A magyar médiapiac ma nem a piacról szól. A sajtó egy része politikai hűségből él, nem az olvasók bizalmából. Ha a 2026-os választások után kormányváltás következik be, ez a mesterségesen fenntartott rendszer aligha maradhat életben. A kérdés nem az, hogy változik-e, hanem az, hogy mekkora robajjal omlik össze.
A közpénzből épült médiabirodalom
A Fidesz-kormány alatt a magyar sajtó jelentős része egyetlen ernyő alá került: a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) mára több száz médiumot fog össze.
A megyei lapok, az Origo, a HírTV, a Metropol vagy a Bors – mind ugyanabból a forrásból élnek: állami hirdetésekből, közpénzes kampányokból és kormányzati kommunikációból.
A rendszer csúcsán Mészáros Lőrinc áll, akinek médiaportfóliója úgy növekedett, ahogy a kormányzati megrendelések szaporodtak.
Ezek a lapok ma nem piaci logikával működnek: ha holnap elvágnák az állami pénzcsapot, a bevételeik háromnegyede eltűnne. Ezért mondják: a magyar kormánymédia nem vállalkozás, hanem politikai eszköz.
Mi történne kormányváltás után?
Egy új kormány számára az első lépés logikusan az lenne, hogy megszünteti az egyoldalú állami hirdetési rendszert. Ha ez bekövetkezik, a KESMA és a Mészáros-birodalom néhány hónapon belül komoly likviditási válságba kerülhet. Nem lesz pénz a megyei lapokra, a vidéki rádiókra, a pártsajtóra – vagyis a lojalitásból fenntartott médiagépezet mesterséges lélegeztetőgépe leáll.
A valóságos piac viszont nem biztos, hogy befogadja őket. Az olvasók többsége nem fizetne azért a tartalomért, amit korábban ingyen kapott – különösen, ha azt politikai propagandaként ismerte meg. Így több médium egyszerűen eltűnhet, míg mások tulajdonost válthatnak, és új irányba indulnak.
Ki marad talpon?
Néhány szereplő valószínűleg megpróbálna átpozícionálni: a kormánypárti lapok egy része „független konzervatívként” próbálná újraépíteni magát. Mások viszont a Fidesz ellenzékbe szorulásával „ellenzéki Fidesz-médiává” alakulhatnának – ugyanazokkal az arcokkal, csak más előjellel.
A gond az, hogy az állami pénz nélkül ezek a médiumok nem tudnak fenntartani több száz fős szerkesztőségeket és országos hálózatokat. A túléléshez valódi piaci teljesítményre lenne szükség – és ez az, amiben eddig soha nem kellett bizonyítaniuk.
Mi marad a romok után?
Egy esetleges kormányváltás után a médiarendszer újra sokszínűbbé válhat.
A közpénz által felpumpált szereplők visszaszorulása teret adna a kisebb, független szerkesztőségeknek.
Az viszont tény: ha az új kormány nem átlátható szabályok mentén rendezi újra a hirdetési piacot, ugyanaz a torzulás jöhet létre, csak épp fordított politikai előjellel.
A magyar sajtó igazi kihívása nem az lesz, hogy kié a mikrofon, hanem hogy végre piaci alapon szól-e valaki bele.
Mert ha nem, a hatalomváltás csak annyit jelent majd, hogy a propaganda zászlaja másik kézbe kerül.


















