Budapest, 2015. október 8., csütörtök (OS) – Az MSZP nem a nagybirtokok, han Az MSZP sohasem a nagybirtokok, hanem a vidéki munkahelyek pártján állt, ezen a mai Lázárinfon elhangzott szokásos fideszes hazugságpanelek sem változtatnak. A szocialista kormányzás idején nem a földeket, hanem a földbérleti jogokat értékesítette az állam, a földvagyon pedig nem csökkent, hanem mintegy 30 ezer hektárral gyarapodott. Két napja Lázár János még hibának nevezte a Mezőhegyesi Ménesbirtok szétverését és lépéseket ígért a több száz munkahely megmaradása érdekében. Ehhez képest ma már a védhetetlent védve próbálta bemagyarázni a sajtónak, miért lesz jó a birtok fideszes földoligarchákkal való beszántása. A mostani helyzet a híres 2001-es fideszes rablóprivatizációra emlékeztet, amely egyébként bizonyítja, hogy a szocialista kormányzás idején az állami földekkel való gazdálkodás felelős és gyarapító volt, hiszen szétlopott állami cégekre minek fájt volna a fideszesek foga.em a vidéki munkahelyek pártján áll – reagálás Lázár János kijelentésére |
Az MSZP minden eszközzel útját állja a készülő fideszes földrablásnak. Nem hagyjuk, hogy tisztességes megélhetés helyett cselédsorba taszítsák a falun élő százezreket!Gőgös Zoltán, elnökhelyettes Kiadó: MSZP Országos Központ |
2015-10-08