Pálinkától terült ki a váci polgármester a parkolóban?

Annyira bepálinkázott Fördős Attila egy németországi rendezvényen, hogy a parkoló autók között fekve találtak rá – írta egy német lapra hivatkozva a Népszabadság. Az érintett ugyanakkor azt mondja: a füllesztő meleg miatt dőlt le egy füves gátoldalra.

Az “igazak álma” címmel közölt cikket Vác független polgármesteréről a Badische Zeitung című német lap – adta hírül a keddi Népszabadság. A német újság szerint a KDNP támogatásával és a Fidesz ellenkezésével megválasztott Fördős Attila túlzásba vitte a pálinkázást a donaueschingeni fesztiválon, amelynek díszvendége volt. Olyannyira, hogy parkoló autók között fekve találtak rá a német vendéglátók.
Maga az érintett azt mondta, nem csodálkozik, hogy előkerült ez a tavaly nyári történet, mivel szocialista elődje lejárató kampányt folytat ellene. Fördős hangsúlyozta: egy szó sem igaz a leírtakból. Annyi történt, hogy a fülledt melegben ledőlt egy füves gátoldalra napozni.
Hozzátette: a német lap nem kérdezte meg a cikk megjelenése előtt.
Forrás: hvg.hu