Orbán nem jött ki jól

Orbán Viktor 1986
Orbán Viktor 1986

Az Együtt- a Korszakváltók Pártja szerint a keddi fekete nap volt a magyar kormány számára, mert Magyarország egyszerre volt téma az Európai Parlamentben és egy washingtoni kongresszusi meghallgatáson, Orbán Viktor pedig „egyikből sem jött ki jól”. Erről a párt külügyi szakpolitikusa beszélt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

    Hajdu Nóra azt mondta, hogy Orbán Viktor immár sokadszorra kényszerül megvédeni a 2010 óta folytatott politikáját és látszik, hogy a miniszterelnök „Európa magányos vezetőjévé vált”. Hangsúlyozta, hogy a halálbüntetés kérdése és a bevándorlókkal szembeni magyar álláspont megütközést keltene az EP-ben és az is látható, hogy Orbán Viktor már a néppárti frakció számára is „tehertételt jelent”.
    Az a kijelentés pedig, hogy Magyarország egy homogén ország azt mutatja, hogy a kormányfő vagy nem ismeri a magyar történelmet, vagy tudatosan félremagyarázza azt – folytatta.
    Arra is kitért, hogy a washingtoni meghallgatást egy magyar közpénzből fizetett lobbista intézte el, de „úgy tűnik, hogy házhoz mentek a pofonért”.
Forrás: mixonline.hu
Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .