MSZP, Választás 2018

Nem lehet elnyomni a szabadság hangját

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Magyarország nem mehet tovább azon az úton, amelynek legújabb állomása a Népszabadság kiadásának felfüggesztése!

Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szombaton, pártja tüntetésén a budapesti Futó utcában – ahol eddig a lapot szerkesztették – úgy fogalmazott, “ma a Népszabadság, holnap a többi újság, utána a politikai pártok, és akkor ennek az országnak vége lesz”.

A demonstráción elmondta, arra készültek, hogy október 23-án, 1956 hatvanadik évfordulóján lehet majd nemzeti minimumról beszélni, arról, miként lehet az országot kivezetni a kátyúból, a mai nap azonban világossá tette: nincs lehetőség semmilyen egyezkedésre.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, “egy egykor erősnek, talán verhetetlennek tűnő hatalom fél”, az elmúlt másfél hónapban ugyanis “15-16 milliárd forint közpénzből sem tudták az embereket megtéveszteni”, ezért úgy látszik, “más módszerekhez folyamodtak”.

Molnár Gyula szerint a kormányoldal az elmúlt időszakban már “mindennel megpróbálkozott”: “megvásárolták az Origót és vicclapot csináltak belőle, megvásárolták a TV2-t és botrányos kormánypropagandát csinálnak belőle”.

“Most úgy tűnik, elérkeztek a Népszabadsághoz”, amely az elmúlt hónapokban rámutatott, “miként lehet az, hogy egy miniszter százszorosát költi annak, amennyit keres”, továbbá arra is, a jegybankelnök miként bérelheti az egyik általa felügyelt bankvezér lakását a város “egyik legelitebb helyén” – fejtette ki a pártelnök.

Kiemelte, a kormány új egységként értelmezi a kvótateferendumon “nemmel” szavazó 3,2 millió embert, azonban velük szemben létrejött egy új többség, amelyben a határokon belül 7 millióan, azon kívül közel 5 millióan vannak.

Az MSZP a következő években azon dolgozik majd, hogy ez az új többség leváltsa a kormányt – fejtette ki Molnár Gyula, megjegyezve, a politikai pártok mellett készek együttműködni a civilekkel és a szakszervezetekkel is.

Az MSZP elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy a hatalom nem azzal foglalkozik, mit tegyen a nevében bűnt elkövetőkkel szemben, helyette azzal van elfoglalva, miként hallgattathatja el az erről beszámolókat.

A huszonegyedik században azonban minden újkori diktátor megtanulhatta, újságok betiltásával nem lehet elnyomni a “szabadság hangját” – jelentette ki a szocialista politikus, aki szerint ez “Orbán Viktornak és a Fidesznek sem fog sikerülni”.

Ezt is olvassa el!
Megegyezett a DK és az MSZP, ennyi jut Gyurcsányéknak

Kovács László a Kossuth Rádióban számolt be arról, hogy megállapodott egymással a két párt a 106 egyéni körzet elosztásáról. E Elolvasom

Molnár Gyula úgy látja: Botka a befutó

Molnár Gyula úgy látja, Botka az egyetlen komoly szereplő a pártban a miniszterelnök-jelöltségre, az értelmiséget pedig Hillerrel szólítaná meg. Az Elolvasom

Totális leszámolás az LMP-nél

Mondom én Arold Péter Várható volt. Míg a Jobbiknál a cuki pártot tolták előtérbe és a Elolvasom

Kész Zoltán helyén indul Veszprémben Mesterházy

Veszprémben indulna a 2018-as országgyűlési választáson Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke –abban a körzetben, ahonnan 2014-ben ellenzéki összefogással Kész Elolvasom

Bemutatták az MSZP két győri parlamenti képviselőjelöltjét

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 28. Őszirózsa fesztiválon Győrben, a szocialista párt székháza előtt 2017. szeptember 24-én. A rendezvényen Elolvasom

Két baloldali lista is lehet 2018-ban

Két baloldali lista is lehet 2018-ban, több párt is kizárta az együttműködést egymással. Az Együtt nem kér az MSZP-vel és Elolvasom

Szanyi Tibor: Önleleplezés a lengyel kormányzat antidemokratikus lépéseinek fideszes védelme

Az Európai Parlament ma nagy többséggel arról határozott, hogy támogatja a Bizottság kezdeményezését, hogy az uniós alapszerződés 7. cikkelye alapján Elolvasom

A kormányzat adósa az egészségügynek!

Tiszteletet érdemelnek azok, akik ilyen sanyarú körülmények között is a kormányablakokban, járási hivatalokban vagy a Nyugdíjfolyósító ügyfélszolgálatán dolgoznak, és azok Elolvasom

Molnár: A cél egyedül legyőzni a Fideszt és elvenni a szavazókat a DK-tól

Fotó: MTI Molnár Gyula megígérte, hogy nem az újságokon keresztül jelenti be, kit milyen pozícióra javasol Elolvasom

Kiemelt részleg vizsgálja ki a politikusok ügyeit a Legfőbb Ügyészségen!

A médiumok tulajdonosi hátterét, annak esetleges aránytalanságát vizsgáló bizottság felállítását szorgalmazta Molnár Gyula, az MSZP elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Az Elolvasom

Íme Tóbiás József kihívói

Hivatalossá vált, hogy az MSZP két hét múlva esedékes tisztújító kongresszusán három kihívója is lesz Tóbiás József pártelnöknek. Steiner Pál, Elolvasom

Mesterházy Attila is ringbe száll az MSZP elnöki tisztségéért – értesült a Sztárklikk.

A Sztárklikk értesülései szerint Mesterházy Attilát szombaton Gödön, az MSZP Népi és Harmadik Hullám Platformjának közös tisztújító ülésén kérték fel, Elolvasom

Kovács László: A fiatalok tették tönkre az MSZP-t

Molnár Gyula egyetért Botka László jelölésével, én is jó jelöltnek tartom, mert jó néhány éve vezeti Magyarország harmadik legnagyobb városát, Elolvasom

Jóléti programot jelentett be az MSZP

Megfizetné az emberek munkáját az MSZP a Fidesszel ellentétben – közölte az MSZP. A szocialisták ezért bejelentettek egy négypontos ígéretcsomagot, Elolvasom

MSZP: Koncepciós perekkel eteti a Fidesz a sajtót

Az MSZP szerint a Fidesz koncepciós eljárásokat kreálva próbálja növelni saját támogatottságát, és az ügyészségen is megtalálja azokat az embereket, Elolvasom

Az MSZP továbbra is vizsgálja a választás lebonyolításának törvényességét

A Fidesznek nem volt elég, hogy saját magára szabta a választási törvényt, így a választás napján még több olyan dolgot Elolvasom

A miniszterelnök úr gyönyörű beszédet mondott. majdnem megkönnyeztem

Lendvai Ildikó újra tollat ragadt és köszöntötte Orbán Viktor beiktatási beszédjét. A maga módján. Meglepetések nélkül. A miniszterelnök úr gyönyörű Elolvasom

Demeter Márta független képviselőként akar tovább dolgozni

Az MSZP-ből távozó Demeter Márta független képviselőként dolgozna tovább az Országgyűlésben. Az MSZP kedden tudatta, hogy Demeter Márta kilépett a Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments