Visszautasítjuk Hadházy Ákos kijelentéseit – Folytatjuk a felkészülést a 2022-es kormányváltásért.
Legnagyobb sajnálatunkra most éppen ez történt, emiatt kötelességünk rögzíteni: a rendelkezésre álló információk alapján nem állják meg a helyüket azok az állítások, amelyeket Hadházy Ákos tett Bíró László szerepvállalása kapcsán.
Hadházy Ákosnak maga Bíró László ajánlotta fel – Szabó Gábornak, a Jobbik kampányfőnökének teljes egyetértésével és támogatásával –, hogy otthonában betekintést nyerhet minden olyan iratba és dokumentumba, amelybe óhajt, és kérdéseket is föltehet neki. Miután a húszperces, kampányhajrában beiktatott látogatás megtörtént, Hadházy Ákos megnyugodva távozott Bíró László otthonából. Ami ezek után történt, arra nehéz magyarázatot találni – kiváltképpen azért, mert a pártvezetők közül senkit sem keresett meg –, mindenesetre Hadházy Ákos médiában tett, több helyen egymásnak is ellentmondó kijelentéseit visszautasítjuk.
Politikai közösségünk számára a legfontosabb feladat, hogy előre tekintsünk, és folytassuk a közös felkészülést a 2022-es választásokra: a múlt vasárnapi időközi választás eredményének elemzése után levonjuk a megfelelő konzekvenciákat, és kiérlelt, jó ajánlatot tegyünk Magyarország számára. Hisszük, hogy Hadházy Ákos továbbra is politikai közösségünk tagja, és hisszük, hogy közös munkánk eredményeként 2022-ben leváltjuk az Orbán-kormányt.
Budapest, 2020. október 13.
Demokratikus Koalíció
Jobbik Magyarországért Mozgalom
LMP – Magyarország Zöld Pártja
Magyar Szocialista Párt
Momentum Mozgalom
Párbeszéd
mszp.hu