Kiborultak napja

Szegény nagy tekintélyű újságíró urak. Most aztán nagyon odavagytok, meg vissza. Kálmán Olga megunva, az unalmas, töketlen kérdezgetést a a HIT szónokos ATV stúdiójában úgy döntött, hogy átevez az „ellenfélhez” és megmártózik az „igazi” műsorkészítés bugyraiban. Oda van Stefka István is aki a pártidőkben külön Belügyminisztériumi újságírói belépővel készítette jobbnál jobb riportjait és erőteljes köszönések közepette kapta meg érte a díjakat a „átkosban” a „Belügyminisztérium érdekében kifejtett áldozatos munkádért” plaketteket.

Most persze mérgelődik és blogjában – milyen divatos lett – Kálmánt gúnyolva, hogy lássák is ide másolom.

„A lényeg, a lényeg, Olga, a tévés otthagyta az ATV-t, ahol sztárt csináltak belőle. Ki tudja, mi lesz ő a Hír TV-nél? Végül is a jobboldali Hír TV, a polgári, nemzeti, konzervatív eszmék hordozója, a 2010-es kétharmados Fidesz-KDNP-s győzelem megalapozója száznyolcvan fokos fordulatot vett, bár a Fideszből meggazdagodott milliárdos a »G-nap« után megígérte, hogy nem lesz 180°-os fordulat. Lett! Ezt most már végleg, Kálmán Olga átigazolása ezt jelenti
Most már tudjuk, mi várható a 2018-as választások előtt. A nemzeti oldalt ostorozó »pöröly« áldásos tevékenységét a Hír TV-ben folytatja Alindával együtt. A média átrendeződése kezdi elnyerni végleges formáját és mindenki igyekszik felölteni a csapatát a nagy mérkőzés előtt.
Vagy fogalmazhatok úgy is: végre lehullt a lepel, elhúzták a függönyöket, kezdődhet az előadás. Lehet tudni, hogy ki, kicsoda, milyen ügyet szolgál.”

Hányinger kerülget, amikor teljes mellszélességgel kiáll az 5-s párttag-könyvel rendelkező „lovagkeresztes” kollégája mellett és persze ő sem adja vissza a keresztjét. Miért tenné? A sötétebb évtizedekben kapott „ékszereit” sem adja vissza. Az jár neki. Mert ő újságíró.

Hányinger kerülget, mert nyugodt lelkiismerettel írogatja megjegyzéseit és mint egy kiváló újságíró tetszeleg abban a fényben, ami a regnáló kormányról vetül rá. De nincs ezzel egyedül. Ugyanolyan vehemenciával szapulja  a népet barátja és fegyvertársa Bencsik Andrással egyetemben, csak most a másik oldalról. Erre mondják azt, hogy elég vastag a bőr a pofáján….

Néhány árulkodó fotó.

Neki legyen mondva.
A. Péter

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .