•  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


Arold Péter
Ami összenő, az összetartozik. Az index.hu oldalán látott napvilágot az információ, hogy egy kormánypénzeket felvevő milliárdos miként sétálgathatott 11 éven keresztül ki és be a parlamentbe egy fő MSZP-s által kiadott állandó belépővel.
Régóta tudjuk, hogy egy kormányváltás csak akkor jöhet össze, ha azt komolyan akarják. De vannak, akik az ellenzék sorai között sem akarják. Még a vak is láthatja, hogy ez az MSZP már nem az aki komolyan kormányt akar váltani. Persze biztos vannak köztük is komoly gondolkodású és az ország jövőjéért aggódó politikus, de feltehető kérdés: mit akar az, aki a fent leírtakat megtette?
Hogy nevet adjunk a gyereknek megnevezzük az elkövetőt is. Mesterházy Attila adott állandó, úgynevezett szakértői kártyát Bessenyei Istvánnak, ám hogy az állami megrendelésekben dúskáló Valton-Sec Kft. résztulajdonosa, a Rogán-család üzleti partnere hányszor, hogyan és mire használta, arról a szocialista pártnak és volt elnökének fogalma sincs.
2007 és 2018 között állandó parlamenti belépővel járhatott az Országházba, valamint a Képviselői Irodaházba Bessenyei István. Az elmúlt időben már csak Sarka Kata titokzatos férjeként emlegetett üzletember milliárdos állami megrendeléseket bonyolító céghálóban résztulajdonos, de Rogán Antal feleségének üzleti tevékenységéhez is van némi köze.
Az index.hu rákérdezett az MSZP Sajtóosztályán, de természetesen a kellemetlen kérdésre a válasz a szokásos volt.
Az Ön által jelzett személlyel nem állt, és nem is áll szerződéses viszonyban sem a Magyar Szocialista Párt, sem az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja. Tájékoztatom, hogy az országgyűlési frakciókkal, így az MSZP Frakcióval kötött szerződések legfontosabb adatai is megtekinthetőek az Országgyűlés honlapján. Az országgyűlési képviselők lehetősége, hogy legfeljebb két fő részére állandó parlamenti belépőkártyát igényeljenek, a frakció vezetésének – a mandátum szabadsága miatt – ezzel kapcsolatban semmilyen vizsgálat, ellenőrzés nem feladata. Tájékoztatom továbbá, hogy jelenleg az MSZP Frakciótól az Ön által megnevezett személy nem rendelkezik érvényes parlamenti belépővel. Az MSZP Frakciója nem vezet nyilvántartást arról, hogy aki ilyen kártyával rendelkezik, mikor és hányszor lépett be az Országházba, illetve a Képviselői Irodaházba.
Mindenki maga döntse el, hogy azok a közéleti személyiségek, politikusok, akik csak és kizárólag a megélhetésért politizálnak, tevékenységük alatt semmi komoly, változást hozó döntést nem hoztak, mit keresnek még a Parlament padsorai között. Mindenki döntse el, hogy egyáltalán hogy bukkanhatnak fel még ugyan azok a nevek a közéletben a rendszerváltozást követő közel 30 év után? Hogy cikkezhetnek még olyan emberekről, akik a mai napig cinkosok egy hatalomátvételben és annak megtartásában pártállástól függetlenül.
Miért alakulhatott úgy, hogy Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila még ott lehet a politikai élet alakításában és az ország vezetésében.
Mutassatok még egy olyan országot a diktatórikus rendszereken kívül, ahol törvényileg engedélyezett 8 év után is a politikai életbenmaradás?

Ezt is olvassa el!
A Fidesz-KDNP ma végleg cserbenhagyta magyar betegek millióit!

