MSZP, Politika hírek

Molnár Gyula úgy látja: Botka a befutó

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

molnar-gyulaMolnár Gyula úgy látja, Botka az egyetlen komoly szereplő a pártban a miniszterelnök-jelöltségre, az értelmiséget pedig Hillerrel szólítaná meg.

Az az elfogadottság, amit Gyurcsány Ferenc fel tud mutatni, édeskevés ahhoz, hogy politikai fordulat legyen Magyarországon – mondta az Origónak Molnár Gyula, az MSZP új elnöke. Szerinte azért ment el tőlük egy szavazói réteg, mert azt látta, hogy a DK radikálisabban támadja a kormányt.

Molnár úgy véli, hogy Gyurcsányék stratégiája még mindig az, hogy a szocialistáktól vegyenek el szavazókat, de ezt be kellene szüntetni. Azon vannak, hogy ezeket a szavazókat visszaszerezzék, és újakat is gyűjtsenek. Azt mondta: tud olyat mondani, ami fáj a DK-nak, és ezt meg is fogja tenni.

– Mit értett azon, hogy Gyurcsány Ferencet kezelni kell?
– Nem úgy értettem.

Molnár úgy véli, hogy miközben Gyurcsány akarja a legdurvább szavakkal leváltani Orbán Viktort, pont vele nem lehet ezt megtenni. Mégis valamilyen módon használni, kezelni kell őt az Orbán leváltásához vezető együttműködésben. De ez nem az elkövetkező hónap vagy év problémája – vélekedett.

Szerinte Orbán Viktor egy Európából keletre kivezető utat kínál, a Jobbik pedig nagyon hasonlót, de ez az irány zsákutca. Ezzel az úttal szemben viszont nem lehet 13 kis ösvényt ajánlani, egy, alternatív utat kell mutatni. Először az MSZP-n belül kell megbékélni egymással, majd nyitni a kört a szakszervezetek és a civilek felé, végül még szélesebbre – jelentette ki.

Molnár azt mondta, az LMP mérges sündisznók pártja lett, ha valaki kedvesen szól hozzájuk, akkor is morcosan reagálnak.

Az LMP-nek pedig sok szerencsét kívánunk, de nehéz lehet egy párt élete, ha még a saját szavazói számára sem világos, hogy miről, mit gondol.

Molnár azt mondta, arra kapott felhatalmazást, hogy 2018-ban megtörténjen a Fidesz által felépített monolit rendszer megrepedése és szétrobbanása. Olyan politikai játékot kell játszani, hogy hagyják öngólt rúgni az ellenfelet, de kell saját gólt is rúgni – közölte.

Ha nem is „forradalmi szempontból”, de az utcára vinné Molnár a politikát. Nem napi szintű demonstrációkkal, éhségsztrájkkal vagy nagygyűléssel, de újra meg kell tudni szólítani az embereket – mondta.

Ami pedig emellett hitelesíti és erősíti az MSZP-t, az az értelmiségi kapcsolatok, amiket fel kell támasztani. Ebben a munkában erős partnerem lesz a választmány élére megválasztott Hiller István.

Botka Lászlót nem kidobták, hanem más szerepet bíznának rá, és ha pártpolitikusban gondolkodnak, ő az egyetlen komoly szereplő a miniszterelnök-jelöltségre – jelentette ki Molnár. A volt választmányi elnököt arra kérte, építse fel az MSZP kormányzóképességét.

Forrás: politikai hírek Magyarország

Olvassa el ezt is
Megegyezett a DK és az MSZP, ennyi jut Gyurcsányéknak

Kovács László a Kossuth Rádióban számolt be arról, hogy megállapodott egymással a két párt a 106 egyéni körzet elosztásáról. E Elolvasom

1,3 milliárd forint adósságot engedett el a kormány a roma önkormányzatnak

Úgynevezett „speciális támogatásként” 1,3 milliárd forintot kap a kormánytól az Országos Roma Önkormányzat még ebben az évben. A roma szervezet Elolvasom

Az MSZP továbbra is vizsgálja a választás lebonyolításának törvényességét

A Fidesznek nem volt elég, hogy saját magára szabta a választási törvényt, így a választás napján még több olyan dolgot Elolvasom

DK: Oszlassák fel az Országos Roma Önkormányzatot

Erről az ATV szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében ír az ellenzéki párt, mivel úgy gondolják, az önkormányzati üléseken való verekedés, a korrupciós Elolvasom

Belviszály az LMP-nél?

Hadházy Ákos a párt társelnöke, továbbra is úgy gondolja, hogy valamiféle együttműködésre lenne szükség a baloldali pártokkal, vagyis egyértelműen nem Elolvasom

Eörsi nem kér belőle

DK: Eörsi Mátyás visszautasítja a kormány jelölését a Community of Democracies főtitkári posztjára A magyar kormány – élve nemzetközi megegyezésen Elolvasom

Az LMP kormányváltást akar és új irányt a politikában

Az LMP célja a kormányváltás 2018-ban és az, hogy a politika új irányt vegyen a jelenlegi és az elmúlt 25 Elolvasom

Eltűnt Orbán szakdolgozata, ami a civilekről szólt

Eltűnt Orbán Viktor civilekről szóló szakdolgozata, amely eddig elérhető volt a kormányfő honlapján. A szakdolgozatot azt követően vehették le, hogy Elolvasom

Mesterházy Attila is ringbe száll az MSZP elnöki tisztségéért – értesült a Sztárklikk.

A Sztárklikk értesülései szerint Mesterházy Attilát szombaton Gödön, az MSZP Népi és Harmadik Hullám Platformjának közös tisztújító ülésén kérték fel, Elolvasom

A Magyar Narancs információja

Állampolgárok egy – művészekből és közismert értelmiségiekből álló – csoportja kezdeményezi dr. Majtényi László megválasztását. A magukat „Elnököt a köztársaságnak” Elolvasom

Sarkadi már soknak tartja amit Vona tesz

Én mindent értek, tehát semmit. Itt ez a Sarkadi gyerek Pomázról, aki csalódva mond le tisztségéről és párttagságáról,  mert meglátása Elolvasom

Tapolcai választás – Tóbiás: a társadalmi kontroll megteremtéséről is szól a választás

Tóbiás József MSZP elnők Ajka, 2015. április 11., szombat (MTI) - A vasárnapi tapolcai választás a Elolvasom

A miniszterelnök úr gyönyörű beszédet mondott. majdnem megkönnyeztem

Lendvai Ildikó újra tollat ragadt és köszöntötte Orbán Viktor beiktatási beszédjét. A maga módján. Meglepetések nélkül. A miniszterelnök úr gyönyörű Elolvasom

A DK szerint Orbán hatalmasat bukott Brüsszelben

Molnár Csaba DK Hatalmasat bukott Orbán Viktor Brüsszelben, hiszen végül mégis csak elfogadták a menekültkvótát – Elolvasom

A kormányzat adósa az egészségügynek!

Tiszteletet érdemelnek azok, akik ilyen sanyarú körülmények között is a kormányablakokban, járási hivatalokban vagy a Nyugdíjfolyósító ügyfélszolgálatán dolgoznak, és azok Elolvasom

Ungár: tenni kell a megnövekedett orosz befolyás ellen!

Fotó: LMP sajtó A Lehet Más a Politika (LMP) külpolitikai szakszóvivője szerint az elmúlt hat évben Elolvasom

Az MSZP Mesterházyt választotta

Arold Péter Eldöntődött, hogy Kész nem kész az MSZP támogatására Veszprémben. Persze a Pesti Urak azonnal összefüggésbe hozta Kész Zoltán Elolvasom

Medgyessy megmondta a tutit

Medgyessy Péter szerint nem kell itt finnyáskodni, össze kell állnia a baloldalnak a Jobbikkal. A ma esti ATV Magánszféra című Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments