A nap egyik vezető híre, hogy a miniszterelnök utasítására Szijjártó Péter berendelte Fedir Shandor ukrán nagykövetet. Érdemes kicsit alámerülni a protokoll rejtelmeiben és áttekinteni, hogyan is működik ez a diplomáciai eszköz a gyakorlatban.
Technikai kérdésnek tűnik, de a magyar sajtó konzekvensen pontatlanul írja le az ukrán nagykövet nevét, néha azt sugallva, hogy angolosan írja a nevét és Sandor (Shandor) valójában a diplomata keresztneve. Nem, az ő keresztneve Fedir, a Shandor a családnév.
A másik félreértés, hogy a külgazdasági és külügyminiszter berendel valakit, akkor az azt jelenti, hogy ő találkozik vele személyesen. Ez sincs így, a mai eseményen Magyar Levente miniszterhelyettes képviselte a kormányt, Szijjártó valami gyáravatón vett részt.
(A szóhasználat sem pontos, ugyanis a berendelés valójában a diplomáciai szolgálat végét jelezné, a helyes kifejezés a bekéretés lenne, de a magyar külügy nem ezt a szófordulatot használja.)
A diplomáciai protokollban a berendelés során minden apró részlet – még az is, ami véletlennek tűnik – egy-egy kódolt üzenet. Ezek a „furcsaságok” valójában a pszichológiai hadviselés kifinomult eszközei, amelyekkel a fogadó ország érezteti a dominanciáját vagy a megvetését.
Ebben az értelemben a nagykövet berendelése az egyik legfélreérthetetlenebb jelzés. Ez lényegében a professzionális „leteremtés” rituáléja, amely akkor lép életbe, amikor a szép szavak és az informális egyeztetések már nem elegendőek a feszültség kifejezésére. A folyamat nem egy baráti meghívással kezdődik, hanem egy hűvös telefonhívással vagy üzenettel a fogadó ország külügyminisztériumától, amelyben nem kérnek, hanem határozottan kijelölnek egy időpontot a nagykövet számára. Ez a „meghívó” egyfajta parancs, amelyet egy diplomata nem utasíthat vissza anélkül, hogy azzal ne kockáztatná a teljes diplomáciai szakítást. A gyakorlatban ez nemcsak telefonhívással, hanem email-üzenet megküldésével történik.
Főszabály szerint, amikor a nagykövet megérkezik a minisztérium épületébe, a protokoll minden eleme a hűvösséget és a feszültséget hivatott sugározni. Míg egy átlagos látogatásnál a diplomatákat kedélyesen fogadják és kávéval kínálják, a berendelésnél ez a vendégszeretet szinte teljesen elpárolog. Ezt nevezik a szakmában „kávé nélküli diplomáciának”: a felek gyakran nem is ülnek le, vagy ha igen, az asztalnál nincs helye a baráti csevegés (small talk). A találkozó súlyát az határozza meg, hogy ki fogadja az érkezőt. Ha maga a külügyminiszter áll a szoba közepén, az a legmagasabb szintű felháborodást jelzi; ha csak egy alacsonyabb beosztású államtitkár vagy főosztályvezető, az egyfajta „sárga lapos” figyelmeztetés, amivel a fogadó ország jelzi, hogy bár dühös, még nem akarja teljesen elmérgesíteni a helyzetet. Ennek fényében érdekes lehet elemezni, hogy Magyar Levente bevonása tudatos protokoll-döntés, vagy Szijjártó tényleg fontosabbnak tartotta a vidéki programját.
Az egyik legérdekesebb taktika a „várakoztatás művészete”. Míg egy normál találkozón a pontosság alapkövetelmény, a berendelt nagykövetet gyakran hagyják percekig, vagy akár fél óráig is egyedül egy puritán várószobában. Ez nem udvariatlanság a részükről, hanem egy tudatos üzenet: „A mi időnk értékesebb, a te országod pedig jelenleg nem prioritás.” Ilyenkor még az is számít, hogy van-e az asztalon friss újság vagy víz – a teljes elhanyagolás a diplomáciai fagyosság legmagasabb foka.
Szintén gyakori protokolláris eszköz a nyelvi korlátok mesterséges felállítása. Előfordul, hogy a fogadó állam képviselője – bár folyékonyan beszéli a nagykövet nyelvét vagy az angolt – kizárólag a saját anyanyelvén szólal meg, és tolmácsot használ. Ez egyrészt távolságtartást teremt, másrészt lassítja a folyamatot, és hangsúlyozza a nemzeti szuverenitást. A nagykövet ilyenkor kénytelen végighallgatni a tolmácsolt dorgálást, ami elveszi a párbeszéd dinamikáját, és egyoldalú kinyilatkoztatássá változtatja a találkozót.
A fizikai tér elrendezése is tartogathat furcsaságokat. Megesik, hogy a nagykövetet egy olyan szobába vezetik, ahol nincsenek székek, így a feleknek állva kell maradniuk. Ez azt sugallja, hogy a látogatás nem vitafórum, és minél hamarabb véget kell érnie – nincs helye a kényelemnek vagy a részletek megvitatásának. Ha mégis leülnek, az asztal mérete és formája is üzenetértékű: egy túlságosan széles asztal például a fizikai és érzelmi távolságot hivatott növelni a két fél között.
A találkozó során a fogadó fél hivatalosan ismerteti az álláspontját és átadhat egy Note Verbale-t, azaz a szóbeli jegyzéket, ami a nevével ellentétben egy írásos dokumentum. A nemzetközi gyakorlat szerint az írásos dokumentum átadása nem kötelező, de mindenképpen nyomatékot adhat a politikai véleménynek.
Ha jegyzék átadására kerül sor, azt a nagykövetnek kötelessége azonnal továbbítania a saját kormánya felé. Ez a papír a diplomáciai „nyom”, ami bekerül az archívumokba, és amire később hivatkozni lehet. Magától értetődő, hogy a beszélgetés tartalmáról a nagykövet írásos jelentést is készít. A fogadó állam álláspontjának meghallgatásakor a berendelt nagykövet általában nem vitatkozik, hanem rezzenéstelen arccal tudomásul veszi az elhangzottakat, és jelzi, hogy továbbítja az üzenetet.
Végezetül ott vannak a metakommunikációs finomságok, mint például a kézfogás megtagadása vagy a szemkontaktus kerülése a dokumentumok átadása közben. Egy profi diplomata számára egy „elfelejtett” kézfogás felér egy hadüzenettel. Ezek az apró, de tűpontos sértések teszik a berendelést a nemzetközi kapcsolatok egyik legfeszültebb rituáléjává.
A berendelésnek van egy nagyon fontos nyilvános vetülete is: a sajtó kezelése. Bizonyos esetekben a minisztérium szándékosan úgy időzíti a berendelést, hogy a nagykövetnek a főbejárat előtt várakozó újságírók és kamerák kereszttüzében kelljen besétálnia. Ez a vesszőfutás (walk of shame) diplomáciai változata, ahol a diplomatának rezzenéstelen arccal kell tűrnie a villanófényeket és a provokatív kérdéseket, miközben mindenki tudja, hogy éppen „fejmosásra” érkezett. Ezzel szemben, ha a feszültséget csökkenteni akarják, a hátsó garázsbejáraton át, titokban fogadják, elkerülve a nyilvános megalázást. A mai esetben a NER-nyalonc propagandisták előzetes értesítése nyilvánvaló volt, érdemes megnézni a színvonalas anyagokat például bohárdani oldalán.