A parlament Népjóléti bizottságában a kormánypárti képviselők Selmeczi Gabriella vezetésével indoklás nélkül leszavazták az összes javaslatomat, és ezzel az út Elolvasom

Amikor felköpnek és aláállnak

Nem szidom őket, mert egytől egyig töröl metszett parasztgyerek, Orbán, Lázár, Áder, köteles bajusz király, vagy Csepelen cseperedett káder maradék. Elolvasom

Gondolkodó ember Előzmények A leleplező  sorozat harmadik része is napvilágot látott Borkai! Tényleg nincs válaszod arra, miért drogra, prostikra és Elolvasom

Amikor Viktor enged egy törést Ferinek a csokiból

De melyik Ferinek? A videót érdemes végig nézni, persze  ez sem volt megrendezett és a csokikat is kifizette. No de Elolvasom

A Fidesz célja

Ronald Jim Tromf Egy már a nagypolitikától visszavonult, de a középszinten még politizáló fideszes politikustól,hallottakra hivatkozik a civilhetes.net    hírportál Elolvasom

Feljelentették Mohács polgármesterét

Arold Péter Már szinte kézzel fogható a koronavírus járványban a politika. Feljelentették - egy magán személy - Mohács polgármesterét rémhírterjesztés Elolvasom

A pálya mindig is lejtett

Koncz Zsófia csak Facebook-reklámra többet költhetett a törvényben szereplő maximális összegnél - adta hírül az RTL klub Csak Facebook-reklámra többet Elolvasom

Babakötvény a határon túlra

  Arold Péter Kedves Fidesz agytrösztök. Engedjétek meg, hogy jelezzem abbeli félelmeimet, hogy az erdélyi magyarság felé tett jóindulatotok (sicc!) Elolvasom

Ennyi és nem több

A 444.hu megmutatta. Tények egyszerűen. Mit és hol rontottak el. Tiborcz balladája    

Jogerős. Bayerné mutyizott

A Válasz Online megnyerte történetének első jogerős sajtóperét a magyar állami vérplazmakészletet külföldi partnerével megvásárló cég korábbi résztulajdonosa ellen. Triumfálnánk, Elolvasom

Korrupció után nyomozott, hátba szúrta az MSZP – mit tapasztalt a volt közpénzügyi államtitkár?

"A Csányi és Polt elleni vizsgálat volt az utolsó szög a koporsómban" Az eheti PartizánPolitika vendége Keller László MSZP-s országgyűlési Elolvasom

Köszönet az Origo.hu portálnak

Rendkívüli és különleges pillanat ez a mostani, mert először mondunk köszönetet az Origo.hu-nak. Mai cikkük szerint korrupt portugál tisztviselőt alkalmaz Elolvasom

Ki mondja meg, mi az álhír?

A Pesti Srácok cikkét az egész kormánymédia leszemlézte, az Origótól kezdve a HírTv-n, Magyar Nemzeten át egészen a hirado.hu-ig. Sőt még a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Elolvasom

Judás pénze

Konkrét tervek nélkül is repült a húszmilliárd a Szeged–Csanádi Egyházmegyének. A Jobbiknak 100 millákat kel fizetni tiltott pártfinanszírozásért, míg a Elolvasom

Eszemfaszommegáll

Gondolkodó ember Nem volt elég a budaörsi polgármester szexvideói a magyarnak, most egy a napokban létrehozott WP blog ismeretlen tulaja Elolvasom

Kövér mérges, mert szar az oktatás

Nyilván szükség lesz még néhány évre Kövérnek ahhoz, hogy belássa, eljárt felette az idő. Nevetséges kritikákkal illette azt a történelem Elolvasom

Már megint büdös van!

Az Orbán-kormány eddig talán legkülönösebb sportberuházása kezdődhet meg hamarosan Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter városának szomszédjában, a Kisvárdától 12 kilométerre Elolvasom

Menjen a pokolba!

Ugye! Ne vidd a politikát az oktatási intézményekbe és gyárakba! Ki is tiltotta ki a politikát 90-től az iskolákból és Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments