Már a szocialistáknál vannak a hangfelvételek

2008-09-25

1988-ban belépett az MDF-be. 1990-ben bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol 1992 és 1995 között az MDF frakcióját vezette. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke volt 1990 és 1994 között. 1994-ben újra bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe, mandátumáról 1996-ban mondott le. Az 1994-es választásokon az MDF budapesti listájáról jutott be. A Szabó Iván-féle szárny kiválása után őt választották a párt frakcióvezetőjévé. 1998-ban nem sikerült mandátumot szereznie, viszont az Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatalban volt politikai államtitkár. 2000-ben kinevezték Kövér László utódjaként a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter. Ekkor kilépett az MDF-ből. Posztját a kormányváltásig viselte. A 2002-es választásokat követően ismét országgyűlési képviselő, ekkortól Fidesz-színekben (országos lista). A pártba 2003-ban lépett be. 2005 és 2007 között a párt egri elnöke volt. A 2006-os és a 2010-es választásokon is a Fidesz Heves megyei listájának éléről került be az Országgyűlésbe.
1988-ban belépett az MDF-be. 1990-ben bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol 1992 és 1995 között az MDF frakcióját vezette. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke volt 1990 és 1994 között. 1994-ben újra bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe, mandátumáról 1996-ban mondott le.
Az 1994-es választásokon az MDF budapesti listájáról jutott be. A Szabó Iván-féle szárny kiválása után őt választották a párt frakcióvezetőjévé.
1998-ban nem sikerült mandátumot szereznie, viszont az Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatalban volt politikai államtitkár. 2000-ben kinevezték Kövér László utódjaként a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter. Ekkor kilépett az MDF-ből. Posztját a kormányváltásig viselte.
A 2002-es választásokat követően ismét országgyűlési képviselő, ekkortól Fidesz-színekben (országos lista). A pártba 2003-ban lépett be. 2005 és 2007 között a párt egri elnöke volt.
A 2006-os és a 2010-es választásokon is a Fidesz Heves megyei listájának éléről került be az Országgyűlésbe.

Hivatalosan nem állt kapcsolatban Demeter Ervin az UD Zrt.-vel, azt azonban a FigyelőNetnek elismerte, hogy valóban figyelmeztette a rendőrfőkapitányt az ügyben. Szilvásy György szerint Bajnai Gordonról valakik mindent tudni akartak. Gyurcsány is megszólalt az ügyben.
Környezettanulmányt is végzett az UD Zrt. Bajnai Gordonról – mondta el az MTV Nap-kelte című műsorában Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. A politikus kifejtette, hogy a titkosszolgálati környezettanulmány olyan részletességgel írja le a célszemélyt, hogy abban információk vannak az APEH-folyószámlájától a szexuális szokásaiig.
A miniszter azt ígérte, bizottsági meghallgatásán bemutatja azokat a hangfelvételeket, amelyen Demeter Ervin és Kövér László beszél az UD Zrt. vezetőjével. A FigyelőNetnek Demeter Ervin, a Fidesz egykori titokminisztere adott villáminterjút.
Szilvásy György arról beszélt, hogy ön és Kövér László feladatokkal bízta meg az árnyék-titkosszolgálatként elhíresült UD Zrt.-t. Milyen feladatokat adtak?
Egy demokráciában annak kell bizonyítani az állításait, aki vádol. Egyelőre csak arról van bizonyíték, hogy két fideszes képviselőt, Kövér Lászlót és engem lehallgattak.
Úgy tudjuk, Szilvásy bemutatja azokat a hangfelvételeket, amelyek bizonyítják az igazát…
Határozottan kijelentem, hogy sem Kövér Lászlónak, sem a Fidesznek, sem nekem nincs hivatalos kapcsolatunk az UD Zrt.-vel, nem adtunk nekik megbízási szerződést.
Informális kapcsolata van a céggel?
Persze, Horváth Józseffel, az UD vezetőjével van személyes kapcsolatom. Beszéltem is vele telefonon, ahogy gondolom Kövér László is. A Horváth-tal folytatott telefonbeszélgetéseim hanganyagának közzétételéhez hozzá is járulok, persze csak vágatlan formában.
Igaz, hogy az országos rendőrfőkapitányt is felhívta az ügyben?
Kötelességem volt bejelentést tenni arról, hogy véleményem szerint politikai célokra kívánják felhasználni a rendőrséget ebben az ügyben. De erről sajtótájékoztatót is tartottam.
Az ügy kirobbanásakor arról is beszélt, hogy ön szerint a Fideszt akarják lejáratni, pedig akkor még szó sem volt önökről. Nem volt ez a kijelentés egy kicsit elhamarkodott?
Ennek a szappanoperának akkorra már kész volt a forgatókönyve, csak hivatalosan még nem mutatták be. De a részleteket a mi érintettségünkről már elkezdték kiszivárogtatni.
Ha teljesen vétlenek az ügyben, akkor terveznek jogi lépéseket a titkosszolgálati miniszterrel szemben, ahogy azt Orbán Viktor is javasolta?
Várjuk a miniszter úr bizonyítékait, és mérlegeljük a jogi lehetőségeket. Azért azt hadd tegyem hozzá, hogy egyszer – kicsiben – már játszott velem hasonlót Szilvásy György. Azzal vádolt ugyanis, hogy a Fidesz és személy szerint én álltam a 2006. októberi zavargások mögött. Akkor ezért a kijelentéséért be is pereltem, és a bíróság jogerősen nekem adott igazat.

Az mszp-sek megkapták

Érdemi munka nélkül fejeződött be az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának csütörtöki ülése, amelyen a képviselők Szilvásy György, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter beszámolóját hallgatták volna meg a megfigyelési és adatgyűjtési ügyben. A napirend megszavazása után Szilvásy György arról tájékoztatta a bizottságot, hogy a törvény felhatalmazása alapján csak a nemzetbiztonsági bizottsággal együttes ülésen számolhatna be a rendelkezésére álló bizonyítékokról.
Mivel azonban a nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki elnöke, Simicskó István nem hívta össze csütörtökre a testület ülését, nem áll módjában tájékoztatást adni. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista tagjai végül megkapták a hangfelvételeket. (MTI)

Példátlan vádak
Dávid Ibolya, az MDF elnöke közleményében azt írja, szerinte a Fidesznek választ kell adnia a felmerülő kérdésekre, különben a magyar demokrácia történetében példátlan váddal kell szembenéznie: illegális titkosszolgálatot működtetett annak érdekében, hogy politikai ellenfeleit törvénytelen eszközökkel megfigyelje.
A konzervatívok elnöke arra figyelmeztet, hogy a Fidesz egyszer már bizonyítottan alkalmazott törvénytelen eszközöket információszerzésre, amikor a 2006-os választási kampányban feltörték az egyik konkurens párt kampánycégének szerverét, és onnan adatokat loptak.
Felhatalmaznák Szilvásyt
„Ugyanakkor az MDF helytelennek tartja, hogy az ügy politikai fegyverré vált, és visszautasítja azt, hogy az MDF elleni lehallgatásokat és megfigyeléseket a kormányoldal eszközként használja fel. Ezért kezdeményezi, hogy a titokminiszter még ezen a héten kapjon felhatalmazást arra, hogy minden olyan információt és hangfelvételt nyilvánosságra hozzon, amely a nyomozó hatóságok birtokába került, és érintettjei politikai szereplők” – írta Dávid Ibolya.
—-Gyurcsány is megszólalt—-
Gyurcsány Ferenc szerint az adatgyűjtési ügyben sok kérdés merült fel, amelyekre jó volna választ találni, de „természetesen csak úgy, hogy mindez végig törvényes, alkotmányos keretek között folyik, mert nincs és nem lehet olyan érdek, amely a törvényesség, az alkotmányosság fölé helyezi magát”. Erről a miniszterelnök csütörtöki blogbejegyzésében írt.
Mint a kormányfő fogalmazott, nehezen fér a fejébe Demeter Ervin folyamatos önleleplezése, hogy amit tesz, azzal mi a szándéka, és miért csinálja. Szerinte szerdán világossá vált, hogy a konkrét ügy kapcsán ilyen-olyan módon valakik befolyásolni kívánták az országos rendőrfőkapitányt.
Telefontanú
A miniszterelnök a blogjában feltette a kérdést: természetes dolog és elfogadható gyakorlat-e, hogy akik valamilyen ügyben érintettek, és véleményük, tanácsuk vagy éppen kifogásuk van, úgy gondolják, hogy ezt megosztanák a főkapitánnyal.
„Hogy van az, hogy egy képviselő teljes természetességgel beszél arról, hogy saját pártjának egyik riválisáról adatot gyűjtenek? Erről beszél a főkapitánynak, miközben erről senki nem tud. Nem figyelmezteti a másik politikust, nem tesz feljelentést. És egyáltalán, honnan tudhatja egy képviselő, hogy a másikat megfigyelik? Mi erre a logikus magyarázat?” – sorolta kérdéseit a kormányfő.
Idő előtt
Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy Dávid Ibolya szeptember 12-én jelentette be: bizonyítékai vannak, hogy őt meg kívánták figyelni, legalábbis adatokat kívántak gyűjteni róla, de Demeter Ervin erről már egy nappal korábban, 11-én beszélt a főkapitánynak. „Nem felháborodva, nem mintegy bejelentést téve, hanem saját pártjának politikai érdekei miatt aggódva, hogy mi lesz akkor, ha ez kiderül. De miért kell neki aggódnia? Miért érdekelt ebben saját pártja? Nem könnyű megmagyarázni” – olvasható a miniszterelnök internetes naplójában.

per lesz

A Fidesz szerint az adatgyűjtési ügyben a legsötétebb diktatúrákra emlékeztető koncepciós eljárás zajlik, amiért Szilvásy György polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszternek bíróság előtt kell felelnie – jelentette ki Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .