•  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A következő cikk Demszky Gábor Facebook oldalán jelent meg, mint hivatkozás. Nyilvánvaló, hogy Demszky egyetért a benne leírtakkal, hiszen ellenkező esetben azt nem osztotta volna meg a saját közösségi oldalán.

Ismét megy a polémia a 4 es  metró körül a visszafizetendő büntetés kapcsán. Azt ugyan senki nem kérdezi meg hogy ki a felelős azért hogy egyáltalán fizetni kell mert hogy nem Demszky Gábor az egészen biztos! A Demszky Gábor vezette  Főváros amikor megkapta az EU tól a támogatást a 4 es metróhoz  akkor számolt a Bosnyák téri szakasszal is. A 4 es metró megépítésének a célja nem titkoltan az volt hogy tehermentesítsen vagy a kiváltson járatokat, az első cél a 7 es busz esetében sikeresnek mondható. A 4 es metró története a 70 es évekig vezethető vissza, de az építés tényleges tervezése csak a rendszerváltás után a 90 es években indult meg. A Horn Kormány 1997 ben megadta a támogatást a Fővárosnak a 4 es metróhoz amelynek a megépülését akkoriban 98 milliárdra kalkulálták. Ezt a támogatást azonban 98 ban az első Orbán Kormány visszavonta ez nagyban késleltette a vonal megépülését és hozzájárult ahhoz hogy így megdráguljon a beruházás költsége. A 4 es metró terve a 2002 es kormányváltás után került ismét előtérbe a tényleges építkezés  azonban csak 2007 ben a szocialista szabad demokrata kormány második ciklusában indult  meg. Akkor 252 milliárdra becsülték a beruházás költségét, arra azonban Demszky vezette Főváros sem gondolt hogy az építési tendert elnyerő cég költsége az építkezés megkezdése után megugrik. Az átadás dátuma egyre csak tolódott  nem lehetett tudni hogy mikortól lehet utazni a 4 es metrón időközben 2010 ben kormányváltás volt és vezetés váltás a Főváros élén. Addigra a fúrópajzsok elérték a Keletit a második Orbán kormány azonban szokásához híven ismét kifarolt a beruházás mögül és ez tovább drágította az amúgy is költséges beruházást. Időközben azonban a Forint is beszakadt (hála Szíjjártó Péternek és Kósa Lajosnak) ami tovább lendített a költségeken. Ezért is fordulhatott elő hogy egy előzetesen 252 milliárdra taksált a beruházás végül a kétszerese lett.Ezek után tegye fel magának mindenki a kérdés! Ki a felelős azért hogy ilyen drága lett a 4 es metró első szakasza és hogy miért nem éri el a beígért 474 ezres utasszámot? Az igazságot mindenki tudja  a szíve mélyén.

Persze mindez, szinte várható volt, hiszen az OLAF, vagyis az európai csalásellenes hivatal  lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát, ennek áttanulmányozása után a kormány ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. Lázár szerint a jelentés „egy nemzetközi baloldali bűncselekményre” tesz utalást, amelyet Demszky Gábor vezetésével követhettek el. A 76,7 milliárd forintos büntetést át fogják hárítani.

m-4 metro
Fotó: Arold Péter

Demszky Gáborra hivatkozva az index,hu a következőt írja

A volt főpolgármester azt feltételezi, hogy az OLAF-jelentés kifogásolja, hogy a hivatalban lévő városvezetés elmulasztotta meglépni mindazt, amit a Bizottság az EU támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj). Demszky szerint ezekből semmi sem lett, ezért követelik vissza a több tízmilliárdos támogatást, amelynek pontos összegéről titkos tárgyalások kezdődnek. 

Ezt is olvassa el!
Berúgta a motort és elindult útjára a….

 ...telex.hu. Közéletis, politikais, tudományos és persze gazdaságis az új portál, mely az index.hu régi stábjára támaszkodik. Ígérik az elején ingyenes Elolvasom

Európai Parlament-i szavazás 2019

Arold Péter Hazaküldték "Áts Feriéket" a szavazókörből, mert piros volt az inge. Tiszta Pál utcai fiúk. Szegény Nemecsek, ha ezt Elolvasom

Civil kör: A Momentum a fő veszély

Nagyon sok vonatkozásban profi módon kormányoz a kormány, hiszen például gazdaságilag egy aranykor van, ugyanakkor súlyos probléma, hogy a Fidesz Elolvasom

Deutsch fizetett, a pénz Iványihoz került

Arold Péter Politikai hírek Deutsch fizetett-írja Facebook bejegyzésében Dobrev Klára EP képviselő, majd így folytatja.  Már fejben tartani is lehetetlen, Elolvasom

Taxis blokád újra töltve?

Országos útlezárásokat tervez egy Facebook csoport, hónapok óta tervezve a főútvonalak helyét. Csoportjuk várják az útlezárásokkal egyetértő híveket. Céljuk: "Ez Elolvasom

Fidesz: az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a “börtönbizniszen”!

A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a "börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula a párt Elolvasom

DK: megállapodásra törekszünk Szegeden

A Demokratikus Koalíció (DK) arra törekszik, hogy az ellenzéki pártok megállapodásra jussanak Szegeden az őszi önkormányzati választási indulás ügyében, a Elolvasom

Ágnes megírta levelét. Péter válaszolt rá

Az Alaptörvény 7. cikk (1)-(2) bekezdése, valamint az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. § (8) bekezdése alapján írásbeli Elolvasom

Bocsánatot kért Miniszterelnöki Kabinetiroda

Nyitólapján kért bocsánatot a kormány a Magyar Helsinki Bizottságtól. Végrehajtotta a Kúria ítéletét a Miniszteri Kabinetiroda, és a kormány honlapjának nyitóoldalán Elolvasom

Ha kell, Demszky kivizsgálják dolgait is

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására - jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai budapesti Elolvasom

Nekrológ Keleti György emlékére – Lendvai Ildikó

Meghalt Keleti György. A fiatalabbak ma inkább gyönyörű lányait ismerik a képernyőről, de aki már 1989-ben is figyelte a politikát, Elolvasom

Amikor Bajnai védte meg Orbánt

Orbán Viktor: Elegem van abból, hogy szélhámos milliárdosok egy maroknyi csoportja romhalmazzá teszi az országot, föléli a jövőnket, eljátssza az Elolvasom

EU-tisztújítás – Fidesz-KDNP

MTI hír EU-tisztújítás - Fidesz-KDNP: a bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon A bevándorláspárti baloldal bosszút Elolvasom

DK: A főpolgármester ismét bizonyította totális alkalmatlanságát

A. Péter választások Magyarország Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselőnűje az MTI-hez eljuttatott közleményében gyalulta Tarlós István főpölgármestert és Elolvasom

Szanyi – ISZOMM

A. Péter Az a helyzet, hogy aki a politikából élt "gyermek kora óta" az nem fogja megállni a helyét a Elolvasom

11,2 milliárd forintos kártérítésre kötelezték a Quaestor-vezért

A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint Tarsoly Csabának cégvezetői felelőssége volt a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vagyonvesztésével kapcsolatban, írja Elolvasom

Ki ez a pali?

Az észak-koreai tévébemondókat idéző Bende Balázs a Világ című műsorban arról beszélt, hogy „újabb offenzívát indított Brüsszel”, civil szervezeteket Soros-brigádozott, Elolvasom

Felfüggesztett börtön gyermekpornográfiáért

Egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több mint félmilliós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments