A Jobbik alelnöke szerint a tervezettnél magasabb szociális adóbevételek lehetővé teszik, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munkaviszony után, ezért ezt a lehetőséget biztosítani kell azok számára akik ezt igénylik.
Sneider Tamás szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: azzal, hogy beindultak a természetes gazdasági folyamatok és – elsősorban a versenyszférában – reálértékben is jelentősebb béremelés következett be, megnőtt a befolyt adók mértéke is.
A szociális hozzájárulási adót 2014-ben 2131 milliárd forintra, idén pedig 2603 milliárd forintra tervezték, azaz 470 milliárd forinttal nőtt ez az adónem – tette hozzá, kiemelve: ennek töredékéből meg lehetne valósítani a férfiak 40+ programot. Az adót – miután korábban nyugdíjjárulék volt – kizárólag a nyugdíjas, illetve az azt közelítő emberekre kellene fordítani – jelentette ki az ellenzéki politikus. Azt is szorgalmazta, hogy javaslatukat a szakszervezetek is tűzzék zászlajukra.
A politikus példaként felhozta a mentősök példáját, akik hatvan felett nyilvánvalóan nehezen tudnak betegeket szállítani, sokuk gerincsérvvel kerül leszázalékolásra és ezek után mehetnek alulfizetett közmunkára. Sneider szavai szerint helytelen, hogy az állam ezzel hálája meg több évtizednyi önfeláldozó munkájukat.
Sneider Tamást kérdezték arról, hogy a párizsi merényletek egyik operatív lebonyolítója, Salah Abdeslam háromszor is járt Magyarországon a terrorcselekményeket megelőző időszakban. Azt felelte: az illető még a határzár előtt jutott be az országba, s ha javaslatukra korábban felállt volna a határőrizet, nagy valószínűséggel fennakadt volna az ellenőrzésen.