előírások szerint vezette. 2017-ben az LMP számviteli szabályozási környezete nem biztosította a központi költségvetésből kapott támogatások és az egyéb hozzájárulások, adományok szabályszerű nyilvántartását, valamint könyvvezetésének és gazdálkodásának szabályszerűségét.
Hozzátették: az LMP 2018-ban a magánszemélyek adományairól és a tagdíjakról “analitikus nyilvántartást nem vezetett”.
A magánszemélyektől kapott adományok adatait bizonylat nélkül rögzítette számviteli nyilvántartásában, így nem igazolta, hogy ezen adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak. 2018-ban a teljesítésigazolás nélküli kifizetések miatt nem igazolt az sem, hogy a kifizetéseket az LMP feladatai ellátására fordította.
közölték: a párt a 2017-re és 2018-ra vonatkozó pénzügyi kimutatásainak adatait szabályszerű könyvvezetéssel nem támasztotta alá, így a kimutatások alapján “nem igazolt, hogy a felhasznált közpénzeket átláthatóan és a közélet tisztasága elvének figyelembevételével kezelte”.
A Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és az LMP honlapján közzétett pénzügyi kimutatás – a szabályszerű könyvvezetés hiányában – nem mutat valós képet a párt vagyoni és pénzügyi helyzetéről – írták.
Hozzátették: a törvényi előírásnak megfelelően az ÁSZ a jelentéstervezetet észrevételezésre megküldte az LMP társelnökeinek, akik nem vitatták az ÁSZ megállapításait.
A feltárt szabálytalanságok kijavítására az ÁSZ öt javaslatot tett az LMP társelnökeinek, akiknek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük – olvasható a közleményben.
Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.
Az LMP 2017-ben 173,7 millió forint, 2018-ban 195,1 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült.

 

Ezt is olvassa el!
Az év benzinkútja cím

Akár az év benzinkútja is lehet az a benzinkút valahol egy autópálya mellett - a színekből kiindulva nem a MOL,  Elolvasom

LMP: az uniós források elosztásakor amit csak lehetett, elrontott a kormány

Az LMP szerint a kormány mindent elrontott, amit csak el lehetett rontani a 2014 és 2020 közötti európai uniós források Elolvasom

Belviszály az LMP-nél?

Hadházy Ákos a párt társelnöke, továbbra is úgy gondolja, hogy valamiféle együttműködésre lenne szükség a baloldali pártokkal, vagyis egyértelműen nem Elolvasom

OS – Az LMP parlamenti frakciója közleménye (1. rész)

Budapest, 2015. május 25., hétfő (OS) - Öt évébe került a kormánynak, hogy meghallja amit az LMP mond - Az Elolvasom

Ön boldog, ha hazudik? – Élő adásban mentek neki a Fidesz alelnökének

Teljhatalmat akar a kormány, biankó csekket arra, hogy bármit megtehessen velünk a hatalom megtartásának érdekében vagy jogos az igény, hogy Elolvasom

Schiffer otthagyta az LMP-t

Schiffer András, az LMP alapító tagja úgy döntött, hogy befejezi kilép az LMP-ből. Minderről a Facebook profilján is írt. A Elolvasom

Az LMP kormányváltást akar és új irányt a politikában

Az LMP célja a kormányváltás 2018-ban és az, hogy a politika új irányt vegyen a jelenlegi és az elmúlt 25 Elolvasom

NAV – LMP: Vida Ildikónak másfél évvel ezelőtt kellett volna távoznia

Vida Ildikó májusban adta be a felmondását Az LMP szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Elolvasom

OS – Az LMP parlamenti frakciója közleménye (2. rész)

Budapest, 2015. május 25., hétfő (OS) - Öt évébe került a kormánynak, hogy meghallja amit az LMP mond Javasoltuk azt Elolvasom

A régi Fideszből semmi sem maradt

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a régi, egykor liberális, aztán polgári Fideszből semmi nem maradt, egy kommunista párt lett. Elolvasom

Ez elment vadászni, az meglőtte, a Fidesz hazavitte

Ronald J. Tromf Szél Bernadett az LMP részéről többször támadott politikus már egy ideje fontolgatja, hogy kilép a pártból és Elolvasom

Az offshore cégeket “ki kell seprűzni” a közpénzek közeléből

Az offshore cégeket “ki kell seprűzni” a közpénzek közeléből Harmadik alkalommal nyújtotta be az LMP az Elolvasom

Az LMP tervei, ha nyernek

Az LMP első útja kormányon Moszkvába vezet majd, hogy kiléptessék az országot a paksi bővítést megalapozó Orbán-Putyin paktumból, második útjuk Elolvasom

Eladva

Nagyon nehéz felfogni, hogy a fideszes képviselők nevetgélve szavazták meg a nemzeti parkok földjeinek elrablását. Pedig nem csak a mi, Elolvasom

Schiffer: Az ÁVH a DK szellemi elődje

Összeszólalkoztak az LMP politikusai a DK-s Varju Lászlóval a parlament sajtótermében. Schiffer András szerint a DK ugyanazt csinálja, mint szellemi Elolvasom

Paks nélkül teremtene energiafüggetlenséget az LMP

Az LMP a paksi bővítés alternatívájaként dolgozott ki programot az ország energiafüggetlenségének biztosítására. Minden családnak egymillió forintos támogatást adnának, és Elolvasom

Itt tartunk

Személyeskedésektől sem mentes az a levél, amit Lovas István, a volt Magyar Nemzet valamikori volt brüsszeli tudósítója intézett az LMP Elolvasom

LMP: a kárpátaljai magyarok érdekében le kell zárni az ukrán csempészútvonalakat!

Az LMP kelet-közép-európai összefogást sürget az ukrajnai csempészútvonalak lezárása érdekében, azok üzemeltetése ugyanis szerintük az ország belső békéjét, így az Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments