Munkáspárt

Trianon 100 balszemmel

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Olyan országban születtem, amelynek 93 ezer négyzetkilométer volt a területe. Tanultunk Trianonról. Tudtuk, hogy Magyarország volt nagyobb is. Tudtuk, de elképzelni nehéz volt. A „Nagy Magyarország” eszméje a Horthy-rendszerhez kötődött, s mint ilyen nem tudott az új korban megkapaszkodni. Diáktársaim egy-egy átmulatott este után az éjszakába kiáltották: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” De valljuk be őszintén, a székely himnusz eléneklése inkább fiatalos csíny volt, mintsem politikai hitvallás.

A gimnázium harmadik osztálya után Horváth Antal tanár úr elvitt bennünket Erdélybe. Furcsa volt, külföldön vagyunk, Romániában, de magyarul beszélnek. Az erdélyi falu, ahol megállt a buszunk, szegényebb volt, mint a mi falvaink. Egy idős parasztember igazított bennünket útba. Nem volt mivel megköszönnünk, úgyhogy neki adtuk az Egri csillagokat, ami éppen nálunk volt. A bácsi elsírta magát. Akkor éreztem először, hogy a falu főterén ugyan román zászló lobog, de ez a föld magyar.

Trianon problémájával a rendszerváltás előtti utolsó években találkoztam élesben. Kádár János távozása után a kormányzó MSZMP vezetésében két erő uralkodott el. A globalisták, a világpolgárok, akik hittek abban, hogy elég levenni a vörös csillagot a parlament kupolájáról, s az új rend, a kapitalizmus minden gondunkat egy csapásra megoldja. Náluk messze hangosabbak voltak a nacionalisták, akik ugyanúgy szabadulni akartak a munkások és parasztok országától, csak éppen a nemzetre hivatkozva. Ők ketten ölték meg az egykori pártot.

 

Fotó: Arold Péter. Az írás a képek után folytatódik

 

Most itt vagyunk, Trianon századik évfordulójánál. Ma már lehet emlékezni a nemzeti tragédiára, és azt gondolom, hogy kell is. Trianonban földjeinket, honfitársainkat vették el, kiszolgáltatott országgá tettek bennünket.

Mondom, bennünket, magyarokat. De a nemzeti tragédia fájdalma ne tévesszen meg bennünket! A milliárdos is magyar, a dolgozó ember is magyar, mégsem közös a sorsunk. Nem egyformán éltük meg az EU-hoz való csatlakozást. És bármit is mondjon a hivatalos média, nem egyformán éljük meg a koronavírust sem.

Sok minden változott harminc év alatt, de a világpolgár és a nemzeti szemlélet ma is itt van velünk. Mi lenne jobb? Egy nagy európai államban élni, ahol nem az a lényeg, hogy magyar, német vagy éppenséggel afgán vagy, hanem az, hogy te szabad vagy, te mindent megtehetsz, és nem kell törődnöd azzal, hogy mi lesz a másikkal. Vagy ellenkezőleg, mindenki járja a saját útját, legyünk erős magyarok, erős németek, s erre építsük az új Európát.

Úgy tűnik, hogy e két út között kell választanunk. De a két út egy felé vezet. A világpolgár is, a nemzeti is olyan világot képzel el, ahol a pénz az úr. A globalizmus és a nacionalizmus két út a kapitalizmus megmentéséhez. Ők küzdenek egymás ellen, harcolnak a hatalomért, de leginkább küzdenek ellenünk, a dolgozó emberek milliói ellen.

A koronavírus sok ember szemét felnyitotta. Nem lehet jó az a rendszer, ahol az egészségügy pár nap alatt összeomlik. Sokan kezdenek el gondolkodni. Miért úszták meg könnyebben a kelet-európai országok? Azért, mert az ő kórházi rendszerük valaha az emberek szolgálatára épült ki, és nem azért, hogy profitot termeljen a tőkének. Azért, mert minden pusztító változás ellenére az orvosok és ápolók mentalitása más, mint a nyugatiaké. Azért, mert Európa keleti részében három évtizede még szocializmus volt.

Globalizmus vagy nacionalizmus? Világpolgárság vagy nemzeti út? Nem szabad e kettő között választanunk. A globalizmus elnyomja a dolgozó embert, a bankok rabszolgájává teszi. De úgy, hogy közben ígéretekkel lebeszéli arról, hogy harcoljon a tőke ellen. Minek is harcolni, ha van európai érdekegyeztetés? Minek sztrájkolni, ha lesz közös európai minimálbér?

A nacionalizmus a nemzeti érzéseinkre apellál, a nemzeti öntudatunkra és büszkeségünkre. Ne törődj azzal, hogy szegény vagy gazdag vagy, magyar vagy! Értelmetlen béremelésért, jobb munkakörülményekért harcba szállni! Arról nem is beszélve, hogy eszedbe ne jusson a szocializmus! Ha gazdagodhat a gazdag magyar, majd neked is több jut!

Mi oldja meg Trianont? Megélhetjük-e valaha, hogy visszaálljon az 1920 előtti világ? Nem tudjuk. De nem lenne igaz azt mondani, hogy nem lehetséges. A tőkésországok egymás elleni küzdelme gyökeres változásokat idézhet elő a világban. A háborúk, ne adj isten, hogy legyen, sok mindenre módot adnak. De a magyar politika háború nélkül is dönthet úgy, hogy a keleti nyitást nem kisegítő eszköznek tekinti, hanem a főcsapás irányának, és Oroszországot, Kínát, az Eurázsiai Uniót választja fő szövetségesének. Trianon megváltoztatásához nyugaton biztosan nem talál partnereket.

Trianon nem a népek akarata volt. A háborúban győztes tőkéscsoportok erőltették rá akaratukat a vesztes tőkéscsoportokra. Területet, vagyont vettek el, piacokat osztottak újra. Tették ezt a népek és nemzetek nevében. De a népek és nemzetek nem nyertesei, hanem elszenvedői voltak Trianonnak.

Képzeljünk el egy világot, ahol nem a pénz a döntő! Ahol nem az a lényeg, hogy egyik vagy másik tőkéscsoport profitot szerezzen, hanem az, hogy az emberek kielégítsék szükségleteiket. Ahol a nemzet nem más nemzetek rovására fejlődik, hanem a közös boldogulásért. Ahol a „bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”, ahol anyanyelvétől függetlenül mindenki azonos jogokkal rendelkezik. A gordiuszi csomót az új közösségi társadalom vághatja át. Az új közösségi társadalom útján Trianon nem lesz több mint figyelmeztető tanulság az emberiség tőkés időszakából.

Thürmer Gyula

Olvassa el ezt is
Ma Orbánnak nem kell attól tartania, hogy forradalmi tömegek ébresztik fel a kolostorában.

"Hatalomra jutni csak úgy lehet, ha van pénz. A pártoknak nincs alapból, így a tőkés köröktől kérnek, de cserébe valamit Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Hozzászólás lezárva