Ungár: tenni kell a megnövekedett orosz befolyás ellen!

Fotó: LMP sajtó
Fotó: LMP sajtó

A Lehet Más a Politika (LMP) külpolitikai szakszóvivője szerint az elmúlt hat évben nőtt az orosz befolyás Magyarországon, ami ellen tenni kell.

Ungár Péter vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján szomorúnak és elfogadhatatlannak nevezte az ország szuverenitásának csökkenését.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy az oroszok “dezinformációs háborút” folytatnak a világban, ezt tették az amerikai elnökválasztásnál is.
Ez új, posztmodern módja a hadviselésnek – mondta, hozzátéve, hogy azt az eddigi nemzetbiztonsági eszközökkel nem lehet leküzdeni. Ungár Péter szerint Magyarország az egyik első állomása az orosz “dezinformációs háborúnak”.
Úgy vélekedett, hogy orosz “propagandaoldalak” működnek az országban, sokszor orosz szervereken, ezért a magyar sajtótörvények jogkövetkezményei nem tudják utolérni az érintetteket.
Az LMP-nek két javaslata is van a folyamat ellen – közölte a szakszóvivő. Egyrészt, az orosz befolyást vizsgáló eseti bizottságot állítanának fel. Hangsúlyozta azonban, hogy ezt az ötletet a Fidesz elutasította, de erre máig nem adott magyarázatot a nagyobbik kormánypárt.
Másrészt, különleges egységet hoznának létre az álhírek felderítésére és korrigálására, miként azt a közelmúltban Csehország is tette. Fontosnak nevezte, hogy a csehek nem a betiltás eszközével élnek, tehát nem korlátozzák a szólásszabadságot, hanem hivatalos oldalakon leírják, mi a valóság a dezinformációkkal szemben.
Az orosz álhírek veszélyt jelentenek minden olyan magyar emberre, akinek fontos az ország függetlensége – hangoztatta az ellenzéki politikus.

MTI / LMP sajtó

Megosztod?

1 hozzászólás

  1. Igen. Inkább az Amerikai. Ugye Péter? Fogalmazzátok meg, hogy miért is kellene távolodni? Hátha megértem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .