DK

Nem a hazudozó fideszesekre, hanem a betegekre szakadt rá a plafon – Zajlik a DK aláírásgyűjtése a Péterfy kórház felújításáért

(OS) – 

A magyar sajtóban fotók jelentek meg arról, hogy beszakadt a Péterfy Sándor utcai kórház mennyezete. Az Orbán-kormány évek óta tudja, hogy borzalmas állapotban van a kórház, ottjártamkor én is tájékoztatást kértem ezügyben a kórház igazgatójától.
Ahhoz, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház ne omoljon a betegek fejére, legalább 15 milliárd forint kellene infrastrukturális fejlesztésekre – felújításra, új épületekre, ablakcserére, fűtéskorszerűsítésre – és legalább 5 milliárd forint eszközbeszerzésre. Ezek azok a fejlesztések, amiket elmulasztott az Orbán-kormány, mert a magyarok gyógyulásánál fontosabb volt nekik az urizálás, a lopás és a stadionépítés.
A Demokratikus Koalíció folytatja az aláírásgyűjtést a Péterfy Sándor utcai kórház felújításáért! Ha a Fidesz nem ért a szép szóból, akkor majd ért az erőből. A DK el sem tudja képzelni, hogy minek kellene még történnie ahhoz, hogy felújítsák a Péterfyt. A DK az Orbán-kormány megbuktatása után a magyar egészségügy rendbetételét tekinti elsődleges feladatának.
Oláh Lajos
Erzsébetváros és Terézváros országgyűlési képviselője
DK
Kiadó: Demokratikus Koalíció

Szólj hozzá! De valami értelmeset. Amivel nem sérted meg a másikat. Csak itt engedélyezett a hozzászólás, mert a hülye EU hülye GDPR törvénye miatt nem fogunk büntetést fizetni. Köszönjük.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..