A K&H Bank szerkesztőségünkhöz eljuttatot levelében a következőket közölte:
„November 3-án hétfőn és november 4-én kedden több magyar médium is tévesen interpretálta Németh Dávid, a K&H vezető elemzőjének hétfői sajtótájékoztatón ismertetett makrogazdasági helyzetértékelését. Éppen ezért a K&H a félreértések elkerülése végett megismétli állásfoglalását.
Németh Dávid hétfőn arról beszélt, hogy költségvetés 2024-ben még jó helyzetben volt, az elsődleges – kamatkiadások nélküli – egyenleg ugyanis egyensúlyt mutatott. A jelenlegi kilátások alapján 2026 végére azonban a GDP 2-2,5 százalékára növekedhet az elsődleges hiány, a 3,5 százalékos kamatkiadásokkal együtt a teljes deficit már 6 százalék lenne, abban az esetben, ha nem történnek intézkedések. Amennyiben ezek elmaradnak, akkor a hitelminősítő intézetek leronthatják a magyar osztályzatot.
A K&H független pénzintézetként kiemelten hangsúlyozza, hogy bármelyik politikai erő nyeri meg a jövő áprilisi országgyűlési választásokat, a kedvezőtlenebb hitelminősítés elkerülése érdekében lehet szükség a kiigazításokra.
Németh Dávid a sajtótájékoztatón pusztán példákat említett arra, hogy milyen lépések jöhetnek szóba az egyensúly helyreállítása érdekében.
A K&H független pénzintézet, ennek megfelelően a működésének és üzletpolitikájának alapvetése, egyben szerves része, hogy szigorúan csakis és kizárólag üzleti, valamint gazdasági eseményeket, változásokat kommentál, ez pedig egyben azt is jelenti: politikai véleményt soha, semmilyen esetben nem nyilvánít.”
Az M1 hamis közlése Német Dávid elemző tartalmi beszédével kapcsolatban:
- Fekete-Győr András – „Itt az ideje elhúzni a csíkot”Fekete-Győr András Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy. Te, aki egész életedben nem csináltál mást, mint kerestél magadnak egy „politikai sugar daddy”-t, aki finanszírozza a semmittevésedet… Hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor
- Nézzük – mi történhet egy jobbos kormányzásnál, amikor a hagyományos baloldal kimaradJó az, ha a két nagy és a Mi Hazánk jut be? Mennyire lesz progresszív a munkájuk? Hogy ez „jó-e”, az nagyban függ attól, mit várunk a politikától: stabilitást, ideológiai tisztaságot vagy éppen fékeket és ellensúlyokat. Egy ilyen felállás – ahol a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk alkotja a törvényhozást – egyfajta „nemzeti minimum” mentén mozgó, de belsőleg
- Vádirat a győri hulladékgazdálkodási ügyben: 758 millió forintos hűtlen kezelés a vádGYŐR, 2026. február 4. – Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (GYHG) korábbi vezetéséhez köthető bűnszervezet ügyében. A vádhatóság szerint 2020 folyamán összesen 758 millió forintot szipkáztak ki a városi cég kasszájából fiktív vagy túlárazott tanácsadói és szolgáltatási szerződéseken keresztül. A nyomozati anyagok
- LEGYEN ÁTLÁTHATÓ A MAGÁNTŐKEALAPOK TULAJDONOSI KÖRE!A magántőkealapok jelenleg úgy működnek, mint az offshore vállalkozások. Céljuk az elsíbolt közpénzek tisztára mosása. Ez szembe megy nem csak az EU pénzmosás elleni irányelveivel, amivel a kormány veszélyezteti a magyar embereknek jogosan járó uniós fejlesztési források megszerzését, de abból a szempontból is elfogadhatatlan, hogy lehetőséget ad a szereplőknek a korrupciós pénzek tisztára mosására. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja törvénymódosítást
- Lendvai Ildikó – Saját pártomnak is azt javasoltam: ne induljunkIldiko Lendvai „Igen, könnyen lehet, hogy a baloldal ezúttal a nagy kezdőbetűkkel írt Tisztelt Házon kívül marad. De ettől még nem kell, hogy képletes értelemben is, kisbetűvel a ,házon kívül’, ,zárva vagyunk’, ,ne keressenek’ cédulát tűzze ki ajtajára.” Saját pártomnak is azt javasoltam: ne induljunk. Most magam is a Tiszára szavazok. De van élet, és

















