Paks nélkül teremtene energiafüggetlenséget az LMP

Az LMP a paksi bővítés alternatívájaként dolgozott ki programot az ország energiafüggetlenségének biztosítására. Minden családnak egymillió forintos támogatást adnának, és programjukkal 100 ezer munkahelyet teremtenének a számításaik szerint.

Ebben a magyar családoknak nyújtatnának egyenként 1 millió forintos támogatást, amelyből számításuk szerint 40-50 százalékos energiahatékonyság lenne elérhető – mondta pénteki tájékoztatóján Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője. 

A politikus közölte: programjuk a magyar vidéken mintegy 100 ezer munkahelyet teremtene akkora összegből, amelyet Paks II.-re fordít a kormányzat. 

Sallai R. Benedek három, általa hazugságnak nevezett kormányzati állítást is cáfolt. Elsőként azt, hogy az atomenergia lenne a legolcsóbb áramtermelési mód; azt mondta, programjuk a 11 forintos paksi árammal szemben 0 forintosat kínál.

Ugyancsak cáfolta, hogy az új paksi blokkok 10 ezer új munkahelyet teremtenének, akárcsak azt, hogy atomenergiával biztosíthatnánk energiafüggetlenségünket, hiszen – jelentette ki – nyersanyagunk nincs ehhez.

Ezzel szemben a Kárpát-medence környezeti viszonyai lehetővé tennék, hogy az ország tisztán megújuló energiaforrásokra támaszkodjon, és ez jelenleg a legdinamikusabban fejlődő ágazat – mondta.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .