DK, MSZP, Politika hírek

Megegyezett a DK és az MSZP, ennyi jut Gyurcsányéknak

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Kovács László a Kossuth Rádióban számolt be arról, hogy megállapodott egymással a két párt a 106 egyéni körzet elosztásáról. E szerint 62 körzetben az MSZP, 44-ben pedig a DK állíthat jelöltet. Kovács szerint ezzel elfogadták a DK ajánlatát, ami a szocialista párt nagylelkűségének a jele.
Frissítés: Délután kiadott közleményében a DK cáfolja, hogy megszületett volna a megállapodás.
24.hu


 
magam
Arold Péter
Hosszú hónapok, évek alatt sem sikerült az, amit elméletileg minden ellenzéki párt szeretett volna elérni. A megállapodást illetve a megegyezést. Én azt gondolom, hogy azok a pártok, DK, MSZP képtelenek a közös listára leginkább a közös volt szavazóbázisuk miatt. De már azt sem tudom, hogy kit képviselnek. Ami a pikantériája lehet a dolognak, hogy van fantázia a közös jelöltállításra, hiszen egy tőről fakad mindkét párt vezetősége, Kovácstól Gyurcsányíg, hiszen a hajó is egy volt amikor kezdték. Jó ötlet volt, hogy egy pártot kettészednek szavazóik vérmérsékletének megfelelően, aztán egy kormányzási összeborulással kiszorítani a Fideszt. Erre nem voltak képesek. És nem is lesznek. Tagságuk, szavazóbázisuk kiöregedett, igazi fegyverténnyel nem rendelkeznek, képviselőik alsóbb szinteken  buta mondataival hergelik a választókat, ezzel továbbra is a Fidesz malmára hajtani a vizet. Talán tudni kellene, hogy nem is igazán akarnak ők nyerni. Tökéletes nekik ez az ellenzéki, fedezéki szerep, hiszen nem kell a kellemetlen törvényeket meghozni, csak ellentmondani. Igazándinól sem programmal sem ötlettelekkel nem rendelkeznek.
Itt egy friss eset Kőbányáról, ahol az egyik MSZP-s képviselő az ország vidéki lakosságát, egy esetleges Budapesten fellépő munkaerőhiány és az azzal kapcsolatos munkásszállók építésével hozott párhuzamban miszerint “magyar migránsoknak” nevezte a vidéki munkavállalókat honlapján, „Migránsbázisok” lesznek Kőbányán? címmel.
Itt nyilvánvalóan a munkásokat – akiket elméletileg identitásuknál fogva képviselniük kellene – degradálta ezzel. A DK továbbra is törpe párt, kevés eséllyel. Az elmúlt években sem voltak képesek bázist növelni, de ez vonatkozik az LMP-re is hiszen nem emelkedik a támogatottsága. Továbbra is a bennmaradásért küzdenek, de nem közös céllal és értékekkel. Ideje tehát körbenézni.
Momentum. Rétegpárt nagy mellénnyel érdekes ideákkal
Kétfarkú Kutya. Dettó.
Jobbik. Nagy utat járt be, konformitásra törekedett, ezzel elvesztve szavazóbázisa egy részét.
Vannak még feltörekvő pártocskák, de valjuk be program nélkül. Tehát itt van egy komoly 35 százalékos réteg, érdekképviselet nélkül. Sajna tovább kell keresni. Én már találtam egyet. 🙂 Nem sokára írok róluk.

Olvassa el ezt is
Medgyessy megmondta a tutit

Medgyessy Péter szerint nem kell itt finnyáskodni, össze kell állnia a baloldalnak a Jobbikkal. A ma esti ATV Magánszféra című Elolvasom

Gyurcsány: az emberek Kádár alatt jobban éltek

Kádár alatt jobbaN éltek az emberek Ha a demokrácia nem teremt jobb életet, nem lehet bizalmat Elolvasom

Az LMP szerit a béremelés blöff

Az LMP két oldalról is emelné a béreket a 2018-as költségvetésben, az ellenzéki párt egyfelől a nettó kereseteket növelné jelentősen Elolvasom

Belviszály az LMP-nél?

Hadházy Ákos a párt társelnöke, továbbra is úgy gondolja, hogy valamiféle együttműködésre lenne szükség a baloldali pártokkal, vagyis egyértelműen nem Elolvasom

Nem lehet elnyomni a szabadság hangját

Magyarország nem mehet tovább azon az úton, amelynek legújabb állomása a Népszabadság kiadásának felfüggesztése! Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szombaton, Elolvasom

Totális leszámolás az LMP-nél

Mondom én Arold Péter Várható volt. Míg a Jobbiknál a cuki pártot tolták előtérbe és a Elolvasom

A DK a honvédelmi bizottság rendkívüli összehívását kéri

A Demokratikus Koalíció (DK) szombaton felszólította Kósa Lajost, hogy a testület kormánypárt elnökeként azonnal hívja össze az Országgyűlés honvédelmi és Elolvasom

Eltűnt Orbán szakdolgozata, ami a civilekről szólt

Eltűnt Orbán Viktor civilekről szóló szakdolgozata, amely eddig elérhető volt a kormányfő honlapján. A szakdolgozatot azt követően vehették le, hogy Elolvasom

Molnár Gyula úgy látja: Botka a befutó

Molnár Gyula úgy látja, Botka az egyetlen komoly szereplő a pártban a miniszterelnök-jelöltségre, az értelmiséget pedig Hillerrel szólítaná meg. Az Elolvasom

Az MSZP továbbra is vizsgálja a választás lebonyolításának törvényességét

A Fidesznek nem volt elég, hogy saját magára szabta a választási törvényt, így a választás napján még több olyan dolgot Elolvasom

Sarkadi már soknak tartja amit Vona tesz

Én mindent értek, tehát semmit. Itt ez a Sarkadi gyerek Pomázról, aki csalódva mond le tisztségéről és párttagságáról,  mert meglátása Elolvasom

A miniszterelnök úr gyönyörű beszédet mondott. majdnem megkönnyeztem

Lendvai Ildikó újra tollat ragadt és köszöntötte Orbán Viktor beiktatási beszédjét. A maga módján. Meglepetések nélkül. A miniszterelnök úr gyönyörű Elolvasom

Az LMP kormányváltást akar és új irányt a politikában

Az LMP célja a kormányváltás 2018-ban és az, hogy a politika új irányt vegyen a jelenlegi és az elmúlt 25 Elolvasom

Tapolcai választás – DK: a szavazók kiábrándultak a Fideszből

Gréczy Zsolt DK szóvivő Demokratikus Koalíció (DK) szerint a tapolcai időközi országgyűlési választás megmutatta, hogy a Elolvasom

A Magyar Narancs információja

Állampolgárok egy – művészekből és közismert értelmiségiekből álló – csoportja kezdeményezi dr. Majtényi László megválasztását. A magukat „Elnököt a köztársaságnak” Elolvasom

DK: a polgári berendezkedés legnagyobb akadálya Orbán Viktor

MTI hír A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország polgári berendezkedésének legnagyobb akadálya Orbán Viktor miniszterelnök és az Elolvasom

Eörsi nem kér belőle

DK: Eörsi Mátyás visszautasítja a kormány jelölését a Community of Democracies főtitkári posztjára A magyar kormány – élve nemzetközi megegyezésen Elolvasom

Az MSZP Mesterházyt választotta

Arold Péter Eldöntődött, hogy Kész nem kész az MSZP támogatására Veszprémben. Persze a Pesti Urak azonnal összefüggésbe hozta Kész Zoltán Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments