Itt a vége. Gyöngyösi Márton kilép a Jobbiból és úgy tűnik a politikából is.
Gyöngyösi Márton (Kecskeméten született 1977. június 8 – án. Közgazdász, politológus, politikus, 2019 óta európai parlamenti képviselő, 2022-ig a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökhelyettese, 2010 és 2019 között országgyűlési képviselője, 2014 és 2018 között az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. 2018 és 2019 között a Jobbik frakcióvezetője a Magyar Országgyűlésben. 2022-től a párt elnöke – írja róla a Wiki
2006 őszén kapcsolódott a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz. A 2010-es választások előtt a Jobbik Gyöngyösit jelölte külügyi és külgazdasági miniszternek. 2010-ben a Bács-Kiskun megyei területi listán szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. 2019-ben a Jobbik európai parlamenti képviselőjévé választották.
Eddig tartott a politikai élete, otthagyja a pártot és a politikát is. Gondolatait a pártjáról, magáról a politikáról, a Fideszről és mindenről ami erre a döntéshez vezette közösségi oldalán is hangot adott. Ezt változtatás nélkül közöljük.
Amikor a Jobbik június 29-én tartott tisztújító kongresszusán elmondtam elnöki értékelőmet és leköszönő beszédemet, arra figyelmeztettem, hogy a kudarcos választásokat követően a legnagyobb veszély, ami közösségünkre leselkedhet az, ha a párt környékén jól láthatóan felszaporodott ügyeskedők közreműködésével beindul a párt még mindig jelentős erőforrásainak felélése és elherdálása, vagy beapportálása egy újabb elvtelen pártközi megállapodásba politikai túlélésért – értsd a megélhetési politikusaink pozíciójának biztosításáért – cserébe.
Nos, tévedtem.
A legnagyobb veszély az, ha a párt új elnöksége a közel egy évtizede képviselt néppárti, konzervatív politika útjáról letérve visszatér megjelenésében, hangszínében, üzeneteiben a „régi” Jobbik útjára és felkínálkozik az immár szélsőjobbra kitolódott rezsim szatellitjének szerepkörére, ahol bár már most is komoly túlkínálat van, de az eddig legkomolyabbnak ígérkező kihívóval szembeni küzdelemben akár még hasznát is veheti. Ahogy elnézem a párt jelenlegi kommunikációját és irányvonalát, sajnos pont ez történik. Nézzünk pár példát:Amikor az új elnökség egy záhonyi kihelyezett ülésén módosítja az orosz-ukrán konfliktus kapcsán hosszú évekkel ezelőtt kialakított, következetesen képviselt, Magyarország Szent István-i és ’56-os örökségéből következő, nemzeti érdekeinkkel egyező, NATO- és EU tagságunk kötelezettségvállalásaiból levezetett álláspontot és Fidesz-kompatibilissé teszi,
vagyis szó szerint átveszi a kormányunk által képviselt orosz propagandát, akkor nem csak azt a jogát veszíti el, hogy Orbán Balázs hazaárulással felérő elmélkedését kritizálja, de azt is,
hogy hajtókáján viselje az ’56-os kitűzőt, amit tavaly február 25-e óta minden jobbikos
büszkén tűzött ki.Amikor az új elnökség egy alelnöke a „Komárom nem Komarno, Beregszász nem Beregovo, Kolozsvár nem Cluj” üzenet kiírásával gondolja begyógyítani százéves nemzeti tragédiánk
tátongó sebeit, akkor kétségek merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a párt jelenlegi vezetése mennyire érzi a mai magyar átlagpolgár problémáit (vagy mennyire nem érti, hogy a
21-ik században a határon átnyúló együttműködések, a jogvédelem, vagy az autonómia sokkal hatékonyabb eszköze a nemzetegyesítésnek, mint az árvalányhajas múltba révedés).Amikor a párt újabban legfőbb küldetését abban találja meg, hogy egyfajta kékfény híradóként funkcionálva, az arcpirító „árad a bűn” felkiáltással bűneseteket konferál fel az
ország különböző szegleteiből, és ebben odáig süllyed, hogy sajtóközleményben teszi közzé a rendőrség arcképes körözési felhívását egy kiskorúval szemben, azt mutatja, hogy sem egy
ellenzéki párt szerepével és kompetenciájával, sem az „emberi méltóság” fogalmával nincs tisztában. Illetve még azt, hogy megtalálta az egyetlen témát, amivel a kormányt ott
támadhatja, ami neki roppant kényelmes: a balliberális kormányok teljesítményét, különösen a Gyurcsány-Bajnai korszakot ugyanis a bűnözés terjedésében és a bűnüldözés
hiányosságaiban sohasem lehet alulmúlni.Amikor az új elnökség egy alelnöke a hungarizmusról delirál egy kedélyesnek szánt posztban, akkor a párt irányvonalával kapcsolatban nem marad túl sok kétely senkiben.
A fentiekhez képest szinte üdítően hat a párt legújabb kommunikációja az ingyen bankolással kapcsolatban, ami bár kétségtelenül furcsán hat egy magát jobboldalinak és konzervatívnak valló párttól (már a késő kádárizmus meghaladta a pénzintézetek piacába való közvetlen állami beavatkozás káros szemléletét), legalább csak szimplán demagóg.
Ezek tükrében nem meglepő, sőt logikus, hogy a párt elnöksége úgy döntött, hogy ezt a folyamatot azzal szentesíti, hogy a másfél évvel ezelőtt szinte ellenszavazat nélkül a párt legfőbb döntéshozó szervei által elfogadott nevet (Jobbik-Konzervatívok) visszaváltoztatja az eredeti nevére (Jobbik Magyarországért Mozgalom). Ezzel a Jobbik vezetői a néppártosodást szúrták szíven és ezzel láthatóan semmit nem értettek meg abból a folyamatból, amiért oly sokan küzdöttek a pártban közel egy évtizeden át.
Kétségtelenül bosszantó, és elkeserítő, hogy a „régi” Jobbik üzeneteire ma a sokadik kétharmados többséggel rendelkező kormányzás épül. Voltak olyanok a közösségünkben, akik visszatértek pártunk régi radikalizmusához és – ha a politikai sikereket darabban, kilóban mérik – sikeresnek mondható szatellitpártként szolgálják a rezsimet. Vonzó pálya, hiszen csupán a régi szlogeneket kell leporolni, ami különösebb intellektuális felkészültséget nem igényel.
Mi azonban a néppártosodás útját választottuk, amelynek ősélménye az a megrökönyödéssel vegyes felismerés, hogy hova jutott az országunk a pillanat uralására, az egybites populizmusra és a társadalom megosztására épített politikával. Azzal a politikával, amit mi találtunk fel, de a Fidesz kicsavart a kezünkből és kormányon, kétharmaddal tökélyre fejlesztett. A néppárti Jobbik hitelességének ez a felismerés volt a magja. Küldetésünk ettől a felismeréstől kezdve a kereszténydemokrata hagyományok újraélesztése, a jobb-közép konzervatív eszmeiségre épített alternatíva felmutatása, víziónk az európai, polgári Magyarország volt, vagyis minden, amit a Fidesz-KDNP elárult.
2022 nyarán történt elnökké választásom után, az összellenzéki összefogás oltárán hozott, végletekbe eső önfeladást és elvtelen paktumait, valamint a tragikusra sikeredett választásokat követően ez a munka indult újra. Ehhez a legfontosabb testületeink által közel egyhangúlag jóváhagyott név- és brandváltást hajtottunk végre és építkezni kezdtünk. Ennek a munkának eredménye és elismerése, hogy pártunk szellemi holdudvarába be tudta vonzani azt a kereszténydemokrata, konzervatív értelmiséget, amely az európai és polgári Magyarország eszméjéhez három évtizeden át hű maradt, Róna Péter személyében ezt az irányt hitelesítő EP-listavezetőt tudott állítani, és a kampányhajrában még ugyancsak ezt az irányvonalat hitelesítendő, fősodratú európai pártcsaládba, az Európai Keresztény Politikai Mozgalomba (ECPM) is felvételt nyert. Kétségtelen, hogy a választás minden várakozást alulmúló rossz eredménnyel zárult. Ennek okairól egyébként külön kisregényt lehetne írni, benne külön fejezettel a párton belüli hathatós aknamunkáról. Ami viszont világos, hogy innen a párt számára a „Jobbik gyökereihez” nincs visszaút. Számomra legalábbis biztos nem.
Búcsúzom. A párttól és belátható időre a magyar belpolitikától és közélettől egyaránt. Sebeket nem adok, vissza nem lövök, a jövőbeni egzisztenciámat elődeimtől eltérően nem a volt közösségem bírálására vagy „megszakértésére” fogom alapozni. Az emlékeket megőrzöm, a küldetésünkhöz hű bajtársakkal meg majd úgyis találkozunk még, hiszen munka és feladat lesz bőven egy szebb, európai, keresztény, polgári Magyarország felépítésében.