Mozgalmas volt a héten a csütörtöki nap. Érdemes egy idővonalon megnézni, mi mikor történt, s akkor lehet másként értelmezünk majd bizonyos dolgokat, kijelentéseket.
Szijjártó hajnali 1,29-kor szállt le Budapesten a két ukrán hadifogollyal, akik – így mondták – “magyar nemzetiségűek voltak”. Büszkén kijelentették kimentettek két embert a hadifogságból.
(Ugyanezen a napon az oroszok 200 hadifogoly cseréjét bonyolították le az ukránokkal, majd másnap, 6-án újabb 300-at engedtek szabadon. Az tehát, hogy ez az út és “fogolymentés” politikai kirakat volt nem kétséges, vagy – másik lehetőség, mások utaztatását fedték.)
Vissza csütörtökre. A fellelhető és a kormányzati kommunikáció adatai szerint a TEK rajtaütés dél körül történt. Pontos időpontot nem adtak meg.
A Zelenszkij sajtóértekezletének tudjuk a pontos időpontját, – kijevi idő szerint 18:37 – amikor tette a sokat idézett és félrefordított(?), vagy magyarázott (?) kijelentést. Vagyis órákkal azután, hogy az országúti rablók lenyúlták egy másik állam pénzét és aranyát.
Na most lehet gondolkodni…












