Gusztos négypártit kezdeményez a hatmilliós mítosz sérthetetlenségéért

Gusztos, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese a mai napon az alábbi nyílt levelet juttatta el Navracsics Tibornak (Fidesz), Mesterházy Attilának (MSZP) és Semjén Zsoltnak (KDNP), a parlamenti pártok frakcióvezetőinek.

Tisztelt Frakcióvezető Úr!

A Szabad Demokraták Szövetsége négypárti tárgyalást kezdeményez az MSZP holokauszttagadás büntethetőségére tett indítványával kapcsolatban. A liberális párt meggyőződése, hogy fel kell lépni a holokauszttagadás ellen. Nem folytatható tovább az a gyakorlat, hogy 6 millió ember, köztük 600 ezer magyar állampolgár tervszerű meggyilkolását hazugságnak nevezzék. Az egyik legalapvetőbb szabadságjogot, a szólás szabadságának jogát azonban csak a legnagyobb körültekintéssel, a lehető legszélesebb konszenzus mellett lehet korlátozni.
Nagyon fontosnak tartunk egy négypárti egyeztetés-sorozatot a kérdésről. Már maga az egyeztetés ténye világos üzenetet küldene a gyűlölködőknek: a magyar demokratikus pártok semmilyen közösséget nem vállalnak eszméikkel. Komoly eredmény lenne, ha ebben az ügyben eltekintenénk a pártpolitikai logikától, és még a héten megkezdenénk az egyeztetéseket. Az MSZP-t szeretném arra kérni, hogy javaslatukat előzetesen küldjék el minden frakciónak, és annak reményében üljünk le tárgyalni, hogy egy konszenzusos négypárti javaslatot tudjunk az Országgyűlés elé terjeszteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .