Elnökségi tagok állhatnak fel az MSZP-ben

Már a kongresszus előtt megbukott a pártvezetés legtöbb javaslata. Gúr Nándor is az elégedetlenek között.

Előfordulhat, hogy több elnökségi tag is benyújtja lemondását az MSZP holnapi alapszabály-módosító kongresszusán, ami akár Tóbiás József bukásához is vezethet – értesült a Magyar Nemzet több forrásból.
 Tóbiás József felszólalása a parlamentben a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011-2015 közötti tevékenységéről szóló vitában idén októberben Fotó: Soós Lajos / MTI

Tóbiás József felszólalása a parlamentben a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011-2015 közötti tevékenységéről szóló vitában idén októberben
Fotó: Soós Lajos / MTI
Gúr Nándor, a Borsod megyei szervezet volt elnöke lapunknak elmondta, nem lehet kizárni, hogy ilyen „teátrális események” is történhetnek, bár ő személy szerint nem beszélt olyan elnökségi taggal, aki ilyen lépésre készülne. – Sokan elégedetlenek az MSZP jelenlegi munkájával, lassúvá vált a párt, nekem is vannak problémáim a napi működés intenzitásával kapcsolatban, de bölcsességre intenék mindenkit, nem most van itt a tisztújítás ideje – nyilatkozta a politikus, aki szerint a belső vitákat nem a nyilvánosság előtt kell megbeszélni

 Elindul a dominó?

A szocialisták elnöksége jelenleg 14 főből áll, informátoraink két-három olyan tagról számoltak be, akikben felmerült, hogy távoznak. Egy ilyen lépés ugyanakkor – jegyezték meg forrásaink – további elnökségi tagokat is a lemondás irányába mozdíthatna. Amennyiben öt vezetőségi tag úgy döntene, hogy elhagyja az elnökséget, az automatikusan előre hozott tisztújítást eredményezne.
Bár több pártszervezet is szkeptikusan áll hozzá Tóbiás József elnöki működéséhez, mégis valószínűsíthető, hogy nem lesz palotaforradalom az MSZP-ben. Az alapszabály-szerkesztő bizottságban ugyanis már meghátrálásra kényszerítették a pártvezetést. A testület vezetője, Márton Roland alelnök több pontban is módosítani kívánta az alapszabályt a felső vezetés egyetértésével, ám az elmúlt időszakban ezeket leszavazták. Az egyik legfontosabb javaslat az volt, hogy a jövő évben esedékes elnökválasztás jelöltjeinek ne kelljen összegyűjteni a tagság tíz százalékának támogató aláírását. Úgy tudjuk, a kongresszusra felterjesztett javaslatban végül kitartanak a körülbelül 1500 támogató aláírás begyűjtése mellett, sőt a majdani elnökjelölteknek minden megyében legalább egyszer elő kell adniuk programjukat, és személyesen kell a támogatásokat megszerezniük.

„Egy torzó lett volna”

– A pártvezetés bölcsességét jelzi, hogy végül támogatták, hogy megyei fórumokat tartsanak az elnökjelöltek – jelentette ki Gúr Nándor.
Az egyik legnagyobb befolyással bíró borsodi pártszervezet egykori elnöke kifejtette azt is, hogy Márton Rolandnak a választókerületi felelősök kiválasztására vonatkozó javaslatával sem értett egyet az alapszabály-szerkesztő bizottság. Az MSZP vezetése azt szerette volna elérni, hogy a pártelnök javaslatára döntsenek a 106 választókerületi felelősről, akiket aztán a választmányba is delegáltak volna. – Ez egy torzó lett volna, a választmányon keresztül ugyanis olyanok ellenőrizték volna a párt és az elnök munkáját, akiket éppen az elnök javaslatára választottak volna meg. Ez egy másik pártban, a Fideszben lehet bevett gyakorlat, nem a szocialistáknál – jelentette ki Gúr Nándor. Kompromisszumos javaslatnak minősítette több informátorunk is, hogy a kötelező miniszterelnök- és képviselő-jelölti előválasztás helyett csak lehetőségként lesz benne az alapszabályban egy előválasztás.

Májusi tisztújítás?

A borsodi politikustól megtudtuk azt is, a megyei szervezet javasolja, hogy a felmenő rendszerben történő tisztújítás januárban induljon el, és májusban tartsák meg az MSZP tisztújító kongresszusát. Információink szerint ugyanakkor Tóbiás József ragaszkodik ahhoz, hogy március környékén induljon meg a folyamat, és nyáron álljon fel az új országos vezetés.
Egyes forrásaink annak elismerése mellett, hogy nagyon sok kritika éri a pártelnököt, kiemelték azt is, hogy az utóbbi időszakban pozitív visszhangot kapott, ahogy az egyes kiszólásokat – a kerítés mellett kiálló Hiller István vagy az MSZP parlamentből való kiesését vizionáló Kovács László ügyét – kezelte.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 11. 27.
Forrás: mno.hu

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .