Álszent és hazug

Mondom én

Arold Péter
Mint minden 4 évben a mostani indulás után is automatikusan emelkednek a üzemanyag árak, az euró-forint árfolyam és a képviselők fizetése. Négy évente elmegyünk szavazni, bízva abban, hogy most megszorítjuk a fiúkákat. Nem. Persze ennek oka van.
Már unalomig tolt szöveg a bénák, alkalmatlanok, nem is akarták, megélhetési politikusok stb. stb.  Pedig tényleg. Azok. Valaki gondol egyet és úgy dönt megméretteti magát a választásokon, különösebb politikai hozzáértés nélkül és ha bejön, ott ül a patkóban és négy éven keresztül hallgat mint a sír.
Felkészült, politikailag alkalmas emberek alkotta pártok, pedig el sem indulnak, pedig komplett programmal rendelkeznek. Miért? Mert nem akarnak belekeveredni egy olyan lavórba, ahol több száz kamupárt keveredik a szarral.
Én arra gondoltam, mint minden négy évben, hogy már maga a Fidesz is azzal bizniszel, hogy a választásokig szépen lassan tolja fel az euró árfolyamot, aztán a választások után rátesz még két lapáttal, de röhög a markába, mert tudja, hogy ebből jól jönnek ki, hiszen előtte befektették Magyarország GDP-jének 30 %-át euróba.
Hát ez valóban un-ortodox megoldás lenne. De miért is ne?
Aztán itt van az üzemanyag. Feltolják a csillagokba, hiszen az ÁFA az övék. Mondják a MOL-nak ehhez nincs köze. Meg az államnak sem. Szólhattak volna Tállai elvtinek, hogy ugyan, intézzen már egy kis akciózást ez ügyben.
Amikor az üzemanyag ára az elmúlt 12 hónapban 100 forinttal emelkedett. Amikor a kormányzat számára az adóbevételek miatt az üzemanyag ára alacsony volt bedobott egy törvényt, hogy ha x alá megy 5 forinttal emeli literenkénti árát, ha fölé megy csökkenti. Ez már nincs?
Érdekes módon, sem az ipar, sem a kereskedelem nem követte a csökkenés ütemét, az emelkedését annál inkább. De így vagyunk az 5%-os ÁFA tartalommal is a sertéshús esetén. Az állam enged, a vállalkozó és a kereskedő feltolja. Mi marhák, meg nézünk ki a fejünkből.
Én mondom nektek bárgyú ellenzék. Szerencse, hogy nem ti kerültetek hatalomra, mert ezzel a hozzáállással csak a fingszag után találnátok meg a Fidesz seggét. De ez szerencsére remekül megy.


Hirdetés

Honlap optimalizálás, hirdetési felületek biztosítása majdnem ingyen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .