Jobbik, Politika hírek

Vona: Le fogom nyesni a Jobbik vadhajtásait

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Vona Gábor
Vona Gábor

A Jobbik elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte pártja tapolcai sikerét, amellyel szerinte eldőlt, hogy a Jobbik lesz a Fidesz kihívója. Vona Gábor arról is beszélt: végig fogja vinni a Jobbik néppártosodását, a párt vadhajtásait le fogja nyesni. Kijelentette azt is: aki arra számított, hogy a Jobbik faji, vallási vagy bármilyen más alapon különbséget fog tenni az emberek között, annak más pártot kell keresnie.

 A Jobbikot nevezte az ellenzéki erőnek Vona Gábor a tapolcai időközi országgyűlési választás tanulságait elemezve hétfőn. A pártelnök sajtótájékoztatóján történelmi jelentőségűnek minősítette Rig Lajos mandátumszerzését, hozzátéve: leszámoltak azzal a mítosszal is, miszerint valamiféle „üvegplafon” lenne a Jobbik felett. Az ellenzéki pátvezető szerint Veszprémben már lehetett kormányváltó hangulatot érezni, s most az is kiderült, hogy van kormányváltó erő, ami a Jobbik. Vona Gábor kitért arra is, hogy vasárnap az MSZP-DK nem volt képes érdemi eredményt elérni, s az is eldőlt, hogy pártja lesz a kormánypártok kihívója. Beszámolt arról is, hogy Rig Lajos az egészségügyi területtel fog foglalkozni az Országgyűlésben, a Tapolcai kórház ügyének „harcos képviselője” lesz, és bízik abban, hogy utóbbit a kormánypártok is komolyan gondolták.
 A Jobbik elnöke kérdésre azt is elmondta, hogy a néppárti folyamatot végig kívánja vinni a Jobbikban, s saját „vadhajtásaikért” vállalja a felelősséget, azokat „le fogja nyesni”. Arra a kérdésre, hogy mi ennek az üzenete antiszemita, illetve cigányellenes nézeteket valló tag, szavazó felé, azt felelte: a Jobbiknak nincs és nem is lesz olyan programpontja, amely faji, vallási alapon vagy bármilyen tekintetben különbséget tesz emberek között. Ha valaki akár támogatóként, akár tagként erre számított volna, akkor valószínűleg tévedésből van a Jobbikban – jelentette ki, arra kérve az érintetteket, hogy keressenek maguknak másik politikai pártot
Arra, hogy Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke az Élet menetén vasárnap úgy fogalmazott: „A Jobbik fel sem fogja, micsoda kárt okoz Magyarország jövőjének”, Vona Gábor úgy reagált: az ilyen megnyilatkozások mögött ismeret vagy nyitottság hiánya van, s áll a WJC elnöke rendelkezésére, hogy elmondja pártja terveit.
Forrás: mandiner.hu
Olvassa el ezt is
Komolyan kell venni a Jobbikot ért fenyegetést

Megfenyegették a Jobbikot. Komolyan kell venni, mondja a Nemzetbiztonsági Bizottság Komolyan kell venni a Jobbikot és Elolvasom

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye     Budapest, 2018. május 5., szombat (OS) - A Jobbik felszámolná a korrupciót – a Fidesz Elolvasom

Miért nézik el a fideszesek az orbáni korrupciót?

Vona Gábor Ennyi bevezető után szeretném bejelenteni, hogy szerintem Orbán Viktor korrupt. Az elmúlt huszonhat év Elolvasom

A Jobbik a szilvásváradi lovasközpont-beruházást firtatja

A Jobbik visszaéléseket feltételez a szilvásváradi lovasközpont-beruházásban és részletekre kíváncsi a miniszterelnöktől. Szűcsné Major Ildikó, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki Elolvasom

Belviszály az LMP-nél?

Hadházy Ákos a párt társelnöke, továbbra is úgy gondolja, hogy valamiféle együttműködésre lenne szükség a baloldali pártokkal, vagyis egyértelműen nem Elolvasom

Medgyessy megmondta a tutit

Medgyessy Péter szerint nem kell itt finnyáskodni, össze kell állnia a baloldalnak a Jobbikkal. A ma esti ATV Magánszféra című Elolvasom

1,3 milliárd forint adósságot engedett el a kormány a roma önkormányzatnak

Úgynevezett „speciális támogatásként” 1,3 milliárd forintot kap a kormánytól az Országos Roma Önkormányzat még ebben az évben. A roma szervezet Elolvasom

Az LMP kormányváltást akar és új irányt a politikában

Az LMP célja a kormányváltás 2018-ban és az, hogy a politika új irányt vegyen a jelenlegi és az elmúlt 25 Elolvasom

Jobbikosodó Fidesz, fideszesedő Jobbik

Fotó: HVG Az Orbán-rendszer lényege, hogy annak közepén Orbán áll, ezért nem készül a Fideszben olyan Elolvasom

Hihetetlen. A politikai morál legalja

A vezéri média újdonsült tagja mások segglukába matat. Terry Black-et is igénybe vették ehhez. Lassan itt az ideje, egy kiadós Elolvasom

Majtényinak nem mindegy

Dr. Majtényi László közleménye a jelöltség elfogadásáról  

Az MSZP tavaly százmilliókat veszített, a Jobbik tízmilliókat takarított meg

Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly Elolvasom

Budapest, 2015. augusztus 21., péntek (OS) – Botka László adja vissza a szegedieknek a vasútállomásukat!

Jobbik A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye (1. rész)  Botka László adja vissza a szegedieknek a vasútállomásukat! Elolvasom

A fideszes államtitkár saját hazugságába bonyolódott bele

Szávay István Jobbik Szávay István, jobbikos képviselő útdíjjal kapcsolatos javaslatát Tasó László nyilvánvaló hazugsággal utasította vissza, Elolvasom

Gyurcsány: az ellenzéki átszavazással kisebbségi kormányzásra szorítható a Fidesz

A Jobbikon kívüli ellenzéki pártok a tavaszi választáson 40-50 mandátumot is szerezhetnek egyéni képviselőjelöltjeik kölcsönös visszaléptetésével, amivel kisebbségi kormányzásra szoríthatják Elolvasom

Eltűnt Orbán szakdolgozata, ami a civilekről szólt

Eltűnt Orbán Viktor civilekről szóló szakdolgozata, amely eddig elérhető volt a kormányfő honlapján. A szakdolgozatot azt követően vehették le, hogy Elolvasom

Bayer megint odamondott

„Vona nem buzi. Ez teljesen nyilvánvaló. A Tv2 mégis ezt állította róla. Ráadásul az állítás olyan valakinek a szájából hangzott Elolvasom

A Magyar Narancs információja

Állampolgárok egy – művészekből és közismert értelmiségiekből álló – csoportja kezdeményezi dr. Majtényi László megválasztását. A magukat „Elnököt a köztársaságnak” Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments