Rendkívüli és különleges pillanat ez a mostani, mert először mondunk köszönetet az Origo.hu-nak.
Mai cikkük szerint korrupt portugál tisztviselőt alkalmaz Dobrev Klára Brüsszelben. Erről a tényről nem volt tudomásunk, köszönjük, hogy felhívták a figyelmünket egy súlyos problémára. Intézkedni fogunk.
A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselői, köztük Dobrev Klára, a Parlament megalakulását követően négy déli országcsoporthoz tartozó, korábban az S&D frakciónál dolgozó munkatársat vettek fel egy-három hónapnyi időtartamra.
A megbízás célja az volt, hogy a korábbi német frakcióvezetést váltó spanyol frakcióvezetés és a mögötte álló déli tagállamok képviselőinek politikáját jobban megértsük.
Ezért pár hónapnyi időtartamra alkalmazunk két olasz, egy portugál, és egy görög munkatársat. Szerződéseik a következő hetekben lejárnak, azokat nem hosszabbítjuk meg, segítségüket köszönjük.
Mindezzel együtt köszönjük, hogy az Origo felhívta a figyelmünket arra, hogy Jose Alberto Alves Pereira ellen korrupció gyanúja miatt eljárás folyik. Mi ezt nem ismertük.
Az Origo tájékoztatását követően a szükséges jogi lépéseket megtesszük annak ellenére, hogy a szóban forgó munkatárs határozott idejű munkaszerződése szeptember 2-án lejár.
Az orogu.hu mint eddif is ezek után folyamatosan a ferdítést fogja szem eőtt tartani. Gyermekded cikkei és olvasatlan a szakmát messziről néző tollnokai megint megmutatták hozzá nem értésüket ami az újságírást illeti.
Az origo.hu mint eddig is ezek után folyamatosan a ferdítést fogja szem előtt tartani. Gyermekded cikkei és olvasatlan a szakmát messziről néző tollnokai megint megmutatták hozzá nem értésüket ami az újságírást illet. Persze nem várható el, hogy legalább ekkora elánnal publikálja Orbán Viktor, érdekes módon azóta eltűnt tanácsadói hátterét, és jogerős büntetését.
Beszéló Száj
Habony Árpád nagyapja magas rangú katonatiszt volt a Horthy-hadseregben, ezért szülei a Rákosi- és a Kádár-rendszerben osztályellenségnek számítottak.
1983–1987 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanult esti tagozaton, ahol díszítőszobrász szakon végzett és érettségizett.
Az 1980-as években több felsőoktatási intézményben is tanult (pl. a Képzőművészeti Főiskolán és Szegeden is), de tanulmányait nem fejezte be, mert pénzt kellett keresnie. Az egyetlen fellelhető önéletrajza szerint, mely Habony önbevallása alapján készült, Ausztriában is tanult, de ennek ellentmond az, hogy a nevezett intézet nem foglalkozik oktatással, csak kutatással.
A magyar millenniumi ünnepségsorozat nyitányaként, 2000. január 1-jén, koronagondnokként ő helyezte el a Parlamentbe átszállított Szent Koronát a kupolateremben kialakított különleges vitrinben. Ekkor restaurátorként tevékenykedett. 2001-ben muzeológusként dolgozott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöki tanácsadójaként, majd a hivatal tanácsadójaként részt vett a Sándor-palota felújítási munkálataiban is.
A 2002-es önkormányzati választás után, Wermer András addigi spin doctort váltva került a Fideszhez kommunikációs és kampánystratégiai tanácsadónak. Részt vett Magyarországra tervezett olimpia megvalósíthatósági tanulmányának készítésében. Többek között ő vezényelte le a 2006-os „Rosszabbul élünk…” politikai kampányt.
A 2006-os országgyűlési választás után tünr fel Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadójaként, bár ezt mindig tagadta a miniszterelnök.
Miután a 2010-es években számos vitatott ügyben érintett lett, a Fidesz tagadta, hogy hivatalos kapcsolat lenne a párt és Habony között, Orbán pedig azt mondta, hogy az állam nem áll szerződésben vele. Ezzel szemben egyes fideszes politikusok vagy Tarlós István főpolgármester nem tagadták, hogy egyeztettek vele vagy tanácsot kértek tőle, utóbbi esetben ráadásul pont Orbán és Tarlós közt közvetített, a főpolgármester később pedig elismerte, hogy Habony rendszeresen ad tanácsot neki, de mikor az ATV interjút készített vele Tarlós rendre kitért a válaszadás alól, mikor Habony státuszáról kérdezték, mint mondta „Habony Árpád mint Habony Árpád mondott véleményt.” Tagadta viszont, hogy Orbán küldené hozzá, mert „neki nincs szüksége közvetítőkre, ha a miniszterelnökkel akar tárgyalni.” Más politikusok, mint Kósa Lajos viszont zavarba jöttek Habony említésétől,Kovács Zoltán kormányszóvivő meg egyszerűen válasz nélkül rohant el, mikor Habonyról kérdezték.[13] Kósa később zárt körben arról beszélt, hogy Habony az életvitele miatt „életveszélyes”, ezért sem kötnek hivatalos szerződést vele, mert így mondhatják, hogy semmi köze a Fidesz politikusaihoz
2015 decemberében az keltett médiafigyelmet vele kapcsolatban, hogy feltűnt egy ibizai luxusklub promóciós videójában. Adalék, hogy a Demokratikus Koalíció sajtóközleményét, melyben a párt a videó kapcsán Habony anyagi helyzete után érdeklődött, azzal az indokkal nem hozta le a MTVA-hoz tartozó MTI, miszerint Habony nem közszereplő, noha épp egy általa elvesztett sajtóper kapcsán mondta ki a bíróság, hogy Habony igenis közszereplőnek minősül. Erre azután került sor 2015 szeptemberében, hogy Habony beperelte az Indexet, amikor a médium még 2013-ban videóriportot készített Gattyán György vállalkozó akkor nyitott luxusáruházáról, és felvették Habony áruház előtt parkoló luxusterepjáróját, valamint Habonyt is, amikor kilépett az áruházból. A luxusklub videója egy időre eltűnt az internetről, majd két nap múlva ismét megjelent, Habonyt kivágva belőle.
A teljes eddigi „áldásos” tevékenységét elolvashatják itt.