DK: A Magyar Idők egy náci szellemiségű orgánum
A parlament hétfői plenáris ülésén felszólalt a DK-s Gréczy Zsolt. A téma a kulturális élet támogatása volt, aminek a végén….
A parlament hétfői plenáris ülésén felszólalt a DK-s Gréczy Zsolt. A téma a kulturális élet támogatása volt, aminek a végén….
40 körzetben – vagyis minden olyan választókerületben, ahol jelöltjei indultak, de vesztettek – megtámadja a választás eredményét a Demokratikus Koalíció.….
A Jobbikon kívüli ellenzéki pártok a tavaszi választáson 40-50 mandátumot is szerezhetnek egyéni képviselőjelöltjeik kölcsönös visszaléptetésével, amivel kisebbségi kormányzásra szoríthatják….
A Demokratikus Koalíció az egyéni körzetekben való demokratikus ellenzéki pártok közötti koordináció mellett önálló pártlistát állít a 2018. évi országgyűlési választásokra. A DK….
Kovács László a Kossuth Rádióban számolt be arról, hogy megállapodott egymással a két párt a 106 egyéni körzet elosztásáról. E….
Dunaújváros, 2017. szeptember 12., kedd (MTI) – Előbb-utóbb lesz választási megállapodás “a demokratikus ellenzék” pártjai között – hangoztatta a Demokratikus….
Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly….
A Magyar Nemzet szúrta ki azt a szerződést, amelyből kiderül, hogy Kosik Kristóf, Rogán Antal jobbkeze betelepített személyenként másfél millió….
(OS) – A magyar sajtóban fotók jelentek meg arról, hogy beszakadt a Péterfy Sándor utcai kórház mennyezete. Az Orbán-kormány évek….
Az index összegyűjtötte Gyurcsány „elkúrtuk” Ferenc évértékelő beszédéből a miniszterelnököt minősítő kifejezéseket. Viktor, te vagy a felelős elenyészett életekért, reménytelenségért!….
Mostanában a korábbinál is gyakrabban állítanak meg utcán, közértben, hogy zavarjuk már el ezeket, csináljunk már valamit, nagyon drukkolnak nekünk,….
Pár napja már csak 19 százalék volt a hazai gáztározók töltöttsége a sajtó szerint, a rekordhidegben pedig naponta fél százalékkal….
A Demokratikus Koalíció (DK) a kormány nyomás alatt tartása érdekében továbbra is folytatja a 3-as metró felújítását sürgető aláírásgyűjtését, a….
Összeszólalkoztak az LMP politikusai a DK-s Varju Lászlóval a parlament sajtótermében. Schiffer András szerint a DK ugyanazt csinálja, mint szellemi….
A Magyar Idők ma reggeli száma szerint az MSZP és a DK különalkut kötött a budapesti 18 egyéni választókerületről. Állításuk….
A Demokratikus Koalíció elnöke az általa demokratikusnak tartott ellenzéki pártok összefogására és egy közös rendszerváltó alternatíva megfogalmazására szólított fel a….
DK: Eörsi Mátyás visszautasítja a kormány jelölését a Community of Democracies főtitkári posztjára A magyar kormány – élve nemzetközi megegyezésen….
Végleg kivonulnak a parlamentből a DK képviselői – döntött a párt vezetősége hétvégén az Index információi szerint. Csak a kétharmados….
A DK attól tart, hogy a Fidesz terrortámadásokat fog megrendelni. A Demokratikus Koalíció egyik elnökségi tagja arra szólította fel a….
– írta Facebook-oldalán a DK-s politikus pénteken délelőtt. Azt nem pontosította, miként sérült meg és mennyi időt kell pihenőpályán töltenie.….
Íme hát a terv arra, hogy illegális migránsok tízezreit telepítsék le Magyarországon. És a terv arra, hogy a felháborodott emberek….
Rendőrök vitték el a Demokratikus Koalíció két képviselőjét, miután a Felcsút és Alcsútdoboz között közlekedő kisvasút vágányára feküdtek – derül….
Az elmúlt egy évben plakátkampányokon keresztül mutatta be, hogy a menekültek kvóták szerinti elosztása káros. Majd pénteken Brüsszelben megszavazta a….
Közérdekű adatigénylést nyújtanak be a Demokratikus Koalíció politikusai, mert a párt szerint a kormány eltitkolja az államadósság adatait – mondta….
A volt miniszterelnök több milliárdos vagyonával egyedüliként szerepel a leggazdagabb magyarok listáján az országgyűlési képviselők közül. Az index.hu beszámolója szerint….
Erről az ATV szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében ír az ellenzéki párt, mivel úgy gondolják, az önkormányzati üléseken való verekedés, a korrupciós….
A Fidesz 2006 óta épített hazug politikájának egyik tartóoszlopa dőlt ma le Ma született ítélet a Fidesz által 2006 óta….
Budapesten fórumozott Gyurcsány Ferenc, többek között arról, hogy nem érti, miért kellene félni attól, hogy érkezik Európába még egymillió muszlim,….
DK: Fideszesek nyernek a lottón is, már megint közérdekből Az Index cikke szerint fideszes politikusok és családtagjaik kapnak milliókat a….
A kormányváltás.hu politikai portál az APEV Média MR3.hu tagja
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |