A kormányzás után mára a Fidesz kommunikációja is összeomlott. Olyan nevetséges mélységekbe süllyedtek, mint eddig soha.
Miután Orbán Viktor honvédelmi miniszterének mondatai alapjaiban rengették meg a Fidesz hazug, kirakat békepolitikáját, a kormányzati kommunikáció mára totális káoszba és bohózatba süllyedt.
Egy nap alatt sorra cáfolják meg a fideszes politikusok az évek óta szajkózott béke narratívájukat és ismerik el, hogy a háborúra való átállás az orbáni kormányzati politika alapja.
Látva, hogy a tegnap nyilvánosságra hozott leleplező felvétel végigsöpört a magyar nyilvánosságon, az eddigi legszánalmasabb vergődésükbe kezdtek. Az egykor komolyan vehető állampárt Hofit, Benny Hillt és az 1950-es évek kommunista agitprop kommunikációt túlszárnyalva most éppen azt terjeszti, hogy a legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal.
Elvtársak,
van egy rossz hírem. Ezt a marhaságot a saját szavazóitok sem hiszik el, sőt láthatóan kinevetnek benneteket. Először azt hazudtátok, hogy Brüsszel irányít bennünket. Aztán, hogy az amerikaiak. Aztán, hogy a német kancellár, meg a DK, meg Soros György. Most meg jön az ukrán titkosszolgálat. Ki lesz a következő?
Nektek talán szokatlan, de minket a TISZA-nál a hazaszeretet vezet, ahogy a napról napra egyre több mellénk álló honfitársunkat is.
Ti is tudjátok. Vége van. Ne csináljatok magatokból még nagyobb bohócot. Nehezebb lesz a piacon elhelyezkedni.
Fotó forrása: Facebook