Mi az a politikai adócsalás

A Fidesz Országos Választmányának tisztújító ülésén Orbán Viktor egyebek között azt hangsúlyozta, hogy pártja „megcélozza a saját program alapján álló önálló kormányzást”, és „mint eddig, ezután sem köt koalíciót a kommunista diktatúra utódpártjával és a szélsőségekbe hajló jobboldali pártokkal”.

Ha lesz olyan kormány, amelyet én fogok vezetni, annak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja – jelentette ki.

Mint Orbán Viktor megfogalmazta, az európai parlamenti választások során nem baleset történt, hanem egy új, úgynevezett centrális politikai rendszer jött létre. Eszerint Magyarországon ma csak egyetlen politikai erő iránt van meg az elegendő bizalom. Az emberek úgy tekintenek a Fideszre, amely meg tudja állítani az ország süllyedését, és képes elindítani a felemelkedés útján. Ehhez azonban biztos lábakon kell állniuk. A párt elnöke ezzel kapcsolatban utalt Fundamentumok című elnöki programjára, amelynek egyik legfontosabb láncszemének nevezte a már említett önálló kormányzás gondolatát. A tizenkét pontos dokumentumból további elemekre is felhívta a jelenlévők figyelmét, így hangsúlyozta, hogy a Fidesz a törvény és a rend pártja, a családok támogatója, a gyermekek és fiatalok védelmezője, a teljesítmény és a vállalkozó szellem pártfogója.

Elmondta, hogy a Fideszt az különbözteti meg a többi párttól, hogy nem elsősorban a riválisaival vagy saját magával, hanem az országgal foglalkozik. A jelenlegi helyzetet elemezve szót ejtett a „szocialisták által kitalált” szolidaritási alapról. Úgy véli, ez valójában az MSZP választási pártkasszája, amely helyett arra lenne szükség, hogy visszategyék azt a pénzt, amit elloptak.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, jelenleg az adócsalás egy új formája, a politikai adócsalás figyelhető meg. A kormány nem más, mint politikai adócsalók gyülekezete, akiknek semmi sem szent, „azért, hogy a saját hatalmukat és a saját pénzüket mentsék”mondta, hozzátéve, ennek hamarosan vége lesz. A Fidesz dolga, hogy világossá tegye, „az a tény, hogy ma az ország vezetői politikai adócsalók”, nem sarkallhatja arra az embereket, hogy maguk is „zárójelbe tegyék a törvényeket”. Megemlítette, nem emlékszik olyan „kegyetlen” gazdaságpolitikára, amely egyszerre emeli adót és az áfát is.

A Fidesz elnöke aláhúzta, a Gyurcsány-Bajnai-korszak „a letartóztatott polgármesterek, az offshore politikusok és a rabosított titokminiszterek korszaka”, amelyet le kell zárni. A sikeres válságkezelés ezzel kezdődhet. A korszak fenntartója az MSZP, amely zsugorodik. Már régen nem a baloldalt képviseli, hanem „csak a milliárdosok belterjes baráti körét„. Már nincs politikája, „épkézláb vezetője”, kizárólag üzleti érdekei vannak. Rámutatott, a túlélés érdekében most építik be a kádereiket a lehető legfontosabb helyekre.

A választásokig hátralévő néhány hónapról elmondta, ez az időszak az utolsó nagy összecsapás az emberek reményei és a hatalom tervei között. Mint megjegyezte, „a lehetőség az embereké, a felelősség a miénk”. A Fidesznek az a kötelessége, hogy beváltsa a magyarok utolsó nagy történelmi lehetőségét. A győzelemig vezető út azonban nem lesz könnyű és a fárasztó küzdelem végén ünneplés helyett egy még nehezebb és hálátlanabb munka, az ország újjáépítése vár – mondta beszédének zárszavában Orbán Viktor.

(orbanviktor.hu)

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .