Erre mondom én

Az UFO hívő lecsapott

Belső ellenség (most készül a Magyar Időknek)

Most sajnos nem a nagy sikerű amerikai, hírszerzős sorozatra gondolok, bár a címet ez ihlette meg.
Demeter Mártát sem hasonlíthatom a sorozat éles eszű ügynöknőjéhez, Carie Mathisonhoz, sajnos…
A képviselő asszony nem csak hatalmas baklövést követett el, de komolyan veszélyeztette a nemzetbiztonságot. A honvédelmi és rendészeti bizottság tagjaként kiszivárogtatta egy katonai repülőgép utasának nevét. Ezt pedig azért, hogy lejárassa Orbán Viktort, illetve a miniszterelnök úr egyik családtagját.
Az utaslistán szereplő név már elég volt, hogy hamis hírt generáljon, amelyet a balliberális sajtó ujjongva közölt, a konkrét tények ismerete nélkül és át sem gondolták, hogy titkosított katonai adatok közzétételével bűncselekményt követnek el és életeket veszélyeztetnek.

 



Mint kiderült a kis Orbán Flóra egy ENSZ misszióban szolgálatot teljesítő magyar katonatiszt 2 éves kislánya, aki a Honvédelmi Minisztérium engedélyével utazott haza Ciprus szigetéről, ahol édesapja szolgál.
Minden béketeremtő és békefenttartó misszióban résztvevő katona személyi adata titkosított. Ez nem véletlen, hiszen, ha háborús övezetekben teljesítenek szolgálatot vagy egy fedett, terrorizmus elleni missziót hajtanak végre akkor családjukra és rájuk nézve komoly veszélyt jelent nevük, kilétük kiszivárogtatása….

folytatás hamarosan nyomtatva a Magyar Idők vélemény rovatában


Erre mondom én

Igaz. De ezt miért egy UFO szakértő írja meg nekünk? Továbbá, Demeter Mária nem azt mondta, hogy egy ciprusi katona gyermekét  hozta haza a gép, aki jelen esetben a miniszterelnök lányával egy néven anyakönyveztetett. Demeter Mária azt mondta, hogy Orbán Viktor lánya érkezett haza a gépen. Az igazságot a Honvédelmi Minisztérium mondta ki, ergo, ők a nemzetbiztonsági kockázat.

Demeter Mária pedig csak egy tök.


Hirdetés

Szólj hozzá! De valami értelmeset. Amivel nem sérted meg a másikat. Csak itt engedélyezett a hozzászólás, mert a hülye EU hülye GDPR törvénye miatt nem fogunk büntetést fizetni. Köszönjük.

Comments are closed.