Jámbor perre megy

Jámbor András megunta az ellene folyó hazugság kampányt és feljelentést eszközöl többek között az Origó ellen is.

Az Origó oldalain közpénzből finanszírozott tartalmak miatt indít pert Ferencváros és Józsefváros parlamenti képviselője, mert róla többek között olyan „híreket” közölt amik nem felelnek meg a valóságnak. Többek között pedofiliához kapcsolódó tevékenységgel is „vádolják”.

Lemond Jámbor András szélsőbaloldali képviselő a gyomorforgató pedofilbotránya után?

Jámbor Andrásról és az egész Szikra Mozgalomról kiderült korábban, hogy ők azok, akik pedofil bűncselekményt követnek el, ők azok, akik fedezik ezeket a bűnözőket, így teljesen egyértelmű, hogy Jámbor András bűnrészes pedofil bűncselekményben.

origo.hu

„Beperelem a rólam hazudozó kormánypárti médiát és minden természetes és magánszemélyt, aki átveszi a hazug állításaikat.

Egy éve folyik ellenem lejáratókampány, de múlt héten az Origo már odáig tolta a hazugságait, hogy beperelem őket a társaikkal együtt. Az állításaik rágalmak, amelyeket soha egyetlen hivatalos szerv sem erősített meg. Sem én, sem a Szikra Mozgalom egyetlen tagja nem követett el pedofil bűncselekményt, még csak nem is vádolt minket ilyennel a rendőrség, egyikünket sem hallgatták ki ilyen ügyben, még tanúvallomásra sem kértek senkit.

A Fidesz irányítása alatt áll a rendőrség, a titkosszolgálatok, az igazságszolgáltatás, és mégis egy olyan embernek az ügyével próbálnak bemocskolni, akivel nem voltam egy szervezetben, akivel soha nem is találkoztam. Még ekkora gépezettel a hátuk mögött sem tudnak olyan ügyet előhúzni rólam, aminek lenne valóságalapja. Azért nem, mert az igazság nálunk van.

Orbán Viktor saját gimnáziumi osztálytársát nevezte ki a Földalap élére, akinek aztán a számítógépén pedofil felvételeket találtak. Ha nekem felelnem kell egy olyan ember tettéért, akit nem is ismerek, akkor felelnie kell-e Orbánnak egy olyan ember tettéért, akit ismer, és akit ő helyezett pozícióba? Ha a Fidesz és az Origo logikája szerint nekem le kell mondanom, akkor várom a cikkeket és a lemondást követelő nyilatkozatokat Orbán Viktor felé is!

Turnézhatnék ezzel a médiában, hirdethetném fizetett hirdetésekben Orbán érintettségét, de én azt gondolom, nem erről szól a politika, hanem arról a munkáról, amiért megválasztottak minket, a képviseletről.

A Fidesz még soha nem támadott azzal, hogy ne végezném jól a munkámat, csak a személyemet támadja, hazugságokkal. Pontosan ezért teszem azt, ami a legjobban fáj nekik: dolgozom tovább rendíthetetlenül azokért, akiket képviselek Józsefvárosban és Ferencvárosban – azért mert ez a feladatom. Bebizonyítom, hogy hazugságok helyett tisztességes munkával is lehet politikai sikereket elérni ebben az országban, ahogy bebizonyítottam 2022-ben is, amikor rommá vertem a jelöltjüket Józsefvárosban és Ferencvárosban!

A Parlament előtt a javaslatom a gyerekvédelemről és a végrehajtás rendszerének átírásáról. Orbán Viktor ezeket szóban már támogatta múlt héten. Kíváncsi vagyok, a szavak helyett a tetteivel is támogatja-e a bajbajutottakat, amikor majd hamarosan szavazunk a javaslatokról!

Mi helyben visszük tovább az energiahatékonysági programunkat és a végrehajtási jogsegély szolgáltatásunkat, amelyekkel nagyon sok józsefvárosinak és ferencvárosinak segítettünk! Több mint 70 fogadóórát tartottam 2 év alatt, ennek is hamarosan indul az idei tavaszi szezonja! Büszke vagyok, hogy már eddig is mennyi embernek tudtam segíteni képviselőként!

Engem ez érdekel. Ők hazudnak! Mi dolgozunk!

Mögöttünk nem állnak oligarchák, nagytőkések, csak a nép. Én most annyit tudok tenni, hogy elmondom nektek az igazságot, az Origót meg beperelem rágalmazásért. Titeket pedig arra tudlak megkérni, hogy szálljatok szembe a hazugsággal, és osszátok meg ezt a bejegyzést!”

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .