A Jobbik is indítványozza a szavazatok újraszámlálását

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője a Fidesz székház előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy pártja kezdeményezni fogja a szavazatok újraszámlálását, mert egyre több választási csalást feltételező esetre derült fény az elmúlt napokban.
A politikus kijelentette, hogy ha valaki azt hitte, hogy a Jobbik ölbe tett kézzel fogja nézni az eseményeket, az tévedett, ugyanis az elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy a párt kezdeményezni fogja a vasárnapi választásokon leadott szavazatok újraszámlálását.
A kormánypártoknak óriási volt a tét: vagy kormányra vagy börtönbe kerülnek.
Jakab szerint gyanús, hogy bár a Fidesz nyert, nem kezdtek örömujjongásba, inkább csöndben meghúzták magukat, ami nem csoda annak fényében, hogy az egész ország közvélekedése szerint elcsalták a választásokat.
Az ellenzéki pártok számítottak arra, hogy a kormánypárt ismét szállítani fogja a szavazókat, élelmiszercsomagokat oszt, hogy megvegye az embereket, valamint megfenyegeti a közalkalmazottakat és közfoglalkoztatottakat. Tudták, hogy a fiktív címekkel rendelkező ukránok könnyebben jöhetnek át a határon leszavazni a Fideszre.
De úgy tűnik, e mellé még extra segítséget is kaphattak a Nemzeti Választási Irodától, akinek vezetője, az egykori fideszes, Pálffy Ilona.
„A Választási Iroda úgy viselkedett, mintha meglepetésként érte volna, hogy négy évente választásokat tartanak Magyarországon.”
Jakab Péter gyanúsnak véli, hogy nem tudni mi történt azokban az órákban, mikor a szavazás lezárása után nem tettek közzé semmilyen részeredményt, majd rögtön magas feldolgozottságú eredményeket közöltek és 170-180 ezer szavazat eltűnt a rendszerből.
Később olyan esetekre is fény derült, hogy a Jobbik mellett leadott szavazatokat nem a Jobbikhoz, hanem valami kamupárthoz írták be. Volt olyan körzet, ahol a Jobbik nem kapott egy szavazatot sem, míg az egyik ismeretlen kamupárt, a Net Párt 162-t.
„A Jobbik tehát kezdeményezi a szavazatok újraszámlálását, mert úgy tűnik, hogy a Fidesz nem bízta a véletlenre a végeredményt.”
Jakab Péter újságírói kérdésre elmondta, hogy amennyiben a választási csalás gyanúja felmerül, megkérdőjelezik a végeredményt is. Vona Gábor távozásáról annyit nyilatkozott, hogy minden bizonnyal mérlegelt minden eshetőséget a távozása előtt, utódjáról pedig addig nem lehet semmit tudni, míg a tisztújító kongresszus nem dönt annak személyéről.
alfahir.hu – jobbik.hu
Megosztod?