LMP: a kukába valók a hulladéktörvény módosításának egyes részei
Az LMP azt javasolja a kormánynak, hogy szedje szét a hulladékgazdálkodási törvények módosítására benyújtott „salátát”. Az előterjesztés jó elemeit újra nyújtsa be az Országgyűlés elé, a hulladékgazdálkodásra vonatkozó „monopolisztikus törekvéseket” pedig dobja a kukába – mondta keddi online sajtótájékoztatóján a párt társelnöke.
Hirdetés
Rovarirtás Budapest
Schmuck Erzsébet szerint egy állami, haveri kukamonopólium létrehozására készül a kormányzat, amit majd jó eséllyel „pénzszivattyúnak” használna.
A kabinet a saját korábbi hibáiból sem tanult, hiszen „mestertervük” előbb állami közfeladattá teszi a hulladékgazdálkodás minden lényeges elemét, majd az egészet koncesszióba adja – értékelt.
A társelnök szerint a koncesszió elnyerője jól jár majd, ellentétben a legfeljebb alvállalkozóként tovább élő jelenlegi szolgáltatókkal és az önkormányzatokkal, amelyek a közszolgáltatások keresztül zsarolhatóvá válnak – mondta.
Rámutatott ugyanakkor: a beterjesztett javaslatnak előremutató elemei is vannak, különösen azok, amelyek az uniós kötelezettségvállalásból erednek. Ilyen a szelektív hulladékgyűjtés arányának növelése, vagy az italcsomagolások kötelező visszaváltása. Utóbbit ugyanakkor az LMP társelnöke nem tartja elegendőnek, szerinte az újrahasznosítást is kötelezővé kell tenni.
Üdvözölte azt is, hogy a javaslat szigorúbb fellépést tervez azokkal szemben, akik a hulladékkal ügyeskednek.